Na, hát akkor írjuk le. Elmentem Amerikába. 2 hétre. Az ESTA-tól az útlevélen át a szállásfoglaláson keresztül a bőrönd bepakolásáig mindent egyedül szerveztem és menedzseltem. Megmásztam a Grand Canyont, 3 különböző színű homok hagyott nyomot a cipőmön 2 különböző államban, illetve két helyen hó is, 4 helyen láttam az óceánt, benne 15 bálnát és legalább 90 delfint összesen, 3 különböző szálláson aludtam, számtalan ételt kipróbáltam és majdnem megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtam.

Hallottam egy férfit zongorázni a magyar reptéren, láttam kutyakiképzést (vagy legalábbis amit annak hívnak) a Petsmart -ban, igazi hippiket hippibusszal, nem szúrt meg egyetlen kaktusz sem, pedig abból jó sok volt, hallottam vad sakálokat üvölteni éjszaka, láttam kolibrit és hatalmas mókusokat, égig érő hegyeket, majdnem grizzlyt is, de aztán mégsem, random nyugdíjas baseball mecset és arénában igazi hokit, tuningolt autókat és csak úgy méregdrága luxusokat, kilövettem a fülem két helyen is, és felfedeztem, hogy a mikróra még sincs ráírva, hogy ne szárítsd benne a háziállatodat. És még a felénél sem járok, úgyhogy most abbahagyom, mert közben szépen beesteledett, és egyre laposabbakat pislogok, míg a két szőrmók meg itt durmol Taita ágyán, mert Chili persze kitalálta, hogyan is lehet ezt okosba' megoldani. Hajh de szeretem őket!

 

 

 

 

  

  

 

Az a terv, hogy jövőre visszamegyek, csak ezúttal északabbra, Washington államba, ami pont a Kanada-USA határ nyugati részén van. Hát nem lenne rossz a San Juan szigetet megcélozni, de ez még eléggé messze van, és a sok repülés miatt jó lesz nekem Bellingham is kiinduló pontnak. De hát majd még meglátjuk.

Idénre van még pár terv, de egyelőre haladok a mindennapokkal. Lassanként visszaépíteni önmagam nem könnyű feladat, de akarom, hogy menjen. Nem nekem a nehezebb, ez is tény, de azért nem egy fáklyás menet, viszont mindenhez pozitívan igyekszem hozzáállni. 2016, mi ketten sokra vagyunk hivatottak!