Emlékezni fogunk rád. Nem úgy, ahogy az elmúlt 2 évben láttunk. Hanem úgy, amikor dobos tortát sütöttünk, vagy mikor az isteni grízes mézesedet majszoltuk közösen. Mikor rólad beszélgettünk.

Nem fényezem magam; túlságosan is kevésszer találkoztunk. Kevesebbszer, mint kellett, mint lehetett volna. De talán egy dolog vigasztal: hogy most már szabad vagy.

pszt! -avagy ne szóljatok a köpcösnek! :)

Tegnap az Ikeában voltunk, hogy beszerezzük a hiányzó ajándékokat. Természetesen nem tudtuk megállni, hogy magunknak ne vegyünk dolgokat, így bekerült ez-az (mondjuk mentségünkre; tényleg szükség volt mindegyikre). No, már épp mindenkinek megtaláltuk a keresettet, amikor Bé szeme megakadt egy szőnyegen. 13ezer, csíkos, színes. Hogy ez milyen jó lenne hozzánk, Ré, ennek olyan jó színei vannak. Épp egy ilyen hiányzik a nappaliból! Ha átjönnek a nővéredék, ezen aztán mászkálhat a Lui! Vagy ha társasozni akarnánk, hát csak lefeküdnénk oda, tökéletes terep a játékra!! Vegyük meg magunknak, na, meglátod, jó lesz!

Húzom a szám; ne már, miért most? Gondoljuk át még egyszer, nem biztos, hogy ez kell nekünk.
Természetesen a szavaim ekkor már nem találtak célt, mert mint egy csillogó szemű kisgyerek, ő már eldöntötte: az kell. Bármi lesz, bárhogyan is kell meggyőznie, ezt mi márpedig hazavisszük.

 Többször is el kellett mennünk mellette, megnézni alaposan. Bé, biztos, hogy kell ez nekünk? Illik ez egyáltalán a nappaliba?
IGEN, szuper lesz, olyan vidámak a színei, lepjük meg ezzel magunkat, megérdemeljük, naa!

Hátjó...

Fél városon átcipelés (két metró + 15 perc séta). Otthon nagy lelkesen kigöngyöljük...majd 1 perces néma csend, mint a Himnusznál.

"Hát....ezt elb..tam. Ez nagyon gáz"

Nos... rikító színű szegély, túl erős színek (amik az Ikea környezetében annyira nem érvényesültek, a nappalinkban túlzottan is). De hát ő mondta, hogy úgy akarja, és hogy milyen jó lesz. De akkor most mi legyen? Gyorsan fel az ikea honlapjára, áruvisszavét feltételei, részletes leírása:
Kicsomagolt áru esetén az ár 70%-át áll módjukban csak visszatéríteni. Hát kössz. Nincs kedvem 4000 HUF-ot kiadni azért, hogy visszavegyék, azért, mert rossz döntést hoztunk (khm..hozott, de hagyjuk :) ).

Nos...Ez a története annak, hogy a mi kivételezett kiskutyánknak milyen jó dolga is vagyon :) Így került ugyanis a rikító, 13ezer forintos szőnyeg az ágyunk alá, ami történetesképp Hegyesfül kedvenc pihenőhelye. Az első kipróbálástól fogva imádja, és azóta alig látni az ágyalatti területen kívül. Legalább puhán fekszik. :)

"lehetne, hogy holnaptól itt kapom a reggelim is?"

Azt gondolom, igazán együtt tudnék élni azzal, ha nem kéne annyiszor exDébe futnom, mint az elmúlt másfél hónapban.
És mondjuk azt sem értem miért hiszi, hogy ha felhúzza a kapucnit, de közben frontálisan az arcomba bámul, nem ismerem fel. Mert hát de.

Már a második ember jön hozzám oda, hogy a T-com-os (Quimby-s) reklámban én vagyok-e :)
Az egyik egy kutyasulis ismerősöm, aki fogadott(!!!) rá, hogy az én vagyok. Pedig még tudja is, hogy hegedülök, az ő hangszere meg klarinét (vagy inkább oboa), de hát gondolta a reklám kedvéért...

a jobb szélső lennék "én" :)

Haha, ez azért vicces.

Szeretném, ha már esne a hó. Sűrű, légies pelyhekben. Olyankor lecsendesedik a világ, és csak a megfagyott víz lehelletnyi súlyának érkezését hallani, ahogy suttogva a kabát rostjaira hullnak.
Hatalmas hóréteget szeretnék, hogy elfedje -ha csak napokra is- az utak porát, feledtetve az összes földi gonoszságot. Fehér havat szeretnék, réteket ellepőt, amibe belehuppanva hókutyát hempergünk Hegyesfüllel. Csöndet szeretnék.

Van két volt osztálytárs, akik most töltik a nászútjukat, Thaiföldön.. naponta posztolnak olyan képeket, ahol elefánthátra szerelt fa ülőkén utaznak (az "irányító" kezében éles! szerszám), meg benyugtatózott tigrissel fotózkodnak. "Húdebátor"...
Az ilyen embereket nem hogy irigyelni nem tudom, de teljességgel lenézem! Mert a) sznobság! A végtelenségig! b) menjenek vezetett szafarira, ahol VADON élő oroszlánokat látnak, meg elefántot, meg zebrát, krokodilt, stb. Na az menő. Nem az, hogy egy leszedált állat mögé/mellé fekszem pózolni..

Ezektől ugyanannyira kiakadok, mint a delfin show-tól. Vadon élő vízi emlősöket, akik naponta kb száz kilométert megtesznek, pici élettérre zsúfolnak össze, és arra kényszerítik, hogy fejet hajtva az embernek, némi jutalomért csinálják a showt. Hát csoda, hogy többször is előfordult már "baleset" ezekben az akváriumokban, ahol -nyilván- a tréner húzta a rövidebbet? (bár inkább az idomár jelzővel kéne illetnem őket, fajsúlyos a különbség a kettő közt).

Hát szóval gratulálok, hogy ilyeneken élvezkednek emberek, miközben eszükbe sem jut, hogy valójában mit is támogatnak mindezzel...

Ahogy közeledik az év vége, egyre lassabbnak érzékelem az időt. A fene essen a relativitás elméletébe, igazán lehetne, hogy ilyenkor felgyorsul, a szabadság alatt pedig lelassul. Így lenne fair.

U.i.: az Éjfélkor Párizsban c. film sokadjára is elámít, egyszerűen imádom Woody Allent rendezőként!

Bár még korai, azért annyira mégsem: 2015 egyik biztos tervezete: fallabda bérletet venni, és eljárni hetente minimum 2x Bével.

Sajnos mostanra eléggé bizonyos, hogy nem lesz segítő kutyánk :( A mama kutya másodszorra sem lett vemhes, így nem születnek labradoodle-k, márpedig a család ragaszkodik ehhez a fajtához.
Az okokat már írtam korábban, hogy miért nem tudjuk bevállalni később. *sóhaj* pedig már Bé is úgy várt rá!

pöpöpöpö péntek!!!

Ma újabb közmondást találtam ki: "Bolondok közt bölcs az, aki hallgat". Ma, mikor leültem a metrón, elkezdtem pötyögni a telefonon. A mellettem ülő nő meg rám nézett, és némi undorral az arcán és a hangjában megejtett egy: "Jézusom..." sóhajt. Nem tudom hogy min akadt ki, mindenesetre ez úton üzenem, hogy csak tessék, egész nyugodtan formálj rólam véleményt ismeretlenül is, és ennek hangosan adj hangot is, hisz soha nem is láttuk még egymást, nem is fogjuk, ja és még a nevedet sem tudom, a te nagy szerencsédre.. :))

Egyébként ő meg a METRO újságot olvasta, nem Dosztojevszkijt vagy Charles Dickenst, de még csak nem is Fekete Istvánt vagy Csehovot, Kunderát, Márquezt vagy akár bármilyen ponyvaíró művét, szóval nem tudom mire ez a nagy orr-fennhordás.. Amúgy a következő megállónál leszállt, de közvetlenül előtte még egy lesújtó pillantást visszavetett rám...

Szóval ekkor született meg a fenti mondás a fejemben. Mert semmi, de az égegyadta világon semmi értelme nem lett volna, hogy olyat mondjak, amit nem tenne a fa alá...

Nem is tudnám megmondani, hogy mire várok, de hetek óta a várakozás érzését fedezem fel magamban. Valami lassan, megfontoltan, de közeleg. De mi lehet az?
Tudattalanul is készülök az érkezésére, mintha valami váratlan idegen lenne, aki messzi földről utazik hozzánk, csak hogy láthasson minket. Marad is egy időre -hogy meddig, azt ki tudja, talán még ő maga sem.

Otthon az, ahol van vezetékes telefon :)

A "Csillagainkban a hiba" c. film rádöbbentett, hogy soha többet nem leszek már 17. Eddig valamiért azt gondoltam, hogy de. Naiv vagyok vagy optimista?

hátjó..

Kisk

Tegnap érkezett az e-mail Beától, hogy a labradoodle mama mégsem lett vemhes, immáron másodjára. Ellenben Kiskőrösön születtek golden kölykök, akiket szerdán menne tesztelni, 1 szuka és 4 kan jelölt van.

A család válaszlevele nagyon elkeserített. Teljesen elkenődtek attól, hogy nem labradoodle lesz, mert ők már nagyon arra készültek, így mindent át kell gondolniuk. Ők inkább megvárnák, hogy még egyszer próbálkozzanak a labradoodle szülők (legközelebb februárban lehet esedékes), s ha akkor sem, akkor gondolkozhatunk esetleg másik kutyafajtában.

Ez viszont azt jelenti, hogy lehet március, május vagy akár június is, mire hozzánk kerülne egy kiskutya (mert hát ugye februárban mondjuk jó eséllyel megfogannak, akkor még ugye a vemhességi idő két hónap + 8 hét, amikor ténylegesen elhozhatóak), amit viszont mi már így nem tudunk vállalni. Egyrészt mert ilyen bizonytalan dologba nem szeretek belemenni. Nekünk is van életünk, amit aszerint szerveztünk már november óta, hogy legkésőbb február elejéig már hozzánk kerül egy kutyus. Tehát nov-dec-jan-febr. Majdhogynem négy hónapot adtunk arra, hogy belevághassunk.
Merthogy -és itt jön a "másrészt"- május környékétől már valószínűleg a méhem is készen áll majd arra, hogy a kis családunk plusz egy fővel bővüljön..

Estelle, úgy tűnik ez egy kiskutya mentes időszak :((

KarÁÁÁÁÁááÁÁá........

A szeretet, és a nyugalom ünnepe...

Bé nagymamája a télre apóshoz költözött. Nagymamáról tudni kell, hogy nem szereti a kutyákat. Hohóó, nem kifejezés, hogy nem szereti, szilárd véleménye, hogy nem lakásba valók, hisz amihez hozzáérnek, megszagolnak, az fertőzött(!) lesz, tele baktériumokkal..
Ugye mondanom sem kell, hogy most halvány lila dunsztunk sincs mi lesz...(segédlet annak, aki esetleg új olvasó és nem ismerne: Chili családtag! Szóba jöhetetlen opció, hogy bárkinek is lepasszoljuk, pláne Karácsonykor, amikor triplán velünk a helye!)

Tegnap a treibball órán kiderült, hogy mégsem mi fogjuk tartani a bemutatót Chilivel, hanem a foglalkozásokat tartó csaj, Edit. Nem hibáztatom, mert a lehető legrosszabb időzítéssel hirdették meg ezt az Expot, ráadásul aznap alapfok is lesz, így az oktatók segítségére sem nagyon tudunk számítani, arról nem is beszélve, hogy teljesen szervezetlen az egész. Rendesen meg sem lett hirdetve a dolog.. Szóval csak arra akarok kilyukadni, hogy pöppet fejetlenség van.

Mindegy. A lényeg, hogy nem mi tartjuk a bemutatót. Majd legközelebb.

Vasárnap Életmód Expo lesz a kutyasulin, ami kifejezetten a már középfokot végzett gazdiknak szól. Kipróbálhatják a különböző életmód progragjainkat (mantrailing, treibball, klub foglalkozás, ösztönkontroll tréning, frizbi, agility).
Egy 10 perces bemutatóval kezd minden ágazat, és a treibball témakörben mi tartunk Chilivel bemutatót! (treibball: terelés, ám juhok helyett nagy labdákat kell különböző kapukba juttatni). Utána pedig a foglalkozást is én vezényelem (az egyik sulis társammal együtt), 9:10-től egészen 12:00-ig, 4 egymást követő csoportnak. Huh! Szurkoljatok! :))

Újabb nyomi nap, amikor legszívesebben otthon maradnék és romantikus filmeket néznék bőgve. Gyűlölöm a kialvatlan éjszakákat és a fájóan gondolkozós reggeleket, amikor úgy érzem, tűket szurkálnak a mellkasomba. Ilyenkor eszembe jut, hogy mennyi embernek jobb az élete, mint az enyém, és hogy bárcsak soha... ah.. szerencsétlen, boldogtalan életem... Vannak benne színfoltok, de alapvetően olyan, de olyan magányosak ezek a napok..

A legutolsó ember, aki jelenleg lenni szeretnék, én magam vagyok. Miért nem lehet néha kipróbálni, milyen más bőrében?

u

Bé szerzett tiszteletjegyeket a múlthét szombati, Uniqua szponzorálta Díjugrató versenyre, úgyhogy elmentünk délután a Papp László Sportarénába. Egyébként durva, hogy milyen sokféle rendezvénynek tud otthont adni ez az aréna!! Ha kell, füvesítik, jegesítik, koncertesítik, most meg épp ugye homokkal kellett feltölteni. Le a kalappal, tényleg, nem kevés meló lehet ezekkel a dolgokkal!

Egyébként én szeretem a díjugratót. Jó látni, ahogyan a pompásabbnál pompásabb lovak végigmennek a pályán. És persze figyelem, hogy mindeközben mit és hogyan csinál ló és lovasa. Mennyire idegesek, hogyan oldják meg a feladatokat, stb.

De ezen a napon rá kellett döbbennem, hogy többet nem akarok ilyet nézni. Mert rossz látni, hogy majdnem mindegyikük túlhúzza a lovát. Azt most azért megjegyzem, hogy nem vagyok tisztában a díjugratás minden csínjával-bínjával. De! Észrevettem, hogy a harminc-iksz versenyzőből mindössze kettőnél(!) nem volt nyakmerevítő. Merthogy elég sok ló kapkodja-ráncigálja a fejét (na vajon miért? Csak nem mert össze-vissza rángatják? Vagy mert ideges és soha nem foglalkoztak azzal, hogy belenyugtassák az ilyen verseny-stressz helyzetekbe?), és ezeken a lovakon egytől-egyik volt is ilyen nyak-pecek.

Utánajártam, ennek a neve amúgy martingál: "a helyesen csatolt martingál megnehezíti, hogy a ló, fejét túl magasra emelve meneküljön a szárak hatása alól". Sokan azt mondják, hogy segít a ló fejét a helyén tartani, kezdő lovasoknál valamelyest csökkentheti a durvább kezek hatását, nem tudja úgy felkapkodni a fejét a ló, fölfelé kevésbé tud általa kitörni a zabla hatása alól..
Tehát egy eszköz arra, hogy ne kelljen foglalkoznod a probléma megoldásával (kioldásával)...

Azt hiszem ez egy nagyon tanulságos nap volt...inkább nézek ezentúl treining típusú western lovaglásokat, mert ott értelmes feladatokat csinálnak (pl a lovasnak úgy kell vizet húznia a kútról, hogy közben a nyeregben ül, s a lóval tolatva húzzák fel a vödröt, át kell menniük egy kapun; a ló a szügyével óvatosan nekimenve nyitja ki azt, stb). A pontozáskor azt veszik figyelembe, hogy mennyire nyugodt a ló, s milyen az összhang ló és lovasa közt.

Hát...azért ... nem semmi. Mennyi mindenről hullik le a lepel...