Régi emlékek rágják alulról a függönyt, és sárguló lapok hevernek szanaszét szórva az asztalon. Érezni a port a levegőben, s közelebbről nézve a redőny hézagjaiban is látni az egyre vastagodó, színenincs réteget.
S miközben egyre messzebb kerülünk attól, amik valaha voltunk, egyre közelebb ér, amiről úgy gondoltuk, sohasem ér ide. A növények egyre hosszabb szárakat növesztenek, s időről időre virágba borulnak. Gyorsan telnek az évek, s egykori kedvenc ingünk most olyan csálén áll, hogy szinte nem is értjük, mi tetszett benne annyira.
Furcsa kanyarokkal szaporodnak az emléknyomok, olykor hangosan, vagy épp meg-megállva, lábnyomokat hagyva az avarban.
Mind egyre több fénykép kerül az asztalra, s már van úgy, hogy nehéz megtalálni a helyes címkét hozzájuk, életünk fejezeteinek kígyózó sorai közül. Letűnt idők halványuló emlékei vagyunk csupán. De mi által hagyhatnánk erősebb nyomot magunk után? Olyat, amit nem fed be egy hóesés, s nem olvad tócsává kora tavasszal. Hass, alkoss, gyarapíts - mondta hajdanán Kölcsey, de vajon a haza derül-e fényre ettől vagy mi magunk? Nehéz megtalálni a választ, mikor oly sokfelé kell szakadnunk, hogy megtalálhassuk lelkünk darabkáit. És van-e egyáltalán helyes sorrend, vagy összeáll-e a kép egyszer? Lesz-e mindennek értelme majd egyszer vagy ez az ősi káosz a lelke mindennek?
Bolond, aki tudja, merre tart és mivé lesz, és elveszett, aki nem. "Hol azt kéri, amit nem kaphat, ott azt kapja, amit nem kér."
Ha szereted…
3 hete
4 csiripelés:
:)
Neked:
Hungry Ghosts
http://www.youtube.com/watch?v=kS9SUmAyKWM
drága Rosaline, köszönöm ezt a számot, már el is felejtettem, mennyire nagy gyógyító ereje van ennek a számnak!
borzasztó líraian szép ez a bejegyzés :)
Megjegyzés küldése