Úúú, akarommmm! Nem a sznob képeket és embereket, nem a rongyrázást, csak azt az érzést, ahogy a hajóval siklasz a tengeren, hol az orr- hol a fővitorlát feszíted meg, vigyázol a bummra, nehogy fejbevágjon, kormányzol, élvezed a szelet és a vizet, és a szabadság ősi érzését. Mmmmm...akarom!

Fog

Mondhatni "fincsi" egy érzés, hogy a negyedik, eleddig félig kibújt bölcsességfogam már harmadik napja nyújtózkodik a helyén, és teljes egészében szeretne elhelyezkedni az alsó fogsoromban. Igaz, hogy erről az én véleményemet meg sem kérdezte (nyilván, mert engedélyt azt nem kapott volna, sőt!), de azért az ezzel járó folyamatos, szűnni nem akaró kellemetlen fájás azért már mégiscsak sok (pláne, hogy egyidejűleg jött a "pirossal jelzett" napokkal, ezazzz, kínozz még, mazo vagyok bébi, ne kímélj. Ne akarj már egészen kibújni, jó voltál félig kinőve is, már így is rohadt bölcs vagyok (már ha a bölcsességfogak számát tekintjük mérvadónak), szóval abbahagyhatná az izgést-mozgást-zizegést.

A zene hatalma

Amióta nővérem mutatta ezt a számot, azóta nem tudok lekattanni róla. Vaúúúúú, annyira hihetetlen élmény, mintha visszavinne az előző életedbe, tiszta libabőr vagyok tőle!

Háhá! Pont egy éve írtam Kuc (klikk) címmel arról, hogy mennyire nem tudom elképzelni, hogy összeköltözzek valakivel, meg hogy azért el kell telnie egy időnek ahhoz, hogy összebútorozzunk. Végülis, azóta, hogy összejöttünk, minden nap együtt alszunk (három alkalmat leszámítva), és egy hónapra rá már bútorostul hozzám költözött. :) Élet.

Ha tudja valaki, hol lehet kutyáknak rénszarvas agancsos fejpántot venni, szóljon légyszi! :))

Jó reggelt mindenkinek!

PCAS

Én tudom, hogy az állatokkal való foglalkozás sok időt, gondoskodást, energiát vesz igénybe, de ha a fészbúkra percenként tudnak kipakolni mindenfélét, akkor nem értem, hogy az a cikk, ami állat-életeket menthet, miért nem olyan fontos, hogy kitegyék a honlapjukra, pedig az aktualitása miatt pont abban a periódusban járunk, amikor már égető lenne, hogy publikálják.
 Egyáltalán nem egóból írom ezeket a sorokat, hanem azért, mert ha a cikk hatására akár eggyel kevesebb "megunt", kidobott állat lenne, már érdemes volt megírnom. Írtam egy ösztönző levelet a szervezetnek, hogy ha nincs rá idejük ezzel foglalkozni, megértem, csak akkor továbbítanám máshová az irományt.

Tegnap feltettük a világító bolygókat és csillagokat, ügyelve a Naptól (nálunk a fakeretes, kerek órától) való távolságra. A csillagokból kitettük a plafonra a Cassiopeiát, és kijött a Kisgöncöl is :) Hihetetlen, hogy ilyen apró dolgok milyen sokat tudnak jelenteni.

 A tél oka lehet, hogy reggel a Neo Fm-et hallgatva mindig gombóc kerül a torkomba, amikor rászoruló gyerekek leveleit olvassák fel, akik röviden vázolják, hogy milyen rossz körülmények között élnek, és arra kérik a "Jézuskát", hogy segítsen nekik, hogy idén a szüleiket/nagyszüleiket meg tudják lepni valamivel.

Igaz, aztán a készülő könnyek rögtön visszaszaladtak helyükre, amikor a Bumerángban a bunkó Boros-Bochkor páros dögökként beszélt a kutyákról, az sms-eket beküldőket pedig lefikázták ("biztos nincs más barátod" és hasonló kedves szövegekkel).. Értem én, hogy az állatokat nem szeretők ellentáborai az állattartóknak, akik ugye nyilván más dimenzióból látják az élőlényeket, de azért ez talán mégis sok! Felháborító volt a műsor, és nem az elfogultságom, hanem amiatt, hogy nem bírtak objektívek, de legalábbis kevésbé bunkók lenni.

A mai nap képekben

PLUSZ voltunk a Hungarocomix Képregénykiállításon, és a WAMP-on is.

Derűs

Végre péntek van! Alig várom a hétvége sok-sok történését! Tegnap voltunk játékboltban, vettünk két játékpisztolyt, olyan világító csillagokat és bolygókat, amikre már nagyon-nagyon-nagyon régóta vágyom (fel lehet ragasztani a plafonra az egész Naprendszert), és egy társast. Hazaérve játékból lődöztük egymást és Chilit játéklövedékekkel (pálcika, a végén tapadókoronggal), aztán lent találkoztunk apussal és Taival, kergetőztünk Chilivel fél órán át, aki nagyon élvezte, hogy Tai, Malcolm és én is el akarjuk kapni, nála volt a csipogó labda, azt kellett elvenni tőle. Egyfolytában persze csipogtatta a szájával, mintha cukkolna bennünket, és a végén persze mindeni jól elfáradt. Igen, még Chili is.
Ez egy jól induló péntek, és már alig várom, hogy kipróbáljuk az új társast, amit vettünk, hogy holnap kibringázzunk Békásra (igaz, könyvtárazni), és aztán este talizzunk Hugiékkal, vasárnap meg valami alternatív program keretében kiránduljunk együtt.

Fura

Ezen a héten, úgy szerda-csütörtök tájt az ismerőseim közül mindenki azt hitte, hogy az előző nap van. Én szerdán csodálkoztam rá, hogy "miii, szerda?? Az nem lehet, ma kedd van!", Malcolm csütörtökön mondta mosolyogva, épp csak, hogy nem tette hozzá, hogy te kis csacsi: "nem, ma szerda van". És mondom, még mások is beálltak a sorba (apu, munkatársak). Valaki ellopott egy napot a hétből! De legalább előbb lett hétvége :P

7 months

Hét hónap 

Annyira cukiii, hogy mééég!

Eltérő nézetek

Az "Eltérő nézetek a nemek társas viselkedésének különbségeiről" tételt tanulva alapvető igazságokra találtam. Noha legfőképpen a feminista nézetek jelennek meg az ezzel foglalkozó szakirodalomban, azért természetesen helyet kap a konkurencia is, avagy a férfiak ellenvetése. Azért elgondolkoztató, hogy mindössze 1970-ben hangzott el legelőször az a szó, hogy "szexuális zaklatás", egy bírósági tárgyaláson, és ez volt a legelső, közhasználatba (és szótárakba) is bekerülő, nő alkotta szó.

 Minthogy a nők alapvetően csak elég későn kaptak fel- és megszólalási lehetőséget (nem beszélve a publikálásról), így beszélhetünk az ún. elnyomott csoport szindrómáról, ami még napjainkban is létező jelenség. Ugyanis. Kutatások bizonyítják, hogy egy férfi sokkal nagyobb hitelt ad annak, amit egy másik férfi mond, mintha ugyanazt egy nő szájából hallaná. Nem beszélve arról, hogy noha olykor maga a kifejezéssel illető sem tudja a szó valódi jelentéstartalmát, előszeretettel használják a "feminista" jelzőt azokra a nőkre, akik magukról és nőtársaikról nem a konvencionális felfogás szerint beszélnek, hanem egyenjogokkal bíró lényekként.

 Egy másik kutatás 59 képregényt vizsgált meg, ebből mindössze 18-ban szerepeltek női karakterek, s közülük is mindössze tízen szólaltak meg bennük. Ezen mondatok pedig inkább tétovák, gügyögőek, és az "édes, csini" kifejezésekhez hasonló jelzőkkel tarkítottak. Az ezzel foglalkozó tudós, Cheris Kramarae azt is megállapította, hogy azokat a nőket, akik a "tréfának" ezen formáját nem értékelik, a férfiak a humortalanság vádjával címkézik, vagy egyszerűen csak egy legyintéssel kísérve ennyit mondanak: "Ugyan, lazíts már!". Azért...ez elgondolkodtató, nem igaz? Én nem vagyok a szó szoros értelmében vett feminista, de azért hitelt adok az ilyen ténymegállapításoknak.

Tegnap este a lépcsőházba érve Malcolm a kezembe adta a kulcsot, és úgy tett (amúgy elég hihetően), hogy ő a kutya pórázának igazításával és a kapu bezárásával lenne elfoglalva. És akkor benyitva a lakásba, ott állt karácsonyi fénnyel kivilágítva, masnikkal a kerekén és a vázán a megjavított Főnix. Végre megint mehetünk esti bringázásokra!

Brave

úúú, már nagyon várommmmmm!!!

Boldog Mikit mindenkinek!!

Tegnap elrohantam a Lehel piacra sütiért, mert mégiscsak némiképp ünnepi alkalom ez -az én felfogásom szerint. No meg persze vettem pár édességet és helyes kis piros csomagocskát gyártottam, amit reggel Malcolm cipőjébe csempésztem. Fura..két napja kérdezte, melyik nap van ez a Mikulásos..mondtam, hogy 5-éről 6-ára virradólag.
 Életemben először van úgy, hogy még egy db mandarin sem volt reggel a csizmácskámban. Egy szem mogyoró sem, vagy egy 10 forintos csokika. Rosszul esik, a fenébe is. Nem gondolt rám.

A mostani hétvége úgy telt el, hogy a két napját négynek éreztük. Fura újra visszazökkenni a munka világába, de ez nem panaszkodás, csupán afféle álmos szemdörgölés. Várom már a karácsonyi szünetet, még akkor is, ha utána már tényleg nagyon gyomorösszehúzósan közel lesz az államvizsga időpontja. A metrón munkába jövet azon gondolkoztam, hogy ha mindezt sikerül tényleg végigcsinálni, akkor meglesz a 3 éve áhított diploma. Más kérdés, hogy mit kezdhetek majd vele, de legalább a szülőknek megnyugtató lesz, és úgy már talán ők is könnyebb szívvel veszik a külföldre utazási vágyunkat.

 Tegnap már megkaptuk anyutól az "én csak annyit kérnék, hogy még olyankor legyen unokánk, amikor tudunk vele focizni meg futkározni", és az "elgondolkozhatnátok a fecske programon" mondatokat. Nagyon ellene voltak annak, hogy elmenjünk, de végül sikerült őket meggyőznünk arról, hogy ez minden vágyunk, mert világot akarunk látni, és nem úgy, hogy itthon élünk és amikor megtehetjük, akkor kiutazunk egy-egy országba. Mert csak ott élve ismerszik meg igazán egy adott kultúra. Ettől függetlenül persze akárhogyan másképp is alakulhat, de egyelőre minden lépésünket ennek jegyében tesszük, szem előtt tartva a célunkat. Azt persze sosem szabad elfelejteni, hogy az Élet bármikor közbeszólhat.

 A hétvégén megnéztük a Rumnaplót, ami nagyon jó volt, és ajánlom mindazoknak, akik a filmek üzenetét is keresik és nem feltétlenül csak a képi világ (vagy éppen maga a főszereplő) miatt ülnek be a szélesvászon elé. Puerto rico kontrasztjaival ábrázolt társadalomkritika, a jófiúk és a gazemberek harcának egy változata. Ettől függetlenül nem tudom, hogy beültem volna-e rá, ha nem a helyes Depp kolléga játszik benne. Tény, hogy ő volt a rendező Joker lapja (a mögöttünk ülő két csaj a film végén 5 percig vihogott, és egymással megvitatták, hogy nem is értik, hogy miről szólt a film, de Johnny még mindig olyan ellenállhatatlanul szexi, hogy miatta megérte).

A PCAS- es csaj továbbra sem tette fel sehová a cikkem, bár gondolom el van havazva (azért mégiscsak egy Állatvédő Szervezetről beszélünk, ahol rengeteg a tennivaló), de tekintve, hogy az aktualitása csak karácsony idejére szól, talán lehet, hogy egy ici időt kéne rá szánnia, végtére is az emberek már elkezdték gyártani az ajándékötleteket... na mindegy, nem türelmetlenkedem, végtére is még csak 5-e van. :P

ajjj, annyira édesek!

"Mert a Karácsony a fa alatt dől el"

-írja egy utcai plakát, és én olyan ideges lettem erre, hogy azt hittem, menten felkiáltok mérgemben. Milyen embereket nevelünk? A karácsony a fa alatt dől el? Már miért? Nem attól lesz szép a karácsony, hogy mi az ajándék, hanem az, hogy hogyan adod. Vagy ezek szerint mindegy, hogy egész nap veszekedett a család, ha a fa alatt "trendi" ajándékok lapulnak?
 Az eszem megáll, mit meg nem enged magának egy-két cég, ez egyenesen felháborító. Nem csak mert az egyébként is vásárlás-centrikus lakosságot méginkább ebbe a tévhitbe ringatják, de a gyerekeket is erre kondicionálják.

 Még rémlenek azok a középiskolai napok ünnepek után, amikor mindenkinek egyesével(!) el kellett mondania, hogy mit kapott ajándékba. Ennél undorítóbb szembesítést el sem tudok képzelni. A hagyományos felfogásban nevelkedett gyerekek, akik egyébként örültek az apró, de teljes szívvel adott ajándékuknak, ennél a pontnál biztos, hogy szégenykeznek majd, amiért ők nem mondhatják el, hogy síelni volt az egész család, hogy hintalovat vagy robotkutyát, a legújabb divat szerinti ruhákat, játékszettet vagy tudomisén mit kapott. Mert őszintén, melyik az a gyerek, akiben ne ébrednének fel irigykedő gondolatok?

 Ma reggel Chilivel elmentünk az ovihoz, mert villámtalink volt anyuval. A zöld kerítés mellett a következő apa-lánya között zajló párbeszéd fültanúja voltam.
Kislány: Apu, te mit kérsz a Mikulástól?
Apuka: Hogy legyen több pénzünk.

Noha nem bölcs döntés külső alapján ítélni, azért sok információ kiszűrhető belőle. Az apukán látszott, hogy valószínűleg tényleg nem veti fel őket a pénz, amire kopottas és avitt ruhái utaltak, a kislány viszont esztétikus és tiszta (nem márkás) ruhát viselt. Valószínűleg a kislány féltett kincs náluk, a szemük fénye... de kirángatni a valóságba ennyi idősen...nem biztos, hogy a legbölcsebb döntés. Ő még élvezze csak a gyerekkor álomvilágát, ne ébresszék rá a valóságra, ne tegyék az ő vállára a felnőttek aggodalmait. Nekem ez a véleményem.

No, úgy néz ki, hogy publikálni fogok a PCAS Állatvédő Szervezetnek. Természetesen segítségből, mert miután körbenéztem a honlapjukon, láttam, hogy a sajtószobájuk augusztus óta feltöltés alatti stádiumban áll. Elküldtem nekik egy régi, de tegnap átdolgozott írásomat, ami az "Életet ajándékba" címet viseli, és a karácsonyi ajándékozás-örökbefogadás kérdéskörét taglalja.

 Ha igényt tartanak rá, akár az "Egy kutya naplója" c. blogomat is felújítanám, felajánlva nekik az ott írtakat. A különböző médiumoknak, mint amilyen a blogfelület is, rejtett és igen nagy ereje van véleményem szerint, s ha ezáltal akár csak egy állattal kevesebbet dobnak ki az utcára, már elértem valamit.

Kedd

A metróaluljáróban van egy zenész (gitáros srác), aki kb háromnegyed éve mindig köszön nekem. Talán az lehet az oka, hogy akárhányszor elmegyek mellette, mosolygok. Mindenesetre érdekes, amikor nem hallom az általa játszott akkordokat lefelé menet a lépcsőn, már tudom, hogy nincs is ott, és olyankor hiányérzetem támad. Nem más miatt, mint azért, mert már hozzátartozik a gyöngyösi utcai metróaluljáró hangulatához.


Malcolmmal tegnap beszélgettünk a szakdoliról, és szerinte tovább kéne írnom, sok-sok kutyás élménnyel (és ezáltal könyvvé) gyarapítva, hogy kiadjuk. Szerintem egy kissé túlértékeli a munkámat, és igazából egészen naivnak is mondanám ezt az elképzelését. Na nem mintha az én elképzelésem arról, hogy Csányi Vilmos csapatában dolgozhatok majd, ne lenne túl naív. Úgy tűnik, hogy "zsák a foltját" :))

Szakdolgozat értékelése

Na erre azért leesett az állam. Vegyük csak sorra:

1. Megvádolnak, hogy nem is én írtam

2. Börtönbüntetéssel fenyegetnek, meg azzal is, hogy sehol nem fogok tudni lediplomázni

3. Vallatnak, majd kikérdeznek

4. Vonakodva bár, de elhiszik

5. Munkalehetőséget ajánlanak

6. A szakdolgozat kiegészítését és egy plusz tanulmány készítését kell 4 nap alatt megcsinálnom

7. Leadhatom

8. És mindezek után az értékelés:

"M. R. szakdolgozati tevékenysége a lehetőségeit figyelembe véve dicséretre méltó. Munkahelyi elfoglaltsága ellenére az elkötelezettség volt jellemző a szakdolgozóra.
A dolgozat elkészítése során a kezdeti zavart és bizonytalanságot fokozatosan felváltotta a téma iránti érdeklődés. Igyekezett a tőle telhető legjobban elvégezni a megbeszélt feladatokat.
Olyan szakdolgozót ismerhettem meg benne, aki még az utolsó utáni pillanatban is elvárta a kritikus odafigyelést, ugyanakkor mindig nyitott volt a dicséretre és a kritikára egyaránt. Szépen kivitelezett, igényes megjelenésű dolgozatot tarthat majd a kezében az olvasó."

Swedish House Mafia - Save The World

IGEN! Micsoda kutyás klipp! Végre!

Tin tin

Eltekintve attól, hogy a forrásként felhasznált két képregény részt történetében nem követte, Spielberg egész jó dolgot alkotott az új Tin tin filmmel. Ellentétben sok kritikussal, nekem nem volt gondom a karakterekkel, végtére is ez egy animációs -illetve motion capture-rel felvett- film. Én mindazonáltal jókat derültem azon, hogy Malcolm és Tin tin között nagyon nagy a hasonlóság mind külsőleg, mind gesztikuláció terén.

Tetszett például az a jelenet is rögtön a legelején, amikor a főszereplőt egy művész lefesti, és az eredmény a képregényekből kimásolt rajz-alak. Hasonló visszautalásokat találhat még a szemfüles néző (pl az egyik alapul vett képregény borítója plakát formájában lóg Tin tin bejárati ajtaján). Dupond és Dupont alakjai történetesképp pedig szándékosan (és már-már idegesítően) buták, de éppen olyan szerethetőek is.

Összevetve én azt mondom, hogy érdemes megnézni, moziban mondjuk talán nem, de otthon annál inkább. Garantáltan jó kikapcsolódás, jó kis film lett.

Massza

Hömpölyögnek. Ez az a szó, ami a legtökéletesebben leírja azt a fajta mozgást, amit emberek sokasága végez. Reggel főként, de délben-este ugyanúgy hullámzik a humanoid áradat, és tényleg semmi sem szent. Még egy gyerek sem - nekimennek, mintha nem lenne sebezhetőbb, mint bármelyik felnőtt. És mindegy az is, hol várakozol például a metrónál. Ha hátadat a térképnek vagy a már üres metróújság-tárolónak támaszkodva vársz valakit, akkor is neked jönnek, meglökik a vállad, a lábadra taposnak. Pedig nem vagy útban. Csak a tömeg nem képes alkalmazkodni, mintha egy összefüggő halraj lenne, egyenként nem, csak csapatban léteznek, gondolkodás nélkül követve egymás lépteit...

Karma

"A szó cselekedetet jelent. Bármit teszünk testben, beszédben, gondolatban, az megfelelő következményekkel jár. Ha például megbántunk valakit, ő nem ugyanúgy bánt meg, csak az érzést kapjuk vissza, amit okozott neki az általunk elkövetett sérelem. A karma törvénye szükségszerű és tévedhetetlen. Amikor másokat megsértünk, magunkat sértjük meg. Amikor másnak örömet okozunk, biztosítjuk magunkat a jövőbeli örömünket. A bölcsen önző emberek magukra gondolva segítenek másokon, s ennek eredményeképp élvezik a kedvező körülményeket"

Hmm...

Szar, ha elveszítesz valakit, aki egykoron közel állt hozzád, aztán -mindegy is, milyen okból, s akár utálattal is- hagyjátok messzire kóborolni a másikat. Szar, ha félreismersz valakit.

Sokszor álmodom exlakótárssal. Persze, nem mondom, jó lenne vele úgy beszélgetni, mint annak idején, de tekintve hogy számára az vált elsődlegessé, hogy milyen kép van róla kirakva a neten, és hogy képekkel dicsekedjen arról, hol töltötték a hétvégét, illetve természetesnek beállított képpel hirdeti, átlátszó bögrefogással, hogy az ujján eljegyzési gyűrű csillog... szóval olyan irányba ment el, ami minden, csak nem számomra szimpatikusnak mondható. Persze mindenki a saját értékrendje szerint élje a mindennapjait, de azt hiszem, már túlságosan is messze járunk egymástól. Az efféle sznobság és magamutogatás nem az én asztalom.

Mindentől függetlenül továbbra is zavar ez az egész jelenség, hogy korábban szinte elválaszthatatlanok voltunk, mostanra meg... hát igen, csak az történt, ami mindig szokott: az Élet.

Éjfélkor Párizsban

Woody Allen továbbra is zseniális filmeket készít. Külön díjazom a kezdőképet, ami Monet egyik festményének valódi helyszínével indít (tavirózsák a vízen, íves híddal a háttérben). Ismét szép kis társadalom- és párkapcsolatkritikát láthatunk, megfűszerezve a valaha virágzó korok, és benne élő művészek iránti nosztalgiájával. Csak ismételni tudom: zseniális! Ajánlom minden művészlelkű ismerősnek és ismeretlennek, akit megfog már a film plakátja is (Van Gogh festménybe áthajló részlet Párizs rakpartjáról, az ott sétáló Owen Wilsonnal)

Nem nagyon szeretek olyan ismerősökkel találkozni, akikkel nem tartom a kapcsolatot. Mert óhatatlanul levonja mind a két fél a végén a konzekvenciát, abból, hogy hol dolgozol és mit, hogy aktuálisan milyen ruha van rajtad, vagy tudomisén milyen egyéb kritériumrendszert sorakoztatnak fel magukban még az illetők, akik ilyen szemüvegen át mérik a világot. Az én benyomásom? Semleges. Mármint a személyt illetően. Örülök, hogy jól van, hogy egészen kiegyensúlyozottnak látszik, és hogy láthatóan semmilyen ártalmas szerrel nem él mostanában.

Sosem voltunk olyan hű de jóban a suliban, egyszer-kétszer buliztunk együtt, de túlzottan nem mélyült el a baráti viszony köztünk. Hát ennyi. Ő sem lett médiasztár, és én sem.

Vendégség, társasozás, eszem-iszom-dínom-dánom, zene, traccspartik, nevetés, kuttyal játszás, pezsgő, bor (ki-ki whiskey, sör). Alvás. Reggeli, zuhany, Star wars blue-rayen, popcorn, ebéd, komoly beszélgetések.

Röviden ennyit a hétvégéről.

Furcsa

Az új közegben az egyik főnök már nem jön dolgozni, csak két év múlva, mert nemsokára lebabázik. Egy másik munkatársam pedig épp az imént rontott be az ajtón, és könnyekkel a szemében, boldogan kiáltotta, hogy babája lesz, kislány, Emma (mmrrr én is ezt a nevet találtam ki a valaha majd esetleg születendő kislányomnak). És életemben először láttam felvételt egy ilyen kis lényről, aki most még csak 5,7 centi, és lemértük vonalzóval, az tényleg nagyon icike.. elképzelhetetlen, hogy minden emberi lény volt valaha ennyire irinyó. Még te is, meg én, meg ő, meg ti és ők. Mindenki.

Családon belül szeretném már ezt a hírt. No nem magamra gondoltam! Jó lenne már babázni, pici ruhát adni ajándékba, menni látogatni, nagynéniként meg minden.

Szokott úgy lenni, hogy látsz egy embert az utcán/tömegközlekedési eszközön, könyvesboltban vagy igazság szerint akárhol, akiről első pillantásra érzed, hogy rokonlelkek vagytok. Legalábbis megmagyarázhatatlan szimpátia fog el engem ilyenkor, és legszívesebben megszólítanám a másik felet, hogy jé, hisz mintha régről ismernélek, de nem ebből az életből.

Ma reggel is ez történt a metrón, én álltam, a lány pedig előttem ült, és semmi különlegeset nem csinált, csak valahogy mégis a kisugárzásában volt valami. És tán ő is érezte ezt az egészet, mert sokszor nézett rám, amit a szemem sarkából láttam, mert én csak onnan mertem rákandikálni, nehogy túl zavarbaejtő legyen a pillantásom. Aztán leszállt az egyik megállónál, és tudom, hogy nem látom többször, mégis maradt itt belőle valami nekem. Hogy mi, az rejtély, még az én számomra is. Talán egyszer kiderül..

De azért persze ilyen ritkán fordul elő, csak mégis elámul-elmélázik rajta az ember lánya. Mindannyian régről jött lakók vagyunk.

Filmajánló

Erről a filmről Andrea Piovanni blogjában olvastam. A trailer alapján azonnal beleszerettem, egyrészt mert a szereposztás már önmagában szeretni való (Ewan McGregor is öregszik, óh áldott ég, mind öregszünk!), másrészt meg mert szenzációsan jó, a maga művészien teljes, valóságos, emberközeli és mégis megfoghatatlan világával. Érdemes!

És azért pedig csak plusz pontot kapott tőlem a film, mert kutyát szerepeltetnek benne, értelmes (és érdekes!) tulajdonságokat tudhat meg róla, illetve fajtájáról a néző. Társadalomkritikától sem mentes alkotás ez amúgy, és érdemes eredeti nyelven nézni, mert akkor nem maradnak le a kutya (Arthur) által gondoltak felirata sem.

Ha az ember lánya tartós párkapcsolatban él, együttlakósan, akkor elengedhetetlen, hogy be ne köszöntsön olykor-olykor a veszekedés időszaka. Ha nagyon haragszom, van, hogy egész lényem utálja, gyűlöli azt, akivel éppen pöröl, és ez nem jó. Furcsa ez az egész.

Hogy úgy érzem, hogy rohadtul nem a jó helyen ücsörög egyikünk sem. Mármint nem otthon, hanem a munkahelyen, és ez az, amiért mind a ketten feszültebbek vagyunk: mert nem ez az álmunk. Gyűjtünk, hogy több legyen, de a váltás miatt épp hogy kevesebb lett. Szar ez. Meg jön a karácsony is, és kell gyógytalpbetét, mert exlakótárs persze arra is rátette a kezét. Kell egy új mobil Malcolmnak, mert nem működik a mostani (és pedig lenne helyette másik 30-as, de kitaláljátok ugye, ki vitte el magával, pedig külön szóltam érte, hogy adja vissza?). És hát gyűjteni kéne, hogy minél hamarabb el tudnánk menni innen.

A minap is olvastam egy cikket a Sea Sepherd oldalán, miszerint az egyik akváriumban megmérgeztek két palackorrú delfint. Megmérgezték, értitek? A világ legaranyosabb állatai, soha nem ártottak senkinek, ráadásul egy akváriumban élnek, nem is a szabadban, ahol halászok szidalmait kapják a csappanó halállomány miatt. Megmérgezték őket... Több mint egy órán át szenvedtek, s fulladásos-kiszáradásos(!!!) tünetekkel hagyták itt e világot... A talpam is ökölbe szorult. A létező összes harag felgyülemlik ilyenkor bennem. Emberek. Számomra már egy negatív konnotációja lett e szónak. Ott akarok már lenni, érzem az ősi hívószót, miért nem mehetek most? Hjaj, igen, tudom már. Mert nincs elég pénz a bankszámlánkon, hogy magunk mögött hagyhassunk mindent..

A minap a metró gyanúsan lassan vánszorgott, és 5 méterenként megállt, majd hosszasan kifújatta a levegőt a vezető a kocsikból. Eszembe jutott a pár hónappal ezelőtti jó pár metrókigyulladásos sztori, és azon kezdtem el elmélkedni, hogy mi történne, ha két megálló közt kapna lángra a metrószerelvény..

És akkor sorra vettem, hogy kivel mi volt az utolsó beszélgetésem telefonon vagy élőben, és hogy talán nem mondom eleget a szeretteimnek, hogy mennyire fontosak nekem. Ah, megint túl nyálas lettem, de azért mégis fontos, hogy ilyenen mélázzunk alkalmanként.

Megint ősz van, és ilyenkor bekúsznak a nem hétköznapi gondolatok. Itt vannak a bőröm alatt és fickándoznak, nem bírnak magukkal.

És nemsokára megint itt a Karácsony, amitől azért valljuk be, tartok egy icit. Idén ráadásul mégbonyolultabb lesz minden, és szószerint ötfelé kell majd utaznunk..

Festival fever

Annyira jó ez a szám, és a hozzáillő klipp is. Érdemes!

Lehet, hogy lassan az olvasóim 80%-át elveszítettem a szakdolival kapcsolatos bejegyzések miatt, de ezúton is szeretnék mindannyiotoknak köszönetet mondani. Ma ugyanis fél 12-re megyek a két kinyomtatott és beköttetett példányért!! :) WÍííííííííííííí

Össze sem tudnám számolni azokat az akadályokat. Malcolmnak mindenesetre hatalmas adag elismerés jár. Míg én késő estig minden nap (!) a számítógép előtt gépeltem, ő a legtöbb itthoni dolgot a nyakába vette, takarított (és olykor higyjétek el nekem, olyan volt, mintha a dzsungelnek vágnál neki fűnyíróval), nagyon sokszor ő vitte le Chilit, és lelket öntött belém, amikor elkeseredtem, hogy nem fog menni. Elviselte, amikor hisztisebb voltam a szokásosnál, és mindemellett nem őrült meg. Azért ez csodával határos. Szóval azt hiszem, meglepem őt valamivel, mert megérdemli.

És végre, sok idő után ma végre megint elővehetem a hegedűt, hogy játszak valami szépet.

Tegnap hajnali 2-ig írtam a tartalomelemzési módszertant négy vizsgált (kutyás) filmből. Kíváncsi vagyok a főkonzulens véleményére, akárhogyan is, én megtettem mindent. A legutolsó pillanatok legutolsójában is megfeszítetten küzdöttem, ez önmagam előtt már éppen elegendő. Ettől még bántani fog, ha nem adhatom le holnap (wááá, holnap!), de ez az egész mizéria csak felforralja az agyvizemet, ha rágondolok, úgyhogy inkább szépen csendben maradok.

Azért totál fáradt vagyok, még ha a hétvége segített is némileg ellazulni, hiszen minden nehézség ellenére imádok filmeket cincálni, még ha egy meghatározott kritérium-rendszer alapján is kellett jegyzetelnem a fontos elhangzottakat. Emellett sütöttünk-főztünk, Chilit védtünk meg egy másik kutyától, aki rátámadt, harci sebeket szereztünk, és mindeközben visszanyertünk valamit abból az életből, ami korábban volt nekünk. Szóval igen, túl mindenen, jó lenne már végre ismét lélegezni.

Követve azt a hiedelmemet (vagy hívhatjuk éppen babonának is), hogy a JELeknek különleges tartalmuk van, s jelenlétük valamely komoly céllal indokolható, akkor annak a földön heverő egy darab kártyalapnak biztosan üzennivalója volt a számomra.. piros király..

Most épp úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki a szétszórt játékai (lego-halom, szerte-szét heverő pötyi darabok és építőkocka-hegyek) között ül...anyuka benyit: "mi ez a rendetlenség, azonnal pakolj össze mindent, ha 5 percen belül nem lesz minden a helyén szép rendben, nincs édesség ebéd után!" És akkor most hol kezd el? Mit pakolj el először? De szép rendben ám. Végzek vele 5 percen belül? Milyen szisztéma szerint válogassam őket, hogy a leggyorsabban végezzek? Te jó ég, itt minden össze-vissza van, lego a puzzle-lel, ráadásul az olyan apró...

De ha jól akarod csinálni, az bizony időt vesz igénybe. Mi van, ha nem végzel 5 percen belül?? Te akarod az édességet!

Tegnap

Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám tegnap.

Ettől függetlenül inkább el sem mesélem részletesen, mi történt..áh...volt ott 1 évig terjedő szabadságvesztéssel való fenyegetéstől kezdve a munka- és karrierlehetőség felajánlásig. Ezek nem normálisak, én mondom nektek.

Annak a nekem szegezett kérdésnek, hogy Jane Goodallnak van-e egyetemi diplomája és hogy hogy hívták azt, akinek a segítségével kimehetett az esőerdőbe majmokat megfigyelni, nem tudom, mi köze van ahhoz, hogy valóban én írtam-e a szakdolgozatomat (miért, ki más?!)... rohadtul nincs bennük semennyi jó érzés, hogy meg akarták gátolni, hogy továbbmenjen a szakdolgozatom védésre. Annyit még, hogy ennyire még sosem aláztak meg, mint tegnap, de végül sikerült a határozott "NEM!" -ből egy "igen"-t csinálnom. Ez az egész nevetséges...

Na jó. Néha én is kiakadok. Az, hogy én nem vagyok nyálverő beképzelt figyelemfüggő (legalábbis nagyon remélem), az egy dolog. Az pedig már egy másik, hogy sose volt még ilyen nehéz megküzdeni az álmaimért.

Vegyük csak a legelső és a többi között legparányibb(nak tűnő) dolgot, a szakdolit. Már vagy egy tucatszor átfogalmaztam és -szerkesztettem, újraírtam bizonyos részeket és kiszedtem belőle olyanokat, amik jobb, ha kikerülnek belőle.

De most már elég. Legalább válaszolna az a vaskalapos, orrát magasan hordó konzulens, hogy "jó, rendben, ennek ellenére várom holnap" vagy tudomisén, de hogy ekkora surmó gombafej legyen valaki, nohát attól az összes hajszálam az égnek meredezik.

Kérek mindenkit, hogy:

1. tegye össze a kezeit elalvás előtt és imádkozzon értem egy icit.

2. holnap nagyon szorítsatok értem d.e.11-től.

Ha sikerül megküzdeni ezzel a hatalmas hullámakadállyal, akkor ... akkor rohadtul fel fogok végre szabadulni.

WWF

Tegnapelőtt meséltem Malcolmnak, hogy a WWF és a Coca-Cola egy új kampányba kezdett, aminek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a globális felmelegedés miatt a sarki jegek igencsak olvadóban vannak (erről kisregényt tudnék írni), és egyre kisebb az élettere a jegesmedvéknek. Ezért 2012-ben a Coca-colás dobozok fehér színűek lesznek piros helyett, persze csak Amerikában.

Malcolm nagy szemeket mereszt: "Mi az a WWF?"

"Tudoood, nemzetközi állatvédő szervezet, egy panda van a logójukban."

"Miért van panda a logójukban, ha a jegesmedvék miatt kampányolnak?"

" :)))))) Te olyan gyagyás vaaaagy! Mert ez egy ÁLLAT- és nem pandavédő szervezet"

Én azt hittem, mindenki ismeri a WWF-et.

Cheza kiakad

A Világ furán működik. Tudom, most nagy klisét mondtam, de tényleg így gondolom, és a legapróbb dolgokban is megnyilvánul, hogy minden és (majd') mindenki a csordaszellemben él, vagyis megy a tömeg (ízlés, divat, gondolkodásmód) után.

Például itt van a Gmail. Minden egyes belépés után a jobb alsó sarokban ajánlja magát, az új megjelenését. Namármost nekem nem kell új megjelenés, és akárhányszor kiikszelem, következő belépéskor megint ott virít, mintha csak arra várna, hogy mikor gurulok be és adom be a derekam, csak azért, hogy eltűnjön onnan. Miért? Csak mert ez a menő, hogy mindig megújuljunk, hogy trendik és modernek legyünk? Hát a nagy túrót!

Na meg hogy rákérdez sokszor a gmail belépéskor, hogy nem akarok-e netán telefonszámot megadni, merthogy még nem tettem meg... mi?? Napersze, majd épp a gmail-nek adom meg a telefonszámom...

Nem férnek a fejembe ezek a dolgok, és nem vagyok megelégedve a jelenlegi világképpel (bár nyilván groteszk, hogy a gmail-lel kívánok párhuzamosságokat vonni, a lényeget azért értitek, nem CSAK a gmail a probléma, de sok egyéb más is, az emberek felfogásmódja, a tömegtermelés és -kultúra, a fészbúk profilok "naprakész tartásának" őrülete, hogy van, aki kb naponta-hetente változtatja a profilképét, és minden vele történő dolgot kiposztol, és a képeket is felrakja egyből, csak hogy lássa mindenki, mennyire mozgalmas-érdekes-irigyelni való az ő kis élete). Mi történik itt?

Elgondolkozni azon, vajon miért, mire is születtünk erre a Világra, érdekes dolog. Mert hát most vajon engedhetem-e, hogy a vágyaim szerint válaszoljak erre a feltett kérdésre? Ki dönti el, hogy miért? Mi alapján derül ki?

A napokban egy olyan döntést hoztam, ami nagyon nyomaszt. Valaki más hatására elmentem egy olyan helyzet mellett, ami mellett sosem mentem volna el, még ha bizonyos kellemetlenséggel is járt volna felvállalni másvalaki nemtörődömségét. Ragaszkodhattam volna jobban az igazamhoz, az álláspontomhoz, akár vállalva, hogy ezzel magamra haragítok egy másik felet, s én mégis engedtem. Úgy viselkedtem, mint bárki más "halandó", és ezen a meg-nem-nevezett bizonyos téren sosem gondoltam volna, hogy valaha így döntök majd...

Szégyellem magam, és rohadtul csalódtam, igen.

A fő konzulensem szerda 11 -kor mindenképpen találkozni akar velem. Határozottan kikötötte ezt az időpontot -namármost egyrészt dolgozom, másrészt mi a fészkes fenéért nem tudja megmondani, hogy MI VAN?!?! Összeugrott a gyomrom, hányingerem van és reszket a kezem.

A másodkonzulensem több soros, összetett mondatokat vár tőlem, a fő konzulens meg most nevezte ezt stílustalannak (szó szerint..). WÁáááááááá

És persze hajthatatlan, szemernyi információt sem hajlandó elárulni, arra meg pláne nem válaszol, hogy mondjon egy időpontot (pl. ma 6-7?), amikor felhívhatom, mert ez így nem járja, hogy információ híján hagy. Még jó, hogy azt mondta korábban, hogy hagyatkozzak nyugodtan Gergely András tanár úrra mindenben, most meg nem tetszik neki az egész...

Jah! És megjegyzem, hogy korábban már átküldtem számára a kialakulóban lévő, majd a majdnem kész, aztán pedig a teljes szakdolit... miért most találja ki, hogy valami nem stimmel? Valószínűleg azért, mert eddig bele sem olvasott.

Four Tet

Ez már az utolsó hajrá, az utolsó hajrá!!! Készen kell, hogy legyek. Minden elémgördülő akadályt eddig legyőztem hatalmas adag mákkal. Gyerünk, Réka, meg tudod csinálni (Zsó, ez rád is vonatkozik)!!!

Az alábbi számot most Zsófinak, és kivételesen magamnak is küldöm "She just likes to fight"

Zene

Imádom, imádom...IMÁDOM

Kiakasztó

Az "oké", hogy a fészbúk már mindenhol ott van, bár ezt is nehezen fogadja be a gyomrom, de azzal, hogy ilyen kontextusban találkozom az arckönyvvel, már tényleg nem tudok mit kezdeni:

Híres kutyák -Argosz, Rin tin tin, Beast, stb.) Beast? Az meg kinek a kutyája? Válasz: Mark Zuckerberg Facebook alapító pulikutyája ..... hát... no comment...

Két napja akut hasgörcsre ébredtem, hajnali 2-kor. Kettő órán keresztül felváltva támasztottam a vödröt és feküdtem gémberedésig mozdulatlanul.. minden apró mozdulat szúró-nyilaló fájdalmat okozott.

Még ma is fáj a hasam, igaz, kevésbé, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Most már az a sanda gyanúm, hogy a szakdoli miatti stressz az oka. Igazából nem csodálom, mivel nov. 15 a leadási határidő. Akárhányszor eszembe jut, görcsbe rándul a gyomrom... arról nem is beszélve, hogy az elmúlt pár hétben enni is alig tudok.

Kérlek, nagyon szurkoljatok, hihetetlenül fontos ez az egész. A konzulens azt írta, hogy bíztatóan komolyodik a témám, úgyhogy hajrá-hajrá. Pfff... ha mindennel végeztem, akkor Chilivel jelentkezünk majd az Elte Etológiai Tanszékére kutatásokban részt venni. Akinek van kutyája, az jelentkezhet, különböző feladatokban vizsgálják a kutya viselkedését és gazdihoz való viszonyát. Most például ez van terítéken: két személy van a szobában, egy idegen és a gazdi, a földön pedig két kosár, az egyikben jutalomfalat. A gazdi az idegen személyre mutat, aki pedig arra a kosárra, amiben a jutifali. Vajon hogyan reagál a vahúr?

Oké, ma egész egyszerűen nem bírok tanulni. Már hegedültem, megnéztem egy csomó videót és egy filmet is, már olvastam cikket október 23-áról, és úgy max 2 órát ha ténylegesen foglalkoztam a szakdogával..

Malcolm mégsem jön haza csak holnap estefelé, engem meg itthon esz a penész, és mindamellett, hogy a lakás egy nagy disznóól (mert rendet rakni persze pont nincs kedvem), kezdek irigykedni, hogy én nem kirándulhatok egész nap, nem süthetek szalonnát a tábortűznél este, nem beszélgethetek jó nagyokat a barátaimmal (sőt, most még találkozni sem tudok velük), és nem alhatok az erdő közepén egy csöpp menedékházban... nem azt kívánom, hogy Malcolm is legyen inkább itthon velem, hanem azt, hogy bárcsak én is csinálhatnék ilyen király programokat a barátaimmal... kezd egyre jobban megviselni ez az egész, és ma már bizony a telefonon sem volt olyan jó beszélgetni vele, mert egész egyszerűen fáj a szívem, ahogy meséli a sok jó dolgot. Örülök, hogy ott van, sőt, úgy kellett rávenni, hogy végül elmenjen, csak... igen, irigy vagyok, mert én IS ilyet szeretnék... tényleg nagyon szégyelljem magam?

Nah igen, 200 éve született Liszt Ferenc. A google is jól eltalálta ennek megfelelően a mai logóját:

Népszámlálás

Hmm...tudjátok nagyot néztem, amikor ki kellett tölteni a papírt..mármint a népszámlálásosat, igen... azok a fura kérdések..mert teszem azt, kinek és mi köze ahhoz, hogy mióta vagyunk együtt Malcolmmal, és mióta élünk is együtt....vagy hogy éppenséggel milyen nyelven beszélgetek a barátaimmal.

Na de nem ezt akartam mondani, hanem hogy..amikor ahhoz a részhez értem, hogy kik vagyunk mi egymásnak..szóval...hát igen, mi élettársi viszonyban vagyunk. Ez olyan komolyan hangzik, nem? :))

Vééégre péntek vaaaaan, és én így érzem magam: http://youtu.be/4HAjhtPZGDY

Malcolm ma elutazik, és noha eredetileg úgy volt, hogy csak vasárnap jön haza (skacokkal menedékházba mennek a hegyekbe), de ő hajthatatlanul mellettem akar lenni, meggyőződése, hogy a szakdolgozatom írása közben támogatnia kell engem. Így sok huza-vona után, amelyben érveket sorakoztattam fel az ő ellenérvei mellett, végül úgy döntött, hogy punktum, márpedig ő hazajön hozzám szombaton, idézem: "nem hagy cserben". Most mondjátok meg... pedig mehetne a gyerekkori barátaival, egy egész hétvégén át kirándulnának, saját maguk vágta fával tüzelnének, és persze jó sokat dumálnának, de nem-nem-nem, ő velem akar lenni a hétvégén :)

Mit is írjak, mit is írjak?

Az új helyen eléggé élvezem már a létet, még persze sokszor vagyok "üresjáraton", de ez tényleg egyre ritkábban fordul elő, és mindemellett összehasonlíthatatlanul nyugodtabb a munkavégzés, ahogyan a körülmények is kevésbé stresszesek, mint a Röfinél. Tudományosan is be tudom nektek bizonyítani, hogy a zenehallgatás hatékonyan növeli a munkavégzés minőségét, és ez nem vicc! Azt is biztosan állíthatom, hogy vannak a 'zene nélkül élni nem tudók', és 'a többiek, akik meg igen', de azt szerintem ti is kitalálhattátok, hogy én spec melyik csoportba tartozom.

Sovány kis bejegyzés lesz ez, mert jelenleg nincs kihúzva a "blogíró" antennám, márpedig arra rá kell hangolódni, fogni kell azt a bizonyos csatornát, hogy jobb stílusban, összeszedettebben gördüljenek ki a szavak az ujjbegyekből. Mostanában a szakdolgozati frekvenciát fogom, amit egyébként nem volt olyan könnyű megtalálni, sőt! Áh, ez egy külön műfaj, és több napba telt, amíg ráhangolódtam, hogy ne irodalmi stílusban írjak, hanem szakmailag is helytállóban, amolyan tudományosan, na.

Huppanok vissza, Bettibínek pedig üzenem, hogy épp 11:11 van :)

Már csak ez hiányzott, hogy felfázzak... BRRrrr de rossz érzés! Malcolm ágyba parancsolt, belém töltött legalább 600 bögre teát, befűtött, három(!) pokróccal betakart, forró fürdőt és vacsorát (ma meg reggelit) készített, és megtiltotta, hogy ma dolgozni menjek. Hát van még a Földön ilyen édes, figyelmes maki?

Írok én majd, megígérem. Csak hát...: munka után ici pihi, kutty, az aznap esti vacsora és a másnapi ebéd megfőzése, mosogatás, és akkor még utána szakdolival foglalkozni...hűh..

Most is sietek, Malcolm kimenőt kapott, nekünk meg (Chili&én) randink lesz Taitával. Én most jobbra fordul!, és eltűntem a végtelenben!

Október 3

vagyis a hétfői nap az, ami miatt egy icikét -bevallom- izgulok. A bankban eltöltött 3 év alatt teljes átalakulás ment végbe bennem, de ezt már kb századjára írom, és utálom ismételni magam. Azt hiszem, félek, hogy talán nem tudok majd beilleszkedni, vagy hogy -akárcsak a Röfinél az első pár hónapban- hibát hibára halmozok, és nehezen jegyzem majd meg a különböző szabályok határidős és kivételekkel tarkított egyvelegét.. na de majd hétfőn meglátjuk, hogyan is alakul minden, mert persze azért nagyon várom már, és kíváncsi vagyok, mikor kapok saját asztalt, mert az ablak mellé lett beígérve, no és a munkatempót is én diktálom majd saját magamnak, ez sem utolsó szempont. Januárra meg gondolni sem merek, amikor jön Düsseldorf, a maga egy hetével. És remélem, meg tudjuk oldani majd, hogy Malcolm is jöhessen, de ennyire tényleg ne szaladjunk még előre.

Ja, és volt "búcsúbulim", képzeljétek. Bár bevallom, voltak aggályaim, ugyanis az egyik exem az egyik (most már csak volt) munkatársam is egyben, és azért mi jóban maradtunk. Voltaképpen már olvashattatok is róla, ő Ted. A bankban ugyanis egy tök jópofa kis társaságnak lettem a tagja, aminek ő amúgy szerves részét képezi. Na de visszatérve, persze ott volt Malcolm is, meg egy igencsak szókimondó lány, nevezzük mondjuk Hangának.

A helyzet már így is adott volt, mert hát azért tartottunk az estétől, nem azért, mert nem tudnánk felnőttként kezelni ezt a faramuci helyzetet (sőt), de nem akartuk még véletlenül sem kellemetlen helyzetbe hozni Ted-et (aki önszántából döntött úgy, hogy ő is velünk ünnepel, mert mint barátot -mondta- nagyon megkedvelt, és hiányozni fogok neki). Az elején még érezhető volt némi feszengés, de mire Rockef' is megérkezett, ennek már nyoma sem volt, és voltaképpen egészen meglepődtem, milyen normális ez az egész. Ted és Malcolm is mintaférfiként viselkedtek. Aztán az egész végére, pont a búcsúzkodó résznél Hanga eleresztett egy igencsak szúró mondatot, olyat, amiben arra utal, hogy Ted meg én valaha szexuális viszonyban is voltunk... nos igen, Malcolm ott ült mellettem...nem eshetett neki jól, de a "hát ezt talán nem kellett volna kimondani" mondatom után ez Hangának is leesett, és azonnal próbálta más témákra átterelni a beszélgetést, amiben persze abszolút partner voltam, de tekintve, hogy az egész társaság épp odafigyelt a bizonyos mondatnál, nehéz volt meg-nem-történtté varázsolni az elhangzott szavakat..

Halkan, dúdolva

Ágyban laptopozni, milyen jó is ez...Na, de valójában arról akarok írni, hogy ennek a Miyazaki embernek valami hihetetlenül csudálatos fantáziája van. A Varázslatos palota és a Chihirio szellemországban is az ő műve, és igaz, hogy régóta ismerem e két "művét", de most újranézve őket mégtöbbet akarok ebből a világból. Számomra igencsak kedvesek ugyanis azok a mesék, amikben a valóság keveredik a mágiával. A Totoro, a varázserdő titkát még eddig nem sikerült megnéznem, igaz, vár rám még pár DisneyEarth rész is, amiket egész egyszerűen kötelezőnek írtam fel magamnak. Kérdés, hogy mikor lesz rá idő a szakdoga mellett, amivel amúgy csak ici lépésekben haladok... na de majd most!

Ma volt a Zene világnapja, és a Nyugatitól kezdve a Blahán át a Wesselényi utcáig mindenhol zenéltek. Én nem emlékszem, hogy tavaly is lett volna ilyen, csak arra, hogy az Opera évfordulóján kivetítőn nézhettük kívülről, milyen darab megy odabent. Pécsett meg ugyanekkor 8 zongorát helyeztek ki az utcákra, amikhez bárki leülhetett játszani. Sajnáltam is, hogy pont akkor nem jártam arrafelé..

Egy kis tangó illik ide most a legjobban, azt hiszem. Már biztos linkeltem már, mert teljesen bele vagyok zúgva, és szabad perceimben ezt gyakorlom, hogy le tudjam játszani hegedűn, annyira bőr alá hatolós:

Nah, nem volt túlságosan sok telefonáló, így megtartottam a tréninget. Meglepődtem, amikor azt mondták a pár órára tanítványaimmá váltak, hogy sokszor füleltek eddig is, amikor értékesítettem, és lestek tőlem pár taktikát. Hehh...

Amúgy az egész nagyon jól zajlott, és azóta a "padavanom" egészen megtáltasodott, és ma már három terméket is eladott. Azt hiszem, ez amiatt van, hogy kellő termékismeret fényében már bátrabban ajánlanak -semmi másért. De jó érzés volt átadni az ismereteket, amiket én már nem -vagy nem igen fogok használni a jövőben.

Ja, és még egy jó hír, hogy holnap 2-re jövök, de már be sem kell ülnöm hívást venni, csak leadom a dolgaimat (headset, fiók kulcs), összeszedem a személyes holmijaimat, és aztán Viszlát, bank! Reggel azért még jó korán kell kelni, hogy a kilépő papírjaimat az Akadémia utcában elintézhessem. Este pedig nagy banzáj!!

Totál okádék. De most komolyan. Szerencsétlen "padavanokat" senki nem oktatja le rendesen, pláne nem értékesítésből, októbertől viszont tervteljesítést kaptak, 17 termékkel -"nesze nektek, mindegy hogyan csináljátok, csak adjatok el minimum ennyit" alapon. Ha mégsem menne? Hát kapnak akkor egy szép kis fejlesztési tervet, amit 6 hónap alatt teljesíteniük kell, félidőben ellenőrzik, hogy addig mennyit javultak, tanuljanak a saját hibáikból. Kösz, tényleg rendesek. Én hülye meg... felajánlottam, hogy akkor inkább holnap tartok nekik majd én egy értékesítési tréninget...jahm..tiszta hülye vagyok.

Már csak 4 nap -a maival együtt, hisz abból már csak 2 munkával letöltött óra maradt. Kettő :)

No, hát persze azért hogy megnehezítsék a dolgomat, pont az utolsó napom előtt írják alá azt a hülye szerződést a végtörlesztéssel kapcsolatban (180 HUF -on rögzített CHF), úgyhogy valszeg ugrott a "pénteken valsz. elmehetsz majd korábban" esélyem. Jah, a jutalék-kifizetésről meg annyit, hogy azt az összeget, amit szept 20-ig kellett volna jóváírniuk (a többieknek, mert szept-ben én nem kaptam volna), októberben fogják csak utalni. Felmerül a kérdés, hogy akkor azt, amit nekem októberben kéne, hogy utaljanak, vajh' mikorra fog ténylegesen megérkezni? Merthogy igencsak jó lenne, ha időben tenné...

A kemény idők megedzenek -mondják, s én érzem, hogy ez az egész helyzet csak összébb kovácsol minket, csak néha azért gyenge vagyok. Mármint elfogadni azt, hogy még mindig össze kell szorítani a fogat, még mindig át kell vészelni ezt az időszakot, s hogy csak novembertől érezzük majd, hogy egészen kijöttünk a vízből.

Fura. Ez az év az átmenetek időszaka. Nem volt igazi telünk, ahogyan igazi tavaszunk és nyarunk se. Most azt mondják, az ősz meleg, a tél enyhe lesz. Az én hőn szeretett, imádott őszi napjaimat akarom! Amikor a levelek spirálban kavarognak fel a lépteid nyomán, amikor a szél bele-belekap a szoknyákba és a lazán tartott iratokat messze viszi, jó messze. Ha ősz van, legyen ősz. Ne csak úgy csináljon, mintha. Ne álcázza magát másnak. Legyen az, ami.

Dí, a unithead-ünk tegnap nagy izgatottságban volt. A húgánál megindult a szülés. Azon gondolkoztam, hogy a nagy öröm mellett biztosan szomorú is legbelül. Mert a húgának mindene megvan. Ház, férj, család. Ő pedig még abban is kételkedik, hogy valaha együtt él majd egy sráccal, aki képes elviselni őt. Részint marad tehát az, hogy mások örömének örüljön. Szép dolog, de hát az ember mégiscsak a saját filmkockáit nézi majd végig egy napon. Kívánom, hogy találjon rá végre az igazira, mert amúgy jó lélek, csak egy-két dologra talán még rá kéne jönnie magával kapcsolatban. De persze nem látok bele az ő életébe, csak tudom, hogy megérdemelné végre, hogy nála is eljöjjön az ő ideje.

Persze én osztom az észt, mikor nekem nagy mákom van Malcolmmal. Csak érjen már haza, mert úúúúgy hiányzik. Ma betegszabin vagyok, mert el kellett mennem a gasztroenterológiára. Jajj nekem, jövő kedden megint retteghetek..

Amúgy Chili épp most duettezett egy szirénázó mentőautóval. Ez a kedvenc elfoglaltsága még mindig, ha elmegy erre egy. A baj csak az, hogy ha hajnalban siet el az ablak alatt egy, akkor hajnalban dúdolászik vele együtt Paprikafej is.

Hát igen, ez az utolsó hajrá elég húzós. Hogy miért? Mert nem csak hogy idebent fokozott figyelmet igényelnek tőlem (ifjú padavannak sokat kell még tanulnia), de mivel én délutánra járok dolgozni, Malcolm pedig délelőttre, így éppen mindig elkerüljük egymást. Amikor ő elmegy dolgozni reggel, hulla fáradtan kísérem ki kuttyal őt a metróhoz, mire hazaérek viszont ő annyira fáradt, hogy egy filmet sem tudunk együtt megnézni, mert elalszik rajta szegénykém. Szombaton meg egész napos csapatépítőre megy, késő este jön haza, így marad egyetlen egy nap, amit együtt tölthetünk, mert aztán hétfőtől péntekig megint kezdődik az egész elölről. Már úgy várjuk az új munkahelyet, mint a messiást...

Még 9 nap, amiből lejön 2 (hétvége). Ergo: már csak hét ledolgozandó nap van hátra a bankban. De soknak tűnik mégis..persze az utolsó hajrában még betettek mellém egy ifjú padavant, akit -arra kérnek, hogy- legalább olyan jóra tanítsak ki, mint amilyen én vagyok (és itt idéztem az egyik főnöktől). Háhá, jó vicc! Úgy tűnik, mégiscsak némiképpen érvágásnak éli meg a bank, hogy három év után itthagyom? Azért meglepő.

Véggiggondoltam az itt töltött időszakot. Fél év kellett ahhoz, hogy belerázódjak az itteni dolgok menetébe, sőt, még fejlesztési tervem is volt. Először tesztekből, aztán pihen statisztikából, merthogy nálunk ilyen is van. Ez még a Dé-s "leszarom" korszakából volt, a rebellis énem minden izmával az ellen volt, hogy az elvárásoknak megfeleljek. Csakhogy a "megszoksz vagy kirúgnak" ultimátum bizony megijesztett, pláne amikor már nem otthon éltem. Így szépen-lassan -lelki oldalról elhatárolódva- megoldottam okosban a dolgot, s mindamellett a legjobbak egyike lettem. Igen, ez most így beképzelten hangzik. De így van.

Summa summarum: a bankban töltött idő megnevelt. Amikor idekerültem, csak egy ugri-bugri kislány voltam, akinek dunsztja sem volt arról, mi zajlik a világban. Most már azért némileg világosabb a kép. Érdekes, ahogyan itt egyre inkább beleláthattam abba, hogyan is zajlanak az emberek hétköznapi pénzügyei, úgy határolódtam el egyre inkább Dé-től is. Hála a jó égnek. Aztán jött pár dorbézolós, igazi független korszakot élő időszak, a maga minden édes keserével. És közben szépen lassan megtanultam szeretni is, de ehhez idő kellett. Meg ahhoz is, hogy ezt végül a megfelelő embernél tudjam kamatoztatni. Mert bizony ezt is tudni kell: szeretni. Vagyis inkább...jól szeretni.

Summa summarum: van mit köszönnöm, de mára elég az itt szerzett tapasztalatokból, máshol szeretném őket tovább kamatoztatni, s máshonnan újabbakat szerezni.

Almodovar rulez

'A bőr, amelyben élek' -ezt a címet viseli Pedro Almodovar legújabb filmje, Antonio Banderassal a(z egyik) főszerepben. Hűh. Egyszerre rohadtul beteg és kegyetlenül zseniális. De ezt már megszoktuk Almodovar-tól, nem igaz?

Legelső találkozásom vele még egészen kiskorra tehető, a Kika c. film kapcsán...az is egy nagy beteg film. De most ne is kalandozzunk el, mert nem akarok. A nagyon óvatos kifejezéssel élve Frankenstein-történet olyannyira bonyolult szálakból, s -szintén Almodovar-védjegyként- a kapcsolatok kesze-kusza világából tevődik össze, hogy mire elkezdjük megérteni, miről is szól a film, amit nézünk, eltelik minimum fél óra. De ez persze nem rontja az összhatást, sőt.

Gondolkozom, meg tudnám-e határozni, milyen érzelmekkel vegyítve jöttem ki a moziból. Lássuk csak volt ott megdöbbenés, undor, kétség, elismerés (a rendező felé). Csak ajánlani tudom, de azt előre leszögezem, hogy a film rendezőjének filmjeihez külön szenzor kell. A művészfilmek világának nem ismert szegmenseit bővíti ő ugyanis, ásva maga előtt az utat, ahová rajta kívül nem igen merészkedik más.

Én: Mikor folyósítottuk a hitelét? Évet és hónapot kérnék.
Ügyfél: Hát nem tudom.. két éve?...

Ügyfél: Mennyi az egyenlegem, tessék mondani?
Én: Nyolcezerharminckettő forint az elérhető egyenlege.
Ügyfél: És ebből mennyit használhatok fel büntetlenül?
Én: ...?!?!?!?! ....az elérhető egyenlege nyolcezerharminckettő forint

Holnap megyek könyvtárba beiratkozni, ami alapvetően jó hír lenne, ha nem érezném -jelenlegi helyzetünk mellett- kiadásbeli érvágásnak. De azért jó lesz megint egy halom könyvvel hazatérni, és azokat böngészgetni úton-útfélen, Csányi bácsi okosságaival tágítani az agyam, kommunikációelméletet átültetni saját megfogalmazásasal a szakdolgozat soraiba..Mmmm

Egész egyszerűen emberundorom van.
Igen-igen, ma volt a próbanap, és nagyon jó, még annál is jobb!! Október elsejével átvettek, október 3-án lesz az első munkanap. Ügyfelektől távol, békés munkahelyi környezetben, jófej kollégákkal (bár azzal itt sincs gond), jó fizuért, jó helyen.

De MÉG így is KÉT HÉT a bankban, és ma megint retardált-shiften vagyok...*sóhaj*

"Régen láttalak" -köszön, és rágyújt egy cigire. A füst az árnyék-rolón keresztül kiszivárog, és visszatér az ablakon át. Tüsszentenem kell tőle.

"Mi járatban?" -kérdezem, és megigazítom a párnát, hogy feljebb ülhessek. Tetőtől talpig végigmérem. Sokat változott, az arca komorabb lett, a régi szalmakalapot cilinder váltja most fel, s hajdani laza öltözete helyett (ami egy szörföséhez volt hasonló) most valamiféle ing és mellény feszül.
"Téged jöttelek megnézni" -feleli, s ránéz a mellényzsebéből kivett láncos órára. Visszakattintja a fedelét, aztán törökülésbe helyezkedik az ágy -és Chili- mellett. Érdekes látvány. Talán csak kívülről komolyodott? "Belekezdesz?" -emeli meg a szemöldökét homlok-ráncolva, és leveszi a kalapját, majd Chili popójára teszi (aki mindeközben persze édesdeden alszik). Elnevetem magam, aztán úgy döntök, kérek tőle egy szál cigarettát. És belekezdtem..

Aztán hirtelen reggel lett, és az árnyékokkal együtt ő is eltűnt. Magával vitt sok mindent, talán felhasználja őket máshol. Nem tudhatom, de időm sem volt gondolkozni rajta, mert Robokutyi az arcomhoz nyomta az orrát, és megkezdődött a szokásos készülődés.

De már csak 3. Három reményteli, hátramaradt perc, aminek másodpercei közelebb visznek ahhoz a pillanathoz, hogy végre felállhassak innen, összecsomagoljam a headsetet, pecsétet és átadót, gondosan belevágjam a piros hátizsákba, amivel az utakat szedem, és olyan gyorsan eltűnjek innen, mintha itt sem lettem volna.
Mert ám nem szabad elfelejteni, hogy holnap a TK-ban lesz az igahúzás. Hogy kenne szemölcs elleni krémet fogkrém helyett a fogkeféjére az ilyen...

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉééééééééééééééééééééééééééééééés vége.

Még kilenc perc. 9 teljes, totálisan unalmas perc, aminek minden egyes másodpercében arra gondolok, mikor kattinthatok végre a "Kijelentkezés" gombra. Elfáradtam. Meg bele. Mert igenis totál érthetetlen, hogy este háromnegyed tízkor mégis mi a bánatos csokifánknak telefonál valaki, hogy mondjak neki pár dolgot arról, amiről a média is harsog mostanában. Kitaláljátok, ugye? Este háromnegyed tízkor.

Mert menne inkább egy teát főzni vagy a fáradt végtagjait egy kád forró vízbe kiáztatni. Vagy csak szimplán masszírozza egy icit a saját, elgémberedett talpait, amin egész napon állt, ha már nincs más, aki így kedveskedjen neki. De az, hogy ilyenkor még ezért, ezzel... na attól a hajam az égnek áll!

Kíváncsi vagyok. Nagyon. Hétfőn lesz egy próbanap, amikor megnézem, hogy mi is ez az egész voltaképpen, hogyan néz ki "belülről". Tekintve, hogy aznap délutántól dolgozom is, így voltaképpen "12" órázni fogok. De nem baj, mert már nagyon-nagyon várom, hogy megnézhessem, mi is ez, amit nekem szántak :)
Igazából ha jobban belegondolok, olykor még félek is ettől az újtól. Megfelelek majd? Milyenek lesznek az új munkatársak? Tudom majd az elvárt szintet teljesíteni?

Nagyon péntek van. És holnap mehetek a TK-ba dolgozni (amiről azt sem tudom, hol van), mert itt fúrnak-faragnak. És persze most élem női napjaimat, és fáradt vagyok, és különben is...hogy alszom el ma Malcolm nélküüüül..

Köszönöm mindenkinek a szurkolást, ugyanis:
MEGKAPTAM A HŐN ÁHÍTOTT ÁLLÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááást!!!!

Malcolm elment munkába, és aztán meg haza, oda, ahol a tehén még igazi füvet legel, a kakas reggel kukorékol a szomszédos utcában, és este gyönyörűen tündököl csillagok százmilliárdja az égen. És most két napig nem látom, nem alszik velem, nem bújhatok hozzá, nem fúrhatom a nyakába az arcom és nem búghatok-súghatok bele mindenféle titkokat. Két napig az idő is komorabb lesz, legalábbis ahogyan én látom, érzem, érzékelem, hallom, tapintom. Mármos'hiányzik.

Én: "Nevét kérném"
Ügyfél: "V.... Ildikó"
Én: "Szimpla vé-vel?"
Üf: "Nem, simával"
....

Én: "az ön nevén van a számla?"
Ügyfél: "Nem, a feleségemén, csak neki touchscreen-es telefonja van" ---óóóuramatyám...

H.j.

A fogorvosi rendelőtől visszahívtak második fordulóra. De én most nem emiatt izgulok.

A mai interjún brillíroztam, az interjúztató nő úgy köszönt el, hogy "köszönöm, hogy eljött, egy élmény volt". A héten visszajelez, úgyhogy nagyon izgulok! Ez a munka kell nekem!!!

Angolul csak 5 percet beszéltünk, ahol azt kellett elmondanom, miért döntöttem úgy, hogy munkahelyet váltok. Elmondtam, hogy a multinacionális cégekkel az a baj, hogy a főnököket nem érdekli, hogy te ki vagy, mit szeretsz, mi az érdeklődési köröd, mivel lehet téged motiválni, csupán biorobotként kezelnek, én pedig egy olyan munkahelyet keresek, ahol sokkal barátságosabb és emberközelibb a légkör. Második indokként azt jelöltem meg, hogy noha környezetvédőnek vallja magát a bank, amúgy egyáltalán nem az -pl noha naponta (csak a mi részlegünkön) kb 5000 db papírt nyomtatunk, a többoldalas dokumentumoknál nem engedik, hogy mind a két oldalra nyomtassunk... és ez csak egy példa.

A nőnek abszolút szimpi volt minden, és ezután egyből azt kérdezte, hogy mikor tudnék kezdeni :) Júúújjj nagyon izgulok!! Mást egyelőre nem is mondok, csak ha már visszahívtak!! :)

Az már alapvetően jót jelent, hogy behívtak második fordulóra. A fogászati rendelőhöz, ahol elsőre szerintem fiatal, éretlen csitriként írt le magában az interjúztató nő, aztán miután 5 perc után (se) le akart rázni, és megkérdezte van-e esetleg kérdésem, én feltettem azokat. No ezek után már mélyebben belementünk a részletekbe, és a végén a "férjnél van?" kérdés is elhangzott, amit egyébként nem tehetne fel. Igazából nem szeretnék ott dolgozni, szerintem halálra unnám ott magam, de ha ez marad csak, akkor el fogom vállalni (már ha engem választanak)

DE!! És itt jön a szerencsés "de". Nagyon izgulok a holnapi interjú miatt, ahová kifejezetten engem kértek. WÍÍÍíííííííííjjjj

Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de amikor fokhagymát veszek (hacsak nem gyönyörű feszes kerekdedet sikerül kifogni), én valahogy lógó herezacskóhoz tudnám hasonlítani ezt a fűszernövényt... Vagy eztán ne a Spar-ba járjak vásárolni? :)

Reggel 5-kor felkeltem, hogy Malcolm-nak főzzek egy reggeli teát. Ilyenkor azért ugye máshol nem nagyon égnek még a villanyok, de miközben töltöttem a vizet a barna Ikeás bögrébe, éreztem, hogy valaki figyel. Oldalra néztem, balra, ahonnan a pillantást sejtettem, hát a szemben lévő ház egyik földszinti, rácsos ablakából valaki bámult. A reggeliző asztalnál ült, úgy sejtem éltető kávéval. És bámult. Le sem vette rólam a szemét, mint aki legalábbis a megváltóját látja vagy tudomisén. Sorstársak -gondolhatta ő, pedig nem tudta, hogy a tea megfelelő helyre koccantása után én édesdeden alszom vissza, pihe-puha ölbe téve a fejem, cirógató-altató kezek alá. Mert így megy ez -ő tanul még reggel, míg én visszaalszom.

Amúgy beteg. Mármint Malcolm. Olyan náthája van, hogy tegnap még a Moholy kiállítást sem láthattuk, pedig Bettibí még LuMu kártyát is adott, hogy jó legyen nekünk. No, majd akkor e héten lesz nekünk jó. Már várom!

Paprikafej újraokítása pedig folyamatban van. Ne tudjátok meg, néha totálisan úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek. Tegnap is "randit" szerveztünk neki a legjobb barátjával, Mango-val, aztán meg nem bírt magával. Ásott-kapart-ugatott-megőrült. Rászóltam, semmi eredmény. Akkor odamentem hozzá, hogy hát azé' no azér' ám most már jó volna nem hangoskodni, mert egy néni ki is szólt (este fél 10). Erre mit csinál? Leveti magát a földre, mint egy gyerek (biztos láttatok már ilyet), én meg húzom föl a földről, hogy állj fel, Chili, de ő elernyeszti a testét, és nem áll fel, hanem visszahanyatlik a földre.

Vagy épp azzal szórakozik, hogy kettőnk között igazodik, aztán szépen lassan lemarad, mint akit húzni kell, hogy jöjjön (bár nincs rajta póráz), sőt, ha hátranézünk, teljesen megáll. Úgy tűnik, most kezdődik csak igazán a kamaszkor nála, pedig párszor már hittem, hogy az az. Vagy lehet, hogy több személyiségtípus ötvöződik benne, s mindegyiknek máskor kell megérnie? Tudomisén, de ez nehezebb, mint a gyereknevelés.

Láttam egy engedelmességi vizsgáról készült videót. A kutya le sem vette a szemét a gazdájáról, úgy igazodott mellette, irányváltáskor azonnal átsorolva a másik oldalra. No nem azt mondom, hogy ez minden vágyam, de azért most már lassan eljöhetne az az időszak, amikor Paprikaidiótafej rájön, hogy tán azért már igencsak oda kéne figyelni rám, és nem csak a "tiéd" szó kimondásakor, kajánál.. *sóhaj* hiába, azt hiszem, még mindig embernek hiszi magát. Muszáj rávezetni őt -az ő és a mi érdekünkben is- hogy ő bizony egy kutya.

Ééééés igen, működik kislaptop-ról is -chrome telepítés után- a blogolás. :)) Az Élet apró örömei, nem igaz?

Nőnek lenni

...egy külön munkakör. Meghirdethetnék állásként.
Elvárások:
1. maximális terhelhetőség
2. Kifogástalan megjelenés (No.1. kinézet)
3. Rugalmasság
4. Felelősségtudat
5. Precizitás
6. Többfelé terjedő figyelem
7. Naprakészség
8.Mindenre elszántság
9. Fittség, aktivitás

Feladatkörök:
1. Az univerzum összes problémájának megoldása maximum 1 óra alatt
2. A ház urának teljes körű kiszolgálása éjjel-nappal
3. Lakás rendben tartása (legfőbb terület: konyha)
4. Sütés-főzés mesterfokon

Betanításra nem kerül sor, a jelentkezőnek mindenre magától kell ráéreznie. Próbaidő: 3-4 hónap. Fizetés: érzelmekben. Amennyiben jelentkezni kíván a pozícióra, kérjük küldje el fényképes (egész alakos) szakmai önéletrajzát, a múlt szaftos részleteit elkendőzve az amor@amor.hu e-mail címre.

.

No, hát mégis megy ez, a héten már két interjúra is mehetek (köszönöm nektek, olvasóim, a szurkolást), de nem szabad beleélni magam, nem szabad! A legjobban a csütörtökit várom -azért titokban mégis-, csak ne itt kelljen már ülni, hallgatni a főnöki üvöltéseket, amiket egy egész osztálynak szánnak. Egész egyszerűen felháborító, ahogyan itt az egyénekkel bánnak, amit megengednek maguknak velünk kapcsolatban..

Otthon viszont én lehetnék kedvesebb. Olykor sürgetem: "elkésel a munkából!" -mondom, és megcirógatom a pofiját, amivel az ölembe fúrja magát. Miért? Azt vettem észre, hogy kezdek belesüppedni valami egészen nem jó dologba, kezdem az egész világot fekete szűrőn át látni. Nem szabad! Összeszedem magam, és újból az a jókedvű lány leszek, akit Mutocs Napsugárnak hív :)

Nőies

Mert ilyen is kell. Ma magassarkúban röppentem ki házunk kapuján, miután is tegnap az átkozott királydinnye termése több helyen kilyuggatta nem csak az első, de szegény hátsó kerekét is Főnixnek. Szóval a mai nap ezért lett elegánsabb.

Mondhatnék olyanokat, hogy "ezer menny és pokol", meg hogy "a mennydörgős ménkűbe!", de tény, hogy az én hibám. Tegnap a J.A.P-ban várt Malcolm és Paprikafej, és a kis hegyesfülű úgy megörült nekem, hogy tettem egy kört, ő meg vígan-ugatva futott mellettem. Igen ám, csak hogy a talajon már szétszórva hever(het)tek a királydinnye aljas (és hegyes-szúrós) termései. Szegény Főnix így esett a földön heverő levelek közt megbújó gonosz martalékává.

(pedig eskü már a nap második kávéját iszom...)

Malcolm ma megy egy másik állásinterjúra (az Örstől még kifelé..), én meg csütörtökön megyek majd Budára. Szurkoljatok! Más érdemleges ugyanis most nem igen akad...

Facebook

Miféle dolog az, a szabadságjogok miféle megnyírbálása, hogy egy közösségi portál (történetesképp a "fészbúk") nem engedi, hogy töröld magad, csupán felfüggeszd a regisztrációdat?! Mégis milyen jogon döntik el helyettem, hogy ha netán később bármikor visszamennék, így csak aktiálnom kelljen azt újra?!
Mint ahogyan e-mail címet változtatni (amivel bejelentkezel) csak úgy lehet, hogy ki kell választanod 5 ismerőst, akinek a fészbúk -igen, MIND AZ ÖTÜKNEK- elküld egy-egy kódot, amit el kell tőlük kérned, majd beírnod, mind az ötöt, és így már engedi a kis drága, önkényhatalmat viselő portál, hogy najó,ám legyen, megváltoztathatod az e-mailt, amivel beregisztrálsz.

Hát ez kérem, gusztustalan! És igen, kiakadtam.

Úgy tűnik, az egészségügyben is vannak gyorsan lezajló vizsgálatok. Ilyen például a vérvétel. Az meg pláne jó, hogy a brutális főnővért -egy volt, a másik három tündi-bündi volt- nem én kaptam.

Más: pályáztam Bécsre de, sajnos nem jött össze. Nehéz, de meg kellett értenem, hogy ez nem az én utam volt. Talán ez a legnagyobb kihívás. Szembenéznünk azzal, hogy egy-két álmunk, akármennyire is vágyunk rá, nem válhat valóra. De ha elengedjük, talán egy nap váratlanul mégis megkaphatjuk majd.

Olyan érzésem van, mintha bármelyik pillanatban mindjárt elhánynám magam. (Nem, nem vagyok várandós)

Tudjátok, néha egészen elcsodálkozom ezen az egész Világ-dolgon. Minden megy, halad a maga útján, mi emberek pedig mindennek a miértjére akarunk rájönni. Persze jónéhányan már feladták a harcot, s belefásultak a mindennapok harcába, de mások még folytatják az örök kutatást. Mit mondhatnék? Türelmetlen vagyok.. jellemző. Mindig is az voltam. Türelmetlen vagyok az étellel -ezért habzsolok. Nem mintha minél hamarabb túl akarnék esni rajta, csak úgy... nem is tudom. Türelmetlen vagyok a világ dolgaival kapcsolatban is.. Azonnal akarom a megszerezhető ismeretek minél nagyobb hányadát, azonnali megértéssel. Azonnal akarom kézzel-lábbal habzsolni az Életet, így, nagybetűvel.

Oh, irgalom atyja, adj türelmet!

Vigyázz, mit kívánsz..

Már azóta kíváncsi voltamaz "Ízek, imák, szerelmek" c. filmre , hogy megjelent, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés, hogy tényleg meg is nézzem. Tegnap viszont letöltöttük, és végre szétcincálhattam, elemeire bonthattam az egészet, ahogyan azt a kritikusok mind teszik.

No hát először is, Robert Richardson operatőr igazán értette a dolgát, hogyan is kell tökéletesen hatásvadász képeket beleillesztenie a mondanivaló közé, hogy széles körben fogyaszthatóbbá tegye az egyébként manapság egyre kedveltebbé vált témát.

Adott egy nő, akinek ugyan mindene megvan (férj, ház, jól menő munka), de neki mégis hiányzik valami az életéből. Sok sok éve gyűjtögeti az újságcikkeket, amik azokról a tájakról szólnak, ahová legszívesebben utazna. De ezek csak gyűlnek-gyarapodnak, az évek pedig anélkül telnek, hogy bárhová is -nem munkaügyben- eljutott volna.

A radikális lépés (válás) után, mindenki intésének ellenére, nekivág, egyedül, először Olaszországba. Gyönyörű képeket láthatunk a városról, és itt jegyezném meg, hogy mennyire okosan is bánt a rendező a történet szerkesztésével. Túlságosan valószerűtlen lett volna ugyanis, ha minden simán megy, így azt is láthatta a néző, hogy bizony nem fenékig tejfel sem egyedül lenni egy idegen helyen, sem peddig az ottani körülmények nem felelnek meg mindig az eredeti elképzeléseinknek.

No de a kezdeti nehézségek után egyre gördülékenyebb lesz minden, s főhősnőnk ráérez arra, amit mindig is hiányolt: az önmagával eltöltött idő, az önmagunk elfogadásának és szeretetének örömére. Volt egy olyan mondat, ami úgyszólván "beütött": "Tizenöt éves korom óta vagy párkapcsolatban voltam, vagy éppen szakítófélben. Sosem hagytam elég időt arra, hogy magammal foglalkozzak". Hmm..

No de nem nyújtom hosszúra, mint a rétestésztát szokás. Nem szabad elfelejtenünk belemerülni az Életbe, ahogyan azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pihenésre, az édes semmittevésre -vagy ahogyan az olaszok mondanák, a Dolce far niente -re- is időt szánjunk. Pihenni tudni kell.

S míg a film első fele a testi kényeztetés változatairól szól legfőképpen (lakomák, borozások), addig a másik az igazi lelki elmélyülésről, melynek legalkalmasabb helynek India -majd Bali- bizonyul. Az önkéntesség mellett a napi rendszeres meditáció, a másokkal és önmagunkkal kötött kapcsolat megértése, a másokon való segítés öröme, s végül az átlényegülés elérése vezet ahhoz, hogy harmóniában legyünk a Világgal, és legfőképpen önmagunkkal.

Mindazonáltal, hogy a filmet -a minél nagyobb nézőközönség bevonása érdekében- hatásvadász képsorozatok tarkítják, az igazi mondanivaló -azt hiszem- a mögöttes, rejtett üzenetekben keresendő. A szemfüles, és látó szemmel néző befogadó ezeket viszont könnyedén észreveheti, s eljuthat hozzá, hogy mit is akar igazából mondani ez az Elizabeth Gilbert ugyanezen című regényéből készült adaptáció.

Helyzetjelentő

Őszintén elmondhatom, hogy igazán örömteli érzés, ha az ember megteremt valamit...pontosabban előteremti, megtermeli a rávalót. Úgy, hogy nem anyuci-apuci vette, nem a barátodtól kaptad, nem örökségből származik, hanem a saját magad általi megtakarításból.

Amikor végignézek pár ismerősön (és itt kihangsúlyoznám, hogy azokról beszélek, akikkel már régóta nem tartom a kapcsolatot), azt látom, hogy mind olyasmire büszkék, amit nem ő maguk hoztak létre. Dagad a májuk attól, ami más által jutott a "birtokukba". Dicsekednek egy olyan világgal, aminek a létrehozásában igazából nem is vettek részt. Más által learatott gyümölcsök élvezői ők, és mindemellett még úgy is csinálnak, mintha ez nem így lenne.

Malcolmnak sikerült állást találnia, egyenesen lenyűgözte az interjúztatókat. Igaz, a munkakör nem valami fényes, de akármit mondtam, nem volt hajlandó másképp dönteni. Szerencsére hétfőre behívták egy másik helyre is, őszintén remélem, hogy ott kedvezőbbek a feltételek (a betöltendő feladatköröket illetően), és inkább amellett dönthet majd. Köszönöm mindenkinek a szurkolást!

U.i.: Chili meg új labdát kapott, ami természetesen csipog, hisz ez a kedvence. Odáig meg vissza van a boldogságtól, és mindenhová viszi-hozza, ezzel alszik, és legnagyobb örömünkre ezzel ébreszt minket. De hát...egyszer van Chili-nap, úgyhogy mondja mindenki szépen: "Boldog szülinapot, Chili!" :)

U.i.: épp olyat játszunk, hogy ő kint leül a konyhában, én meg eldugom a labdát a szobában, majd behívom, és neki meg kell keresni. Látnotok kéne az egészet, mennyire aranyos, ahogyan körbeszaglász mindent, s hogyan tud örülni, amikor megtalálja. Kis kölyökkutya :)

Tegnap rögzített vonalon randit kért tőlem egy ügyfél. Kétszer is. Azért eléggé elgondolkodtató, hogy az emberek mennyire magányosak, ha már ilyennel is próbálkoznak...

Más: köszönöm mindenki szurkolását, de sajnos nem jött össze, amire annyira számítottam. Most egy elég nehéz döntési helyzetbe kényszerültünk ezáltal (Malcolm meg én)... minden reményünk szerint szeptember végéig megoldjuk a dolgot, különben nagy slamasztikába fogunk kerülni.

Elképzelhetetlennek tartottam pár éve, hogy a pénz ennyire uralja az életemet, de mégis azt teszi... nem, nem vagyunk milliárdosok, és egész nyár alatt mindössze egy hetet töltöttünk tényleges nyaralással, és akkor sem tengerparton vagy bárhol külföldön...
Nehéz a döntés, mert sokkal hamarabb összejönne az az összeg, ha maradok -amivel 1 év múlva elindulhatunk-, de nem bírok ki még egy évet itt a bankban... ami azt illeti még 1 hónapot is szenvedve bírnék itt ki, nemhogy többet...

Kedves Olvasóim!

Holnap minden kiderül (és reméljük mindenki derül is majd, beleértve legfőképpen engem). Az izgalom a tetőfokára hág. Dobpergést kérek, mert a holnapi nap mindent eldönt. Szurkoljatok, és küldjetek kérlek sok sok sok pozitív energiát, hogy a lehető legjobban alakuljon minden!

Előre is sok köszönettel:
Felfedező

Ma reggel a metrón, munkába tartva csak bámultam kifelé a fejemből (ahogyan ez reggel 6-kor elég szokványos az embertől), és csak azon gondolkoztam, hogy mennyire "életidegen" ez a város már nekem. Szó se róla, "az esti fények azok nagyon szépek", de sajnos a látvány már csak vígasztal, és nem megerősít. Számomra már azt üzenik: "Jó téged újra itt látni, de te is tudod, hogy nem itt a helyed".

A szembe szomszéd írt nekünk Ausztráliából, mellékelve a bálnalesen lőtt képeit, amelyiknek egyikén a távolban kardszárnyú delfinek ugrálnak ki a vízből és érkeznek háttal vissza, a másikon kék bálna úszik a hajó mellett... no mindegy, mindenesetre azért bizonyára jól jön majd egyszer, hogy már arrafelé is van ismerősünk. Sosem lehet azt tudni.

A tisztavatás egyébként megható volt, bár a tűző napon állás hatására mindannyian leégtünk.. a "miniszter urak" beszédét jóval rövidebbre kurtítottam volna, és a hangosítást is talán minőségibb módon oldottam volna meg a helyükben (pláne hogy kb 5 percig egyáltalán nem is volt hang, amikor pedig kellett volna, hogy legyen). A lényeg, hogy megvan a hadnagyi rang. Persze nem nekem :)

U.i.: Megrendelés -pipa

Holnap tisztavatás. Wáow. Még sosem volt ismerősöm, akit tisztté avattak volna, holnap azt láthatjuk majd, ahogyan Malcolm bátyjából hadnagy lesz :)

Mindent, mit eléd sodor a szél, talán okkal teszi. Bízni, hinni végsőkig, míg csak lehet. Fuss, amíg a lábad bírja, érezz, amíg csak szívvel lehet, és érezd.. hogy a küzdelmeid, harcaid, belefektetett energiád gyümölcse már érik.

Merj szembenézni

A blog címe ezt a címet viseli, néha mégis elfelejti az ember, s lombok közé, fatörzs mögé bújva próbál újra kislány lenni. Persze az sosem tűnik el, a játékos, az állatok nyelvén beszélni tudó világ. Csupán a körülvevő változik, évről-évre, hónapról-hónapra... másodpercről-másodpercre.

Nehéz mindig felvenni a harcot, és tudni, hogy minden egyes döntésnek súlyozott következménye van. Furcsa egy spirál ez, és nehéz nem mindenre fittyet hányva nekivágni csak úgy, a Nagynak. A legnehezebb dolog türelmesnek lennem, pedig -ha minden jól megy- már csak egyetlen évet kell várnom, és feltárul előttem, amivel mások csupán nyaralások során találkoznak. Türelem, lassú víz partot mos!

Ha már a víznél tartunk... megint ömlik az olaj... ezúttal Skócia partjainál. Egy Shell kútból zúdul, eddig 216 tonna(!!!) az Északi-tengerbe. Nyugatalanító, kétségbe ejtő. Ott akarok lenni, és segíteni az állatokat tisztítani. Ott kellene lennem, és nem vagyok, hogy segíthessek...

Ábránd

Hányszor is...

Nos. Első lépések megtéve. Bizonytalanok, de annál reménytelibbek.
Határidő: csüt-pént.

Néha az embernek el kell vesznie ahhoz, hogy megtalálja önmagát

Olyan lehet ez, mint amikor neki állok rendet rakni. Előbb mindig nagyobb kupi lesz, és aztán csak makulátlan rend. Ez meg valahogy így hangozna: "Ahhoz, hogy igazán rendet rakhass, előbb sokkal nagyobb kupit kell csapnod"

Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy minél hamarabb felmondjak itt.
Igazság szerint elég régóta érik ez bennem, és sokan mondjátok (amúgy joggal), hogy addig ne mondjak fel, amíg mást nem találok helyette.
A gond csupán az, hogy ez az ellenállás, ami belül van, nőttön-nő, 3 éve csak dagad, duzzad, puffad, püffed, fúvódik, növekszik, megállíthatatlanul, mint a kisgömbőc, aki felfal mindenkit. Csakhogy aztán felhasad... Éppen így félek én is attól, hogy ez a hangtalan és egyre dagadó duzzanat egyszer csak kipukkad, és a következményeket még én sem ismerem.
Napról-napra érzem, ahogy ellep valami eddigi ismeretlen szomorúság és fájdalom, ellenállás a Világ ellen, és ez ellen a kizsigerelés ellen, ami idebent zajlik.

Már Malcolm sem tud megvígasztalni, csak aggódóan törli a néma kishajókat, amik mindennapossá váltak. Akárki akármit mond, én ezt nem bírom tovább.

Arra is gondoltam, hogy talán ez a jel, és a kényszerítő körülmények utalnak arra, hogy épp itt az ideje, hogy megtanuljam elengedni a korlátot, ami segít a talajon maradni. Ha elengedem, itt jön a lehetőség. De ahhoz el kell engednem. Mi van, ha ez a helyzet? Hogy éppen a biztosat kéne elengednem ahhoz, hogy beengedhessem az újat?

Tegnap éjjel...

És végre megint dívik az éjszakai bringázás időszaka. Igaz, előbb egy kis helyrepofozás kell Főnixnek, mert az első kerék mindig leereszt, úgyhogy a tegnap estét is négyszeri benzinkútnál történő kerékfelfújással gurultuk végig.

Azért persze nagy felüdülés volt éjjel tekerni, pláne Malcolmmal együtt. Vannak dolgok, amik kiemelt jelentőséggel bírnak. Ilyen a közös bringázás élménye a számomra.

Folyamatosan rémálmok gyötörnek, és ez kezd egyre jobban megviselni. Minthogy valóságként élem meg őket, ez egész egyszerűen...szörnyű.

Ma például megöltek. Azt láttam, ahogy valaki egy borítékot helyez az asztalra, benne gézlapok mellett egy injekciós tű, halálos adag méreggel. Azonnal hatóval. Tudtam, hogy nekem rakták oda -hogy fecskendezzem be magamnak, úgy a legkönnyebb mindenkinek. Menekülni akartam, de akkor az ajtón bejött egy magas, fekete alak, és noha Chili először bátortalanul megugatta, azután nem tett vele semmit, hiába kiáltottam hangosan "Chili, ments meg, segíts!!". Kifutottam az ajtón a lépcsőházba, ahol további sötét alakok álltak, arra az előre kiszámított esetre, ha netán menekülnék.
Leugrottam a körlépcső közötti térbe, a középen lévő korláton csúszva lefelé. Kimenekültem az udvarra, de már ott is vártak. Srácok voltak, cigarettáztak, és körbevettek.

Próbáltam húzni az időt, s beszéltem hozzájuk, kérdezvén gyilkolási szándékuk okát. Ahogyan ezt az életben is valószínűleg tenném (gondolom én). Valami maffiavezérről beszéltek, aki vett nekem mindenféle exkluzív köntöst, parfümöt, kenceficét, és ezeket én nem fizettem vissza neki. Ahogyan ezt mesélték, megjelent az (álombeli) képzeletemben egy nő, aki a maffiavezér szeretője, s a férfi elhalmozza őt mindenfélével, ajándékként értelmezett dolgokkal. Hát ezért akarnak engem megölni?
-Már bocsánat, de összevernek... -kezdtem bele, de az egyik cigarettázó srác megunta a dolgot, s belémvágta a tűt. Durva mozdulat volt, felszakadt a bőröm, és igazából éreztem a fájdalmat. Egy másikuk valami folyadékot öntött le a fájdalomtól, kiáltás miatt nyitott számon át a torkomba. A fájdalom hirtelen múlni kezdett. Azt hiszem, a folyadékot velem megitató ezzel jót akart. Így akart könnyíteni rajtam a lehetőségekhez képest, talán a méreg okozta hihetetlen fájdalmaktól akart megkímélni. De hát... meghaltam.

A következő jelenet az volt, hogy holtan fekszem egy ágyon, mellettem a maffiavezér férfi feküdt, másik oldalamon egy kisfiú, a lábamnál egy tinédzser korú lány. Ment a tévé. A lány épp valamilyen élénkítiő drogot lőtt be magának, és "felébresztem vele őt is, biztos nem fogja bánni" mondattal a kulcscsontom alá fecskendezett valamit. Megint csak igazából is éreztem a fájdalmat, de az álombeli testem ugyanolyan mozdulatlan maradt. A lány várt, a férfi csak ennyit mondott: "Hagyd, hadd pihenjen" -de igazából tudta, hogy halott vagyok. Nem akart gyanút kelteni...
A lány mégegyszer szúrt, ezúttal a hasamba. Semmi.
-Apu, szerinted szúrjam a fülébe, mint annak idején, amikor vészhelyzet volt, és így tudtatok csak megmenteni?
-Igen, próbáld meg, hátha az segít. -és a fülembe szúrta, egyenesen a dobhártyámba hatolt a tű. Hallottam, ahogy a keze hozzáér a fülkagylómhoz, a hallójárathoz, s aztán a fájdalmat... ekkor ébredtem fel, s egyből a fülemhez kaptam. Annyira szörnyű volt az egész, annyira valósághű..

Valaki mentsen meg, kérem!!! Gyűlölöm, utálom, az összes szőröm feláll ettől a munkahelytől. Ódzkodom tőle, minden egyes zsigeremmel ellene vagyok!! UNDORÍTÓ! Meg fogok kattanni.. nem bírom tovább! A mai nap volt a hab a tortán, a cseresznye a habon, a szardarab a cseresznyén, sőt, maga a szardarabba ragadt légy.

Megjött az OTP Magánnyugdíj Reálhozam. Juhúú! Most már tényleg van keret rá, hogy megvegyem a túlságosan régóta áhított laptopot. Végre lesz alkalmam belefogni a szakdoga írásába, és az sem lesz gond, ha több órás vonatúttal utazunk valahová.

Napról-napra hihetetlenebbnek tűnik, hogy milyen jó érzés, amikor a reggeli ébredés "rutinja" szerint én felülök az ágyon, ő pedig odakúszik, és a fejét az ölembe fúrja, ott piheg tovább, míg én birizgálom a haját.

Tegnap viszont egy meglehetősen ... meglepő kérdéssel fordult hozzám: "Mi lenne, ha elkezdenénk azon gondolkozni, hogy vegyünk egy saját lakást?" A tágra nyílt szemeim láttán még hozzátette: "Igen, én tényleg komolyan gondolom ezt az egészet veled. Csak te még nem akarod elhinni."

Summarum

Azt hiszem, roppant nehéz az ember lányának az érzelmi életét kordában tartani.. de azt hiszem, hogy lassan-lassan megy a dolog.

Tegnap a keresztapja házában festettünk, Chili is velünk volt, aki meg Bubuval, a család kutyájával játszott, mialatt mi dolgoztunk. A mai napon áttörés történt -először utazott nélkülem Chili, ugyanis Malcolm ma is visszament a Keresztapjához segíteni, és vitte magával Robokutyit. És Chili ugyanúgy viselkedett, mintha velem lenne..

Azt hiszem, kezd szilárdulni a családképünk, és mindennek én nagyon-nagyon örülök. Továbbra is ellenállunk a problémáknak, az akadályokat sikeresen vesszük. Pedig nem kis dolgokkal állunk szemben. Épp itt az ideje, hogy (lassan) 24 évesen vállaljam a felelősséget mindenért. Élvezem. Még szilárdulok itt belül, már ami az érzelmi stabilitásomat illeti. Még olykor megijedek és félek, hogy talán mégis én ítélem rosszul, és majd nagyon fájni fog. De "kockázatban a szenvedély" -mondják, és talán tényleg át merem adni magam. Halkan súgom csak ezt, mert egészségessé kell, hogy váljak.
Csak tudatosan, kedves elvtársnő, csak tudatosan.

Nagyon furcsa álmom volt.
Egy pirinyó faházban laktam Chilivel, a szomszédom Rockef' volt. Egy erdő szélén volt mindez, és szemben a faházzal, kerítéssel elkerített legelő állt, ajtaja nyitva, lovak legelésztek belül.

Egyszer csak hatalmas robajjal három vagy négy ló, nyereggel a hátukon vágtáz arra, s ahogy meglátják a karámot, befutnak a nyitott kapun. Három-négy ember jelenik meg futva, elöl egy nő, kalappal a fején, kötéllel kézben. Lasszót készít belőle és az egyik lovat el is kapja. Az persze futásnak ered, a nő elesik, de nem engedi a kötelet. Ahogy ezt meglátom, odarohanok, és lefogom a nőt, szinte ösztönösen jön, hogy megvédjem szegény pacit.

A nő kezéből kicsúszik az irányítás, és a ló megmenekül. Akkor hirtelen megjelenik a karám tulajdonosa, és elzavarja az idegen embereket, mondván az ő karámjában lévő lovak mind az ő tulajdonát képezik. A nő távozóban fenyegetően rámnéz, aztán eloldalog a csatlósaival együtt.

A tulaj -melegszemű, idősödő úr, kedvesen néz rám. Azt mondja, mindent látott az ablakból, és bátor dolog, amit tettem. Ezt mondom neki: "Uram, én egyenesen imádom a lovakat! Kiskorom óta ősi vonzalmat érzek irántuk, rajongok értük". Ő pedig: "Akkor az én farmomon a helyed! Van egy kis vityillóm a hegy lábánál. Akad számodra egy üres szoba, ha megfelel. Szegényesen élünk, de nem szenvedünk semmiben sem hiányt. Jó lesz?" -én meg hihetetlenül boldog lettem, mert ez az, amire évek óta vágytam, és még Chilit is vihetem.

Átkopogtam Rockef'-hez, kérdeztem, ő is jönne-e velem, de ő nem akart.
Az idősödő úrnak volt három fia, az egyik Malcolm volt :) Itt ébredtem fel, azzal az érzéssel, hogy "Hazaértem".