Néha elfog a pánik, igen. No nem az "ez tényleg most történik" dolog képében már, igaz, ilyen téren sokat változtam.. de azért lassan kúszik fel a testemen, alattomosan, míg végül egy hosszabb lélegzetvételkor robban, talán még a pupillám is kitágul a felismerés pillanatában akkor. Hát ennyi az egész? Hová tűnnek a sokat álmodott képek, a szenvedélyes, filmbeli pillanatok, ki hozza le a csillagot és az eget, ki dúdolja esténként tücskök altatóját, ki leplez le szobrot, festményt előttem, s borít piros szőnyeget a vizes útra elém... tovatűntek már a gyermeteg álmok, legyintenek is rá sokan, csak én virrasztok az erkélyajtón kibámulva és gondolok arra a hihetetlen tényre, hogy lopva nyúltak a percek ijesztő évekké...Olyan sok út, amit választhatunk, olyan sok vélt és valós tét forog kockán, semmit sem tudok már, csak azt, hogy ma éreztem, ahogy a vállamra tetted a kezed, éreztem a melegét is, igen, te voltál, tudom. Juhász Gyula klisé, de igaz; itt vagy minden lélegzetben és félmosolyban, a reggeli harmatban, egy elejtett dallamban, frissen sülő kenyér illatban, egy kedves történetben, itt vagy velem, és nem felejtek, csak azt bánom, hogy oly sok mindent nem kérdeztem, mikor még lett volna rá idő és alkalom.
Sóhajtott, és közben leengedte a vállait..
-túl feszesen tartod őket mindig - végigfutott a jól ismert alkaron a tekintete, ahogy dagadnak rajta az erek, majd feljebb kúszott a felgyűrt ingujjig, és végül egy sajátos mozdulatban végződött az elképzelt jelenet, ahogy beletúrt a hajába.
-Hát te már megint... -kérdezte -mondtam már, hogy itt neked nem osztanak lapot -és elfordult, hogy ne lássák valójában milyen izmok rezzenek meg az arcán.
-Tudod... - felelte - Furák vagyunk mi emberek. Mit legtöbbször kívánunk, azt taszítjuk el legelőbb. Tudatos és sorsrontó önkontroll, puszta jó szándékkal az ellen, hogy elkövessük, amit később megbánnánk talán. -azzal fogta a zakóját, laza mozdulattal átdobta a vállán, és intett a kezével, hogy kövesse a lány...-Fú de nyakatekert! De tudatos védelem inkább, a tenyérbe menekülő homlok ellen, és...
-Ugyan már, ész érvei a szív ellen, te is tudod, milyen parttalan.
-Valamelyik oldalt csak ott lesz az életet mentő kosár, s akkor majd áthúzom magam a túlsó partra, hátha onnan szebb a kilátás.
-Csakhogy egy dolgot elfelejtesz, szívem. Hogy visszatérek, unos untalan. Csalódás vagy remény, de jelen vagyok olykor, váratlanul érkezem, és épp oly hirtelen is megyek, hogy megőrjítsen a folytonos küzdelem: melyik dallamra kellett volna jobban hallgatni inkább...
-Hallgass! Nem dőlök már be ennek, elmúltak azok a dilemmák! Van, hogy a képzeletünké a jobb forgatókönyv, hát igen, sokszor megesik ez.De vesse az első követ az, aki igazán tudja, hogy mit akar. Akiben egyszer sem fordult még meg gondolat; nem így kéne talán. Akit nem rettent meg hangzatos szavak súlya, aki nem áll meg egy lélegzetre az útkereszteződés előtt. Felteszem a kérdést, és ne kertelj. Érezted-e már magas épület vagy hegy tetején, hogy egyetlen mozdulat lenne csupán, és kiderülne a válasz mindannyiunk nagy kérdésére? Tudod, hogy....
-Ne folytasd tovább, átjutottak a szavak. Így legyen. Talán majd egy másik éjszakán...
0 csiripelés:
Megjegyzés küldése