Csütörtökön elvileg kifutó évjáratok borkóstolóra megyünk, ahol kifejezetten ritka borokat lehet kóstolni; 2 fehér, 1 rosé, 2 vörösbor. Elég sznobul hangzik, de néha ilyen is kell. Úgyse tudok kb semmit az ezen fajta élvezetek hátteréről. No. Felnőttünk vagy mi. a. szösz.

Úgy érzem magam, mint aki a szőnyegen fekve gurul, azaz más szóval mondva jobbra-balra szenved. Az érzelmi lávatenger 2 km magasra lövell, és jajj annak, aki pont erre jár, kólába fojtom a bána... akarom mondani lekötetlen energiáim, szerintem nekem mindig muszáj kattogni valamin, szóval a hülye álmaimnak különösképp üzenem, hogy új castingot kéne szervezni, mert a jelenlegi úgy tűnik kihalásos alapon frissül, én pedig kezdek unni pár túl gyakran felbukkanó arcot..

H.O.

Új kedvencem lett a vörös lakk. Nőcisedem biztos vagy mi a szösz.
A gyűrűsujjra pedig ilyen arany glitter jön. Éljenek a csajos dolgok :)

Late night show

Néha elfog a pánik, igen. No nem az "ez tényleg most történik" dolog képében már, igaz, ilyen téren sokat változtam.. de azért lassan kúszik fel a testemen, alattomosan, míg végül egy hosszabb lélegzetvételkor robban, talán még a pupillám is kitágul a felismerés pillanatában akkor. Hát ennyi az egész? Hová tűnnek a sokat álmodott képek, a szenvedélyes, filmbeli pillanatok, ki hozza le a csillagot és az eget, ki dúdolja esténként tücskök altatóját, ki leplez le szobrot, festményt előttem, s borít piros szőnyeget a vizes útra elém... tovatűntek már a gyermeteg álmok, legyintenek is rá sokan, csak én virrasztok az erkélyajtón kibámulva és gondolok arra a hihetetlen tényre, hogy lopva nyúltak a percek ijesztő évekké...
Olyan sok út, amit választhatunk, olyan sok vélt és valós tét forog kockán, semmit sem tudok már, csak azt, hogy ma éreztem, ahogy a vállamra tetted a kezed, éreztem a melegét is, igen, te voltál, tudom. Juhász Gyula klisé, de igaz; itt vagy minden lélegzetben és félmosolyban, a reggeli harmatban, egy elejtett dallamban, frissen sülő kenyér illatban, egy kedves történetben, itt vagy velem, és nem felejtek, csak azt bánom, hogy oly sok mindent nem kérdeztem, mikor még lett volna rá idő és alkalom.

Sóhajtott, és közben leengedte a vállait..
-túl feszesen tartod őket mindig - végigfutott a jól ismert alkaron a tekintete, ahogy dagadnak rajta az erek, majd feljebb kúszott a felgyűrt ingujjig, és végül egy sajátos mozdulatban végződött az elképzelt jelenet, ahogy beletúrt a hajába.
-Hát te már megint... -kérdezte -mondtam már, hogy itt neked nem osztanak lapot  -és elfordult, hogy ne lássák valójában milyen izmok rezzenek meg az arcán.
-Tudod... - felelte -  Furák vagyunk mi emberek. Mit legtöbbször kívánunk, azt taszítjuk el legelőbb. Tudatos és sorsrontó önkontroll, puszta jó szándékkal az ellen, hogy elkövessük, amit később megbánnánk talán. -azzal fogta a zakóját, laza mozdulattal átdobta a vállán, és intett a kezével, hogy kövesse a lány...
-Fú de nyakatekert! De tudatos védelem inkább, a tenyérbe menekülő homlok ellen, és...
-Ugyan már, ész érvei a szív ellen, te is tudod, milyen parttalan.
-Valamelyik oldalt csak ott lesz az életet mentő kosár, s akkor majd áthúzom magam a túlsó partra, hátha onnan szebb a kilátás.
-Csakhogy egy dolgot elfelejtesz, szívem. Hogy visszatérek, unos untalan. Csalódás vagy remény, de jelen vagyok olykor, váratlanul érkezem, és épp oly hirtelen is megyek, hogy megőrjítsen a folytonos küzdelem: melyik dallamra kellett volna jobban hallgatni inkább...
-Hallgass! Nem dőlök már be ennek, elmúltak azok a dilemmák! Van, hogy a képzeletünké a jobb forgatókönyv, hát igen, sokszor megesik ez.De vesse az első követ az, aki igazán tudja, hogy mit akar. Akiben egyszer sem fordult még meg gondolat; nem így kéne talán. Akit nem rettent meg hangzatos szavak súlya, aki nem áll meg egy lélegzetre az útkereszteződés előtt. Felteszem a kérdést, és ne kertelj. Érezted-e már magas épület vagy hegy tetején, hogy egyetlen mozdulat lenne csupán, és kiderülne a válasz mindannyiunk nagy kérdésére? Tudod, hogy....
-Ne folytasd tovább, átjutottak a szavak. Így legyen. Talán majd egy másik éjszakán...

Na, ilyen is régen volt, hát jelentem dögrováson. Elkaptam ezt a vírusos influenza nyavaját; hasogató fejjel, fájó torokkal, "víz alatt a fejem" szindrómával. Viva la vida!

Hétvégén volt céges sportnap Siófokon, úgyhogy idén immáron már másodszorra voltam a magyar tengernél, éljen! Leszámítva a kezdeti fejetlenséget a szervezésben (tutyimutyi buszsofőr, hozzá nem értő terminál kezelő néni, lemerült terminál, ide-oda küldözgetés, sattara), azért egész jó volt ez hétvégi programnak.
A reggel 10 órás zumba annyira megtetszett, hogy jóga után önvédelem helyett megint lenyomtam egyet, ennek eredményeképp tegnap óta olyan izomlázam van, hogy minden irányú lépcsőzéskor összeszorított fogakkal közlekedem, de ugye ezt szeretjük.

Aztán jött a póker, életemben először voltam így versenyen. Tetszett, mert megfigyelhettem másokat hogyan, milyen taktikával játszanak, mire hogyan reagálnak, bár kezdetben ennek érdekében be kellett áldozni pár bukást is, hogy lássam ki mennyire blöfföl, stb. Mindenesetre egy nagyon jó kis tapasztalat volt, az pedig hab a tortán, hogy a 60 nevezőből 16. lettem, úgy, hogy elég profi játékosok is voltak dögivel.