"Összedrótozom magam, a száj szorít, a szív rohan" -meg közben az idő is, és már 4 hónapja lassan, hogy független nő lettem.. Mit mondjak? Sokat boncolgatom a dolgokat, elmélkedem, filozofálok róla. "Hol hibázott a pilóta? Vagy a hiba idebent van.. Mit ronthattam el magamban?". Mert bizony van pár dolog, és nehéz megszerelni őket, olykor óramesternek képzelem magam, aki ül a kis ketyere fölött, apró kütyükkel a kezében, amikkel az apró szerkezet miniatűr darabjain babrál. Egyetlen állítás sok mindenen változtat, és minden elem szoros összefüggésben áll a másikkal.
"Mi szorítja, mitől fog majd alábbhagyni, ez az érzés, mi szorítja? A múlt nyomása, a jövő súlya"

De alapvetően jól vagyok. Telnek a napok, drótozom össze magam, hogy végül megmaradjak egy egésznek, egész jópofa játék ez, játszani a határaimmal, jé, ezt is lehet, meg amazt is, és emezért sem szólt rám senki, amazért sem nézett csúnyán. Voltaképpen...hát igen. Szabad vagyok.