A szombati treibball után (Hegyesfülnél a tavasz végleg virágba borította a legutolsó agyi idegpályákat is, ezúttal sem volt könnyebb összeszedni a figyelmét, így csak kisebb, rövid blokkokban dolgoztunk) Taita találkozott a hasonmásával!! :) Egy bosseron kutyus volt, dupla körmökkel a hátsó lábain. Bírom, hogy azonos illetve hasonló fajtájú blökik egyből megtalálják egymás társaságát, itt is a többi vahúr közömbös sávban maradt, ellenben köztük "izzott a levegő" :)

Ismerkedés a tükörképpel

Na, melyikük kicsoda? :)

A hétvége a vásárolgatás jegyében telt. Magamra viszonylag nehezen adok ki pénzt, általában vigyázok a ruháimra, és igyekszem addig odázni az új darabok utáni vadászatot, ameddig csak lehetséges. Talán ez az oka annak is, hogy nem dőlnek ki a cipők sem a szekrényből, míg van olyan barátnőm, akinek külön gardrób kéne csak a lábbeliknek. No mindegy, engem ez nem zavar különösképpen.

 A közhiedelemmel ellentétben viszont kifejezetten nem szeretek böngészgetni a ruhák között, főleg manapság, amikor a létező összes ruhaboltban elfuserált, "hozzukvisszaahippikorszaklegocsmányabbdarabjait" elven gyártják a ruhaneműk 90%-át... Úgyhogy ha ez a kör nem is volt sikeres, megláttam viszont a Butlers-t, ahol olyan csodaszép fiókgombokat találtam régebben a neten, és úgy sacc per kb 1,5 éve fáj rájuk a fogam. Hát most bementünk, és beszereztünk 8 darabot. A konyhába kerülnek majd, és mindegyik más mintázatú. Már alig várom, hogy feleszkábáljuk őket, kell még hozzá egy fúró (eegen, az nincs).

Oh és tegnap palántáztunk, vagyis inkább azt mondanám, hogy keltető poharakba szórtunk virágmagokat, szigorúan követve az instrukciókat! Nagyon kíváncsi vagyok! Az erkély kicsinosításának projektje folyamatban! Találtam még szélfogó textilt a korlátra (igaz, csak egyszínű fekete az Ikeás, amit a Tchibo-nál kapni (barnát és fehéret), az meg konkrétan 2x annyiba kerül), N pedig műfűvel szeretné borítani a 2 nm2-ert, az erkélyajtó elé kívülre pedig mágneses szúnyoghálót tervezünk, ez utóbbihoz majd Sanyi segítségére lesz szükség.

Fú, én már tűkön ülök. Oké, hogy mesét nem fogok olvasni a kis palántáknak, de minden nap beszélek majd hozzájuk, hogy tudják, számítunk a növekedésükre :)

Na jó, most már lassan elég lehetne a borongós időből, mert érzem magamon is a hormonok-felpumpálta ideget, meg a "nehehehe" és a nyűgösség egyéb változatait. Ezt gondolom mindenki ismeri.

Jövőhéten visszük Buborékot, az autót szervizbe, és csak gyors fohászokat tudok küldeni az ég felé annak érdekében, hogy max 2 nap alatt meglegyen a fékbetétek cseréje, hogy azon a hétvégén végre leutazhassunk A Nagyihoz. Mindkét kutyával :) hehe. Már alig várom, hogy a karjaiba röpülhessek, persze csak óvatosan, az én drága nagyikámnak, aki idén tölti a 90-et. A 90-et! Mellbevágó ennek súlya, pláne ismervén az ő életének történetét.
 És azok az illatok, a semmi mással össze nem téveszthető hangok, az életérzés, ami nála fogja el az embert.. a gyerekkor esszenciája, a lelassult idő, a fecskék hangja (jó, most őket még nem halljuk majd), a friss levegő, az utca csendje.. Koroncó

"Apa mindenki lehet, de az Apuka ritka kincs"

Ezzel az idézettel volt ellátva az a hűtőmágnes és egyben képkeret, ami úgy cirka 14 évig nézett szembe vele az íróasztalon, a monitor alá támasztva. A múlt héten egy ugyanilyen képkeretben más kép ékesített egy másik íróasztalt, egy másik emberét... elcsendesültem, és hirtelen eszembe jutott...a hiánya, amire nap mint nap gondolni sem merek. Mert mintha csak én találtam volna ki, hogy létezett ő valaha..

Januárban történt valami.. Egy újrakezdés, egy sorsfordítás, egy ...lehetőség változtatni. Talán megeshet, hogy a varázslat, azon a márciusi burgerezéses sugallat mostanra bontja ki virágát... megeshet, hogy így törleszt a Sors. Megeshet... Végülis előbb vagy utóbb, de minden kiderül, nem igaz?

#néhailyeniskell

Voltunk ezen a Sweetheart gofri nevű helyen a csajokkal, és hogy mit ne mondjak, nem dobtam el tőle a hajam. Egyrészt arra utazik, hogy mindent kérj rá, a tészta is külön pénzbe kerül, de ezen felül alapot, gyümölcsöt, szórást, öntetet, és ha vastag a pénztárcád, még fagyit is. Persze mivel tömény cukor az egész, valami üdítőt biztosan kérsz, ami -nyugodj bele, egészen biztosan túlárazott, (kis szerencsével házi-, de az is lehet hogy sima Ági)szörp lesz, 1-1 belevágott narancs és lime darabbal. És így hagysz a helyen 1800 - 2300 huf körüli összeget.

Oké, te válogatod össze, hogy mit kérsz rá, és akkor már igyekszed elkerülni a snassz megoldásokat, mint túrókrém vagy vaníliapuding alap. És kezdjük ott, hogy kapásból 3-ból 3 dolog "épp" nem volt kapható, pedig ha már ilyen helyen vagy, akkor csak brüsszeli waffle darabkákat kértem volna rá, limonádéból pedig csak jobb lett volna a lichi-s. No, sebaj, ezt is kipróbáltuk, sznobultunk picit, néha ilyen is kell. A társaság miatt legalább mindig megéri, 20 év az 20 év marad.

Volt már, hohó, nem is egyszer, hogy azt éreztem, lelki társra találtam, tartott 1-2-3-4 évig, aztán eltűnt az Élet útvesztőjében, olyan gyorsan, mint ahogyan a víz eltűnik a lefolyón. De ezzel sincs gond azt hiszem, mindenkinek megvannak a maga ösvényei, amit követni akar. Hálás vagyok a barátaimért, akik még ma is itt vannak nekem, és szerencsére előfordul, hogy még most is bővül gyöngyszemekkel a számuk, azt hiszem azért, hogy a balansz meglegyen, mert az elvesztettek helyét bár pótolni nem lehet, az űrt valami egyetemleges törvény előbb-utóbb betölti, más formával, más színnel, de odaillünk mégis, egymás életébe, bele :)

Hát velük együtt éljük át a csodát, ahogyan napról-napra változik a világunk, a problémák és örömök; a boldogság minősége. Fú, de bölcs lettem így félévnyire a 30-tól :)

A hétvége végre meghozta a felfrissülést, és szeretem, hogy a kedv-mutatóm egyre megy felfelé, igazából Izland óta így van ez, lassan, kisebb kilengésekkel, de azért biztosan. Meg voltak dolgok, amikről még nem beszélhettem, de azért lassacskán majd csak le merem írni, hagyjatok időt, és megoldódik a nyelvem, akarom mondani az ujjbegyeim a klaviatúra alatt.

Szóval van itt ez a treibball, a kutyás sport, amiért én vagyok felelős a Népszigeten, és idénre azt a célt tűztem ki a parafatáblára, hogy rendezünk egy sulik közti versenyt. No, hát ezzel csak az a gond, hogy rajtunk kívül még a zalaegerszegi suliban tartanak ilyen foglalkozást (ők pedig egészen biztosan nem utaznának ennyit), illetve Vámosi-Nagy Nórának van egy olyan felkészített csapata, akik a napokban a FeHoVa-n tartottak bemutatót (*nagyot nyel*). Recegve bár, de bevallom, tán vannak kétségeim, a gyorsaságon van még mit javítani úgy gondolom, pláne hogy a borderek zseniálisak ebben a sportágban.

Sok kihagyás után Chilit is vittem magammal az órára, mert mi is indulunk a versenyen, és le vagyunk maradva a felkészülésben. Huh, hát az elején majdhogynem szó szerint kellett tótágast állnom csak hogy hosszabb ideig fenntartsam a figyelmét. Elindult ő a labda felé hogy mögé álljon, csakhogy nacccs'sasszony útközben meggondolta magát, és elnézett a kerítés felé, amerre N távozott pár perccel korábban, Taitával egyetemben, hátha pont akkor tartanának visszafelé, le ne csússzon az üdvözlésükről. Jó, akkor még egyszer, ugyanígy átver az ebadta! De aztán rájöttem, és röpke 20 perc múlva már olyan csóválva, elégedett mosollyal dolgozott velem, hogy nem győztem dícsérni-puszilgatni "csak hogy visszakaptalak, kiskutyám!" Ömlenghetnék, hogy milyen ügyes, de nem teszem, elég annyi, hogy anyai szívem büszkén dobogott!

Aztán vásároltunk, meg Endrééknél voltunk, ahol három kutya van, és Hegyesfül odáig van az egyikükért (szerencsére viszonzott), úgyhogy mindenki jól járt: sütögettünk, a fiúk kertet ápoltak, a kutyák segítettek gödröt ásni. Aztán még volt szülőlátogatás, barangolás, vásárlás, filmnézés, összegubancolva elalvás, velős beszélgetés, csajokkal goffrizás. Végre, végre itt vagy, tavasz! Még ha tegnap és ma reggel is nyúlós-nyákos látkép fogadott, most akkor is: boldogság van.

Közben rájöttem, hogy Izlandról nem is hoztam képeket, ma pedig úgy rám tört a nosztalgia. Olyan kis mágikus ország ez, ahol az emberek tényleg hisznek a tündérekben és manókban, ahol még megmaradtak a régi mondák, és ahol szó szerint órákig tudod bámulni a tájat, mert megszűnik az összes gond és minden fájdalom emlékké alakul át benned, így gyógyítva a lelket.

Mivel télen mentünk, a napsütéses órák száma úgy sacc per kb 7 volt (10:30 körül kelt fel a nap, és d.u. 5 körül ment le), és nem minden kép adja vissza azt sem, amikor pedig tényleg világos volt.

izlandi terelőkutya

VastagBundi egy helyi supermarketben

A hot dog standnál kéregettek (a virsli birkából volt)

Reykjavik

Világító torony szerelem, ennél nagyobbakat és stratégiailag
fontosabbakat is láttunk, majd azokról is hozok képet