Gondolatok körömfestés közben:
-kislányom, a szart hiába cicomázod, akkor is szar marad
-Gratulálok, egy kupac fos, masnival a tetején
- Ettől még ugyanolyan ronda maradsz
A gyerekkorban sok dolog beleivódik az ember fejébe. Legfőképpen az, hogyan vélekedj magadról. Ezt a torz képet lerombolni és ellenkező irányba fordítani olyan nehéz feladat, mintha valaki azt mondaná "itt ez a kiskanál, vájj alagutat abba a hegybe!". De ha változást akarsz, nekilátsz, mert nincs más választásod.
-Értem vetted Anya?
-Érted, Csillagom.
-Akkor már értem, miért voltál olyan csalódott, amiért mégsem működött...
Ki a csillagokon lovagol, titkolva bár, de rejtve nem, ott járnak gondolataim vele.. Hol előbb még mosolyt láttál, kishajók útját leled máris, ha felfut az idegpályákon egy-egy kósza emlék vele. Hisz nemrég még fejed fejemhez buccant, s láttam szemedben, ahogy közös múltunk összefon: mi ketten egészen egyek voltunk már.. ott vagy még minden ugatásban, mit messzebbről hoz a szél, ott a patakparti sétákat idéző hideg hajnalokban. Ott a parkban labdázásos lágy napsütésben, vagy a szőkőkútban táncolós nyári hőségekben.
És mikor múltbéli utazásból ébredek, kilépve az ajtón téged hívlak kedvesen...Chilim..
-Hol a fény hazatér, ott szükséges a redőny? - kérdezte, miközben nagyot harapott egy Idared almába.
-már megint egy újabb magvas gondolat -futott át az agyán, és közben rácsapott a homlokára...merthogy megint csak magával beszélgetett..
Elveszni és megtalálva lenni, a legédesebb érzés lehet azt hiszem, a maga váratlan, könnyeket és felszabadult mosolyt egyszerre idéző pillanatával. Ott van benne a kétkedéssel eltelített gondolatok szurkos, sötét ragacsa, amit tisztává mos az Élet kegye. Újjászületve, boldogan...
Benne vagy még a reggeli kávé emlékeiben, benne az elmosódott sminkben, elkapott illatfoszlány szétmálló gondolatmorzsájában. Ott vagy a padlás szénaillatában, a tavak visszhangzó kődobásaiban, ködös hajnalok madárfüttyében.
És közben azt ismételgetem:
"Nem veszett el, csak jól el van rejtve"
Ősz volt már, majdnem tél. A megsárgult falevelek sűrű konvojokban hagyták el a fák ágait. Sokáig halogatták az elválást, mint mikor a kisgyermek első tétova lépései előtt még szorosan fogja anyja kezét, majd fejében a gondolat végül elhatározássá érik, és megindul.
S egy tintacsepp mily változást indít egy pohár vízben..s még tartja magát pár pillanat, majd lengén, szélfúttán, áttör a varázson a fuvallat, s a molekulák nem lesznek már többé oly tiszták, mint hajdanán . Így kezdi útját a kósza gondolat is, mely először csak körbenéz, majd tartósan berendezkedik, behatolva a legkisebb réseken át a legféltettebb rejtekhez is. "Kísérjen szerencse utadon!" - suttogom, majd nézem, ahogy alakodat a függöny mögé rejtve kitárod a terasz ajtaját. Egy fénynyaláb kacéran átkandikál vállad fölött és intve várja, kövessem, kilépek hát én is, hogy meztelen hátadat átölelve együtt faljon fel minket a rét édes illata. Sötét és világos táncol kergetőzve, nászukat hűvös fuvallat és langyos hő kíséri, előbbi megdermeszti a homokot, utóbbi foltos szárnyú lepkéket idéz.
És végül beköszönt a tél,
-Mik azok a nyomok, anya? -kérdezte, miközben fejét enyhén oldalra fordította, szája nyitva, tőlem várva a megfejtést...mint mindig.
- A nyomok... -kezdtem, miközben fejembe véstem a pillanatot, pedig nem is tudtam róla -amiket magunk után hagyunk, egy esős délutánon, mikor a sétából hazaérve rálépünk a parkettára.
-A nyomok rosszak, anya? - kérdezte, és leült, hogy jobban láthassa az arcom, miközben válaszolok.
Gondolkozni kezdtem, míg végül: -Nem, Drágám, a nyomok nem rosszak. -feleltem, de már tudtam mit fog kérdezni ezután.
-Akkor miért kell feltörölni őket, miért nem maradhatnak a földön, Anya?
-Mert mi, emberek ... -kezdtem- nem szeretjük látni, hogy mindennek, de mindennek következménye van...
