Életünk most -avagy a "most már legyen valami" időszaka: a 36. hét

Összehasonlítva a 2 hónappal ezelőtti állapothoz, a mostani hétköznapok picit eseménytelenül telnek, még úgy is, hogy napközben még 8,5 - 9 órában dolgozom -persze ehhez hozzá kell tenni, hogy itthonról, így már egyből érthetőbb az ingerszegényebb állapot. Mivel sok szabadidős elfoglaltság már vagy fizikailag megterhelő (pl pár kilométernél több séta/kirándulás, de ide sorolható egy szimpla kiállítás is), másokról meg ideiglenesen le kellett mondanom (pl mozi), így aztán tényleg eléggé lecsökkent az izgalmas, feltöltő programok száma.

Az is hozzátesz ehhez, hogy úgy érzem felfeküdtem egyfajta várakozás hullámra, és azzal sodortatom magam: a vihar előtti csend állapotának képzelem ezt, A Nagy Esemény előtti izgatott, "feszült" időszaknak. Ráadásul holnaptól az utolsó 4 munkanap kezdődik, és utána még nagyobb csend ereszkedik majd a hetekre - hát sürgősen találnom kell majd valami olyan elfoglaltságot, amitől nem kattanok be (ez egyébként egy valós félelmem, ha nem ér elég inger, akkor hajlamos vagyok kicsit megmakkanni, nem a jó értelemben véve).

Oké, a kutyákra így is több időm jut, akkor majd még inkább, ellenben a hosszú sétákra egyrészt én nem vagyok már hitelesítve, másrészt komoly félelmemként alakult ki, hogy a) otthontól viszonylag távol folyik el a magzatvizem / indulnak be a fájások  b) ugyanez rengeteg vadidegen között, ráadásul úgy, hogy nincs velem ismerős

Szóval kb marad az olvasás --majd kis etapokra osztom, mert sokáig nem tudok már egy helyben ülni/feküdni se-, és a rövid séták.

A lelki rákészülés egyébként már egyre jobban megy, de még mindig rádöbbenek mennyire keveset tudok arról mit is kell majd csinálnom és hogyan. Bevallom, azért nem kicsit vagyok berezelve, de legalább ennyire várom is már, hogy kibújtassák ezt a kis vidrát, és végre a kezünkben tarthassuk. És hogy mindezt az élményt megoszthatom N-nel, hogy közösen, ketten szülőkké válunk, ez... na ez még megfoghatatlanabb érzés.

Egyébként N még a múlt héten kifestette a hálót. Gangeszi kavics színt választottunk, ami a látszattal ellentétben felfestve nem rózsaszín, sokkal inkább egy teljesen természetes, natúr árnyalat. Az előszobában jelenleg is élénk szín virul (azt hiszem kurkuma), így itt maradtunk az erősebbnél, csak sárgább változatban, így lett a választottunk a szintén Dulux 'Aranyfüst'.

AZ gangeszi kavics -ja és lemosható, mert ki tudja mit fognak átélni a falak,
miután Almamag már járóképes lesz :)

Aranyfüst -az előszoba üde színfoltja --LESZ, mert ezt még nem kezdtük el

1 héttel ezelőtt Zsófi is férjhez ment. Jó pár pillanatban erősen bekönnyezett a szemem, nem csak mert egész egyszerűen gyönyörű volt abban a ruhában, hanem mert átgondolva az eddigi 20 évet, a sok élményt, kalandot, és persze a fiúkkal szenvedést, valami nehezen leírható érzés fogott el: révbe ért. És az egész helyszín, hangulat, amit kihoztak belőle, az apró kis ötletek, amik színesebbé tették, és az a természetesség, amivel a siketek és a hallók együtt ünnepeltek. Nem tudom ezt egyébként illetlenség-e leírni, de vannak dolgok, amikről beszélni kell.

 Amikor legelőször volt alkalmam hosszabban beszélgetni Falkussal (Zsó -most már- férje), meglepett, hogy mindketten mennyire meg tudjuk értetni magunkat a másik féllel, arról nem beszélve, hogy mennyire nyitott, kellemes személyiség, akivel egyébként is jó beszélgetni. Emlékszem, az egy olyan alkalom volt, amikor spontán mindenki elhívta a partnerét is hogy csatlakozzon az egyébként csajosnak indult esthez, és teljesen hihetetlen módon mindenki ott is termett 1 órán belül. Az egy nagyon, nagyon-nagyon emlékezetes este marad.

 Na de visszatérve; más érzés, mikor egy nagyon közeli valakid esküszik. Sokszor elképzeltem, ahogy a következő állomást is megéljük együtt, Lilláéknál, Zsófiéknál is: a babázós korszakot. Most azt ne vegyük ide, hogy Almamag 1 hónapon belül itt van, mert az másik szemszög, én itt most kifejezetten arra gondolok, hogy náluk születik az új élet, és újabb kapu tárul elénk a kapcsolatunkban. Azért mellbe vág, hogy öregszünk, de ez még egyelőre boldogsággal tölt el, hiszen egyáltalán nem vagyunk idősek (persze ha megkérdeznénk egy huszas éveinek elején járót, egész biztosan mást mondana). Mindenesetre kíváncsian várom mindannyiunk életének alakulását, és büszke vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.

33. hét

Ha eddig nem mondtam volna, akkor majd most: az eddigi várandósság átváltozott terhességgé :/  :)

Méreteim: 12 kilós görögdinnye hasi tájékon. Na jó, mindezzel együtt lett két sárgadinnyém is, aminek eléggé kimondottan örülök...nék, ha nem tartozna hozzá egy nőiességet teljesen eltakaró, orbitális méretű has :) Jó, más állapot ez, de azért na, én, aki hozzászoktam a lapos hashoz, vékony(abb) combokhoz... de erről már meséltem.

Új tünetek: mivel Almamag már befordult (értsd: fejjel lefelé van, úgyszólván irányban), lábacskáival olyan helyeket ér el, amiket eddig nem. Például az oldalamat, amit előszeretettel rugdos is vagy tárja szét két lábacskáját és terpeszt odabent békapózban, kitöltve így a teret (legalábbis én így képzelem). De ami még ennél is a világ legfurcsább és -bizarabb érzése az az, amikor a köldökömet belülről kitolja a sarkával. Egyébként is inkább kifelé áll eme testrészem vagy javarészt egybesimul a hasam szintjével (ergo nincs köldököm, csak a helye :D), de ettől függetlenül az érzékenységét ugyanúgy megtartotta. Szóval ha elképzeled, milyen érzés lehet, amikor belülről valaki odaakasztja a sarkát, és _szemmel látható_, hogy eme műveletre a köldököd igen jelentősen kiáll egy ponton, hát az hidd el nekem, hogy érzésre és látványra is elég hajmeresztő :)
De a "kifordított" köldök szindrómának szintén kellemetlen velejárója, amikor csak úgy simán, mit sem sejtve hozzáér a konyhapult :)))) Na ettől garantáltan kiráz a hideg, legalábbis engem.

Ami jó: mivel egyre kevesebb helye van, már minden egyes mozdulatát érezni. Legjobban az apukájának a hangját szereti egyébként, ha ő hazajön és csak ad a pocakra egy puszit, Almamag máris odatüremkedik, hogy minél jobban érezhesse őt. Én úgy képzelem, hogy ez születés után is megmarad, és az egész napos sírás után ha majd N hazajön, akkor egyből nyugodt lesz, és mosolygós, amint végre a karjaiba kerülhet :) (mondjuk azért remélem engem is szeretni fog azért, és az én karjaimban töltött idő is megnyugvást jelent majd Almamagnak :P).

Bár korábban nem, úgy 2-3 hete egyre többször érzem, ahogy csuklik, ilyenkor a has ütemesen és piciket összerándul, semmi mással össze nem keverhető módon. Ez eszméletlenül cuki!

Taita & Chili: mindketten egyre többet akarnak a közelemben lenni. Bár eddig T mindig a helyén aludt esténként, de legalábbis maximum 1 órával elalvás után odacammogott ha addig velünk is volt egy szobában, most már rendszeresítette, hogy az ágy lábához táborozik, és egészen reggelig ott is marad.
Chili a várandósság elején egy kutyát sem akart a közvetlen közelembe engedni, aztán erről leszoktattam, illetve elmúlt, mostanra már csak akkor ugat bele, ha egy másik blökkencs rám akar ugrani és én rászólok vagy olyasmit csinál, amit nem helyeslek (pl tnap egy Sophie nevű tacskó keverék állandóan a sípcsontomat nyalogatta, amitől én nagyon berzenkedem!). Ellenben ha hosszabb idő után jövök haza, akkor az eddigieknél jobban örül, és végigszagol tetőtől talpig, a hasamra külön figyelmet szentelve, de minimum egy puszival megajándékozva azt. Ami tőle igencsak szokatlan.

Lakás: jövőhéten jönnek beszerelni a redőnyt, vagyis végre napközben megoldhatóvá válik, hogy ne süssön be a nap, ezzel is felmelegítve a szobát. Valamint elvileg jövőhétre elkészülnek a lapszabászaton  a bútorlapok is, amiből a konyhát, valamint a gyerekszobát és szekrényeket kialakítjuk. Addig még egy gyors kör festés is hátravan, de még nem választottuk ki a színeket --épp itt az ideje.

Hát úgy nagyjából ennyi, egy éjszaka kb 3-4x kelek fel, a pózváltás már tényleg megtervezendő művelet, és ezt a meleget nagyon nehezen viseli a szervezetem. A legkétségbeejtőbb a lábdagadás, ami ellen max annyit lehet tenni, hogy hideg zuhannyal nyugtatom, utána pedig felpolcolom.. 1,5 hónap van hátra, valahogy csak kibírom, de azért hazudnék, ha azt mondanám nem várom, hogy visszatérjen az eredeti formám :)

30. hét

Figyelem, szókimondó poszt következik, gyengébb idegzetűek és a gyerek-témától már agybajt kapók lapozzanak tovább a velvet vagy a nők lapja, tudományosabb kedvűek a natgeo oldalára.

Az a helyzet, hogy most már azért mégiscsak értem én, hogy mitől hívják sokan ezt az állapotot "terhességnek", még ha én azért a szerencsések közé is tartozom, mert tényleg elég jól bírom a dolgokat, és Almamag sem kínoz vese-lerúgásokkal, bordák közé akasztott sarokkal, hasonló kellemes hangzású játékokkal. De azért mostanra egyre gyakrabban előfordul, hogy:

1. zsinórban több egymást követő hajnalban akut vádligörcsre ébredek --várandós tünet, igaz, ha este iszom a második magnéziumot, akkor ez jelentősen csökkenti ezen helyzetek előfordulását, de azért gondolom N-nek sem lehet kellemes "jajneee (merthogy már érzem, azaz felébredek arra, hogy kezdőőődik) aúúú k**vaéletmúljmárelaúúúúú" sopánkodásra ébredni, meg hát valljuk be, nekem sem egy "kérek még egyet!" érzés.
2. zsibbad a jobb lábam--amikor kis husom a maga 1500 grammjával elkényelmesedik valamelyik idegemen, ami ezt okozza. Ilyenkor talán ugrálnom kéne vagy nem tudom, hogy arrébb mocorogjon kicsit, na ez tényleg elég kellemetlen tünet, ez a legrosszabb mind közül
3.  vérzik az orrom -tök normális, miért, neked nem? :)
4. csak úgy spontán "ÚRISTEN mindjárt bepisilek" érzés, amikor kispárnának hiszi a hólyagom vagy egy szép léggömbnek, amit meg kell szorongatni, úgy lehetőleg minél erősebben --aztán sikerül szárazon eljutni a mosdóig, erre jön pár csepp...
5. beszélgetés közben hirtelen kigúvad a szemem, grimaszba torzul az arcom és önkéntelenül a hasamhoz kapok --mert Almamag épp nagyon viccesnek találja amit mondok, és hahotázás közben dobol a lábával, kezével pedig a méhfalamat üti  --én legalábbis így képzelem el a hirtelen támadt bulit, amit odabent csap (és már szemmel is tökéletesen látható hogy merre hullámoznak a végtagjai!), idekintről persze spontán idiótának néznek, de hát már csak ilyen ez a popszakma
6. Feszül, bekeményedik a hasam, és már azt érzem mindjárt felhasadok --mert a pláne mostanában szeszélyesen változó frontok ilyen hatással vannak a kismamákra, hja hogy mit tudsz ellene tenni? Megiszol egy Magnéziumot és fohászkodsz hogy segítsen rajtad, esetleg közben egybekötöd a gyertyagyújtást néhai alakod hamvai feletti gyászolással, mert ne áltassa magát senki, jön a következő pont:
7. borotválkozni már csak úgy érzésre megy (a hajolgatások miatt hangos szuszogások közepette), kitapogatva hogy merre is haladj, semmi kétséged ne legyen afelől, hogy bizonyára totál evidens területek maradnak így ki, de arról a boldog tudatlanság állapota garantál, hogy a végén "well done, Réka, well done" vállveregetéssel és felszegett állal lépjek ki a fürdő ajtaján, mint aki csatát nyert Napoleon ellen
8. az alvás sem megy már olyan könnyedén (hát még a szex), a néhai pózok repertoárja odáig szűkült, hogy választhatsz: jobb vagy bal oldalra fordulsz inkább, hjah, bocs, azt írtam választhaTSZ, de ezt valójában nem te döntöd el, oh, nem, mert kérlek szépen kicsi énnek is vannak elképzelései, és márpedig ha neki nincs kedve a jobb oldalhoz, akkor hidd el, inkább neked sem lesz :) Szóval marad a bal. És amikor végre elhelyezkedtél, és a várandós kispárnára is kényelmesen feltetted a lábad, akkor kipattannak a szemeid, mert érvénybe lépett a 4-es pont :)

Na de ha idáig eljutva most szörnyülködsz, kedves olvasó, hidd el, annyira mégsem vészes ez az egész, mert amikor odabent ficereg, az azért mégiscsak megnyugtató, varázslatos érzés, és amikor reagál a hangodra... vagy az apukája hangjára, hát az méginkább csodálatos. És tudni azt, hogy ő odabent minden rezdülésedet érzi, hogy neki már most te jelented a világot, hogy te már most az ő anyukája vagy, hát az... hát az valami olyan érzés, amit nem lehet szavakba önteni. Mert mégiscsak megadatott, mert itt van, és téged, titeket választott. Csakis titeket. Hozzátok akar megszületni. Hát ki érezné azt, hogy nem éri meg?

Tudjátok, hónapok óta egy dallamot dúdolgatok, és hozzá jött az az érzés is, hogy ez a disney-s Hófehérkéből van. De valahogy eddig soha nem voltam vele úgy, hogy rákeressek a neten, hát most megtettem.... Szóval ezt a dalt a Herceg énekli Hófehérkének, amikor először megpillantja őt.

Ismeretes úgyis, hogy milyen szentimentális vagyok, szóval nem lepődtök meg, ha leírom: én azt gondolom, hogy ezt a dalt Almamag küldte nekem. És akkor íme a dalszöveg (olvadozom....hormonok):

Now that I've found you
Hear what I have to say!

One Song
I have but one song
One song
Only for you

One heart
Tenderly beating
Ever entreating
Constant and true

One love
That has possessed me
One love
Thrilling me through

One song
My heart keeps singing
Of one love
Only for you




1:33-tól :)

27. hét

Huh, hát elmaradtam egy picit az írással, de most igyekszem azért bepótolni.
Szóval időközben eltelt 2 hónap, vagyis 8 hét. Ennek legláthatóbb nyoma a hasam körfogatának brutális mértékű megnövekedése. Ééés igenn, ez némi súlygyarapodással fűszerezve, immáron átléptem a bűvös 60 kg-s határt, hát életemben ilyen sok még nem voltam, igyekszem tornázni, de azért ez valljuk be nem mindig jön össze, pláne mikor a frontok miatt úgy bekeményedik a hasam, hogy legszívesebben egész nap csak feküdnék.

 Milyen érzés? Még mindig fura, és hihetetlen is egyben. Szokatlan, hogy egy kis alien mozog bennem, olykor a legváratlanabb belső szerveket megrugdosva, és persze az a legérdekesebb, amikor kidugja valamelyik testrészét (ez jellemzően a hátsó fertálya :) ), és nem csak kézzel tapintható ki egyértelműen, hogy ott van, érezni a kis lábát, de szemmel is látható, hogy épp melyik oldalt részesítette eme előnyben.

Másik nehezen megszokható dolog a hormonszint fel-leugrálása, ami azért érdekes megnyilatkozásokat tud a részemről produkálni, és bizony van úgy, hogy már én szégyellem a dolgot, mert azért igyekszem minél normálisabb maradni a köztes "szünetekben", hogy ne menjek N agyára, aki nem mellesleg eszméletlenül jól viseli az általam generált nehézségeket.

Idegesítő tünet, hogy mostanra, amikor már kellően kellemetlen lehajolni bármiért is, konkrétan a dolgok 90%-a kiesik a kezemből. Nem túlzok, komolyan. És ez egy jelentős dühítő faktor, én mondom :) Még szerencse, hogy évekkel ezelőtt Hegyesfülnek megtanítottam, hogy vegye fel a földre esett dolgokat, és mivel mindig kap érte jutalmat, olyan készséggel és örömmel hajtja végre ezt a kedvességet valamennyi alkalommal, hogy össze-vissza szeretgetem utána mindig. Szóval ő most egy nagy segítség nekem, pláne ha épp nincs senki más a közelben, aki segíthetne.

Na de az élet nem áll meg, így mi sem, szóval közben volt egy életmód nyílt nap a kutyasulin, ahol a vizslafotózás is jelen volt, és ezt a remekbe szabott képet tudták készíteni rólunk Taitával (lásd lentebb), hát nem a legelőnyösebb profilomat kapták el úgy érzem, Mátyás király elbújhat mögöttem, miközben répát rágcsálva azt mondja "ez aztán orr a javából, kisanyám".
Aztán elmentünk Vámosi-Nagy Nóra városi impulzus sétájára, ami azért nem volt olyan hű de nagy szám, de nagyon nagy örömmel töltött el, hogy N velem tartott, ráadásul ő foglalkozott Chilivel, hogy a köztük lévő viszonyon is rendezzük egy pöppet. Persze nem kérdés, hogy Taita volt a legjobb kutya az összes között, de hát ez tényleg magától értetődő, szóval ezt csak azért írtam le azt hiszem, hogy többnek tűnjenek a sorok :)

Vettünk virágokat az erkélyre, és én elmondom most nektek, hogy ez nálam sarkalatos pont, szkeptikusan álltam is hozzá, híres virág-gyilkos hírében állok ugyanis, szerintem "wanted dead or alive" plakátokat is ragasztottak a képemmel a virágok maguk közt Akáciafalván. Na jó, legalábbis azok biztosan nem bírták nálam, amik tényleges virágot is bontottak, mert azért azokkal, amik eféle ék nélküliek, egészen jól kijövök, tulajdonképpen már több mint fél évtizede. De lássatok csodát, az erkély úgy tűnik egy varázslatos hely (no meg a napi 2x-i locsolás is csodákra képes, mint kitapasztaltuk :D), ugyanis nem csak hogy megmaradtak, de teljes díszükben pompáznak a kiültetett virágok! Sőt. Anyutól még N bemutatásánál (szóval fogalmam sincs mikor) kaptam egy cserepes ibolyát, ami a lakásban rohamos hervadásnak indult, végül már csak 3 csoffadt-fonnyadt kis levele maradt. Na, gondoltam, utolsó reményként kiültetem az erkélyre a balkonládába, és csiribí-csiribá, igaz, hosszú hetek eredményeképp a levelei növekedésnek indultak (már úgy számszerileg), és pont ma néztem, három kis virág-kezdemény kezdi álmosan bontogatni a szárnyait! Számomra ez akkora boldogság, hogy el se hiszitek :)

Lassan már csak 1 hónap irodai munka + 1 hónap itthonról végzett, aztán szabadság, aztán... hát...jöjjön aminek jönnie kell, avagy a nagy találkozás Almamaggal :) Hamarosan kiderül, amire már mindketten annyira kíváncsiak vagyunk, avagy hogy Hanga kisasszony lesz vagy Csongor úrfi :)

ez már egy kb kéthetes kép, úgyhogy nemsokára lövök nektek egy újat. Konkrétan a hasam alja már majdnem minden felsőből kilóg :)

Na, melyikünkről előnytelenebb?

annyira értelmes fejeket bír vágni ez a kutya :)

büszkeségek

a korall virágok azóta még szélesebb virágtengert hoztak, szerintem már át is kéne ültetni

19. hét

3,5 kilóval többel, mint induláskor, azaz jelenleg 56,5 kg vagyok. Ez csak magamnak infó, mert meg kell szoknom a dolgot, főleg azt, hogy a fejem így is egészen pufi lett, és ezzel a legnehezebb megbarátkoznom. Szóval lányok, készüljetek fel, hogy akármennyire is azt gondoljuk, hogy aaaaaaaw ez mennyire szép korszak, stb, bizony ezzel számolni kell, hogy a tükörkép nem feltétlenül mindig azt fogja visszaadni, mint amit várunk. Ez egy kis színes volt.

 A hosszú hétvégén volt kutyázás, meg kettesben "hármasban" kirándulás a Tiszadob (Andrássy kastély) - Hortobágy - Püspökladány - Eger - Tura (Schossberger kastély) vonalon.

Szép volt, de az idő lehetett volna még jobb.  Sebaj, sok sok évvel ezelőtt májusban még fagyok is voltak, úgyhogy semmi okunk nem lehet panaszra, nem igaz? :)