Közben rájöttem, hogy Izlandról nem is hoztam képeket, ma pedig úgy rám tört a nosztalgia. Olyan kis mágikus ország ez, ahol az emberek tényleg hisznek a tündérekben és manókban, ahol még megmaradtak a régi mondák, és ahol szó szerint órákig tudod bámulni a tájat, mert megszűnik az összes gond és minden fájdalom emlékké alakul át benned, így gyógyítva a lelket.

Mivel télen mentünk, a napsütéses órák száma úgy sacc per kb 7 volt (10:30 körül kelt fel a nap, és d.u. 5 körül ment le), és nem minden kép adja vissza azt sem, amikor pedig tényleg világos volt.

izlandi terelőkutya

VastagBundi egy helyi supermarketben

A hot dog standnál kéregettek (a virsli birkából volt)

Reykjavik

Világító torony szerelem, ennél nagyobbakat és stratégiailag
fontosabbakat is láttunk, majd azokról is hozok képet

Kedden voltunk a Zeneakadémián zongorakoncerten (micsoda zöngés alliteráció), és a héten sütöttem fahéjas csigát. Bár mindenképp vastagabb, nagyobb csigákat kell gyártanom, hogy omlós maradjon a tészta.

A Zeneakadémia épülete még mindig magával ragadó, engem megfog a minták zsúfoltsága és kidolgozottsága, a 4 üvegablakon pedig a "Ritmus, Dallam, Fantázia, Poézis" -a másik kettőt (Összhang, Szépség) nem lehetett látni onnan, ahol ültünk. Maga a zongorakoncert sajnos sok kívánni valót hagyott maga után, pedig az állítólag méltán híres György Ádám játszott, akit négyszer visszatapsolt a végén már állva(!) éljenző közönség (no nem mi, az egész teremben össz ketten maradtunk ülve, N és én). Ez nem renitensség, ez kérem szabad vélemény nyilvánítás! Ha valami nem tetszik, nem fogok úgy csinálni, mintha de nagyon is, csak azért, mert másnak tátva marad tőle a szája.

Az igazság az, hogy nem találtam meg sem magam, sem a világ apró szépségeit egyetlen lejátszott hangjában sem, pedig a technikája, az tényleg gördülékeny, simulékony volt. Csak épp a hangok mögött nem volt az a meseország, amire annyira vártam, hogy ajtót nyit. Van ilyen.

Szóval szerdán bejelentették, hogy 40 fényévnyi távolságban találtak 7 Föld-szerű bolygót, amiből 3 (földi élet viszonylatban) lakhatónak tűnik. Sőt, a bolygók olyan közel vannak egymáshoz, hogy az egyiken állva

• egyszerre többet is látni szabad szemmel belőlük
• szabad szemmel is láthatóak a másik bolygó nagyobb természeti jelenségei, felhői, hegyei.

Vagyis például egy közepesen jó távcsővel  pl már kukkolni is tudnál egy másik élőlényt.

Persze 40 fényév az még mindig nagyon sok. Embereket is szállító űrhajó a mai technológia szerint több mint 1 millió év alatt érne oda, de még a leggyorsabb űrszondának is 159ezer évbe telne. Szóval még ne kezdjetek gyűjteni a jegyre, ez az utazás még várat magára.

De azért beindítja az ember fantáziáját. Mivel mindegyik bolygón van víz, gyakorlatilag kizártnak tartom, hogy valamelyiken ne lenne élet, kiváltképp a 3 lakhatón. Csak azt nem tudom, hogy az emberiségre nézve melyik verzió végzetesebb: ha az ottani élet fejletlenebb vagy ha fejlettebb a Földinél.

Lassan, de biztosan tönkretesszük a saját bolygónkat. Vadon élő tigrisekből már olyan kevés van, hogy ha egy helyre összeterelnénk őket, mindössze egy focipályányi területet tennének ki. Hogy  örömteli hírnek számít, hogy orrszarvúakból már 3000 példány él szabadon (de például a szélesszájú orrszarvúból már csak mindössze 3 példányt találni az egész világon, őket csak rezervátumban, 24 órás, fegyveres őrizettel védve..). Hogy delfinek és bálnák ezreinek okoz kín(halál)t a gyomrukban felhalmozódó nylon zacskók tömkelege... és ezt a mentalitást, ezt a jövőképet vinnénk magunkkal egy romlatlan világba. Igaz is, minek félni, hisz minimum 3 bolygó van, amit tönkretehetünk, nem igaz?

 De megannyi vészes forgatókönyv megfogant máris a fejemben, talán borúsan látom a dolgokat, de nem hiszek a tartósan békés emberiségben. Nem sokkal több mint 100 éve itt még világháború volt, "jó" apropón milliók gyilkolták egymást. Csak 27 évnek kellett eltelnie, hogy kövesse a második. Az emberi természet egyszerűen ilyen, és nem újkeletű dolog ez, hiszen amióta világ a világ, háborúk dúlnak, maximum azok indoka lett más természetű.

Na de jó, ám legyen, hogy ne csak a vészmadárt olvassátok, van ennek persze (feltéve, ha már most, de legalábbis a közeljövőben elérhető lenne egy látogatás arrafelé), természetesen egy hihetetlenül izgalmas, pozitív oldala is van ennek. Például a rengeteg új faj, számunkra addig ismeretlen tájszerkezetek, növények, kőzetek. Vajon az ottani gravitáció mennyire (Föltől) eltérő élő formákat eredményez? Az ottani körülmények mennyire különböző élővilágot?

Vagy hogy milyen ízű lehet ott a víz, milyen az ottani szél illata, érzete? Másként hat-e a nap a bőrön, milyen tapintásúak a levelek, a fák...a föld? Igen, izgalmas dolgok ezek, amik miatt fel tud szökni a pulzusom, ha picit jobban belelovalom magam. Azt is hiszem, hogy még a mi életünkben módot találhatnak rá, hogy normális időkerettel megközelíthessük. Igen, nem 3 napos utás ez, mint anno a Földtől a Hold, de mondjuk ha már a fénysebességet el tudnánk érni, és "mindössze" 40 év elég lenne, hogy akár csak egy űrszondát odaküldhessünk, már az is hatalmas dolog lenne, és kis szerencsével még a mi életünkben láthatnánk, hogy ténylegesen mi van ott. Szóval esetleg a születendő gyerekeinket tudósnak kéne nevelni, hmm, mit szóltok? :)

Tegnap olvastam a Dickin-medálról, ami az állatoknak adható legmagasabb brit katonai kitüntetés. Elérzékenyültem, hogy milyen szerencse, hogy annyira közelinek tudja érezni magához az embert akár egy galambhoz is, hogy nem "elvárt viselkedésnek" tanúsítja, hogy (süvítő lőszerek és rá vadászó német héják mellett mégis) elérte célját és fontos üzenetet kézbesített, hanem hősies, hovatovább bajtársi tettnek. Mert többször volt, hogy tényleg egy postagalambon múlt több száz ember élete (pl a verduni csatánál, ahol 500 német tűzvonala mellett még egy félreértésből adódóan saját szövetségi csapatok golyózáporát is ki kellett védeni).

 Én hiszek a reinkarnációban, és nem véletlen, hogy bizonyos állatok bölcsebbek, belátóbbak társaiknál, és hogy valami különleges készséggel hangolódnak rá az emberek igényeire. Varázslatos világunk epizódját olvasták :)

Mostanában nem igazán írok, de ennek azért több oka is van, főképp érzelmi, de ezt most nem kezdeném el mélyre merülve cincálni. Inkább csak az van, hogy számomra továbbra is nehéz körülhatárolni úgy önmagában az "Élet" fogalmát, vele együtt a hétköznapok megoldandó feladataival, nehézségeivel, megszokott dolgaival..
Igen, ez a megszokás az én nagy bajom, éspedig hogy mégis ki találta ki?

Mert tudod mit, én nem tudom igazán értékelni az ágyban lustálkodásokat vagy a délutáni fetrengéseket, persze, néha jól jön, de úgy igazán inkább arra vágyom, hogy izgalmas kalandokban legyen részem, csak éppenséggel mostanában nem nagyon van erre mód meg alkalom. Érzem, hogy az kell, hogy most én menjek, én szerezzek új élményeket, mert megint beszorítottam magam a négy fal közé, és persze, a kutyákkal sétálok én, de hát annyi érvet fel tudnék sorolni még, hogy ez miért nem elég, csak hát annak meg éppenséggel haszna nem sok van, mármint a szavaknak, nem igaz?

ukulele

"Normális" - forgatom a szót, ízlelem, nyelvem hegyére teszem. -normális -ki is mondom hangosan, hátha így jobban érthetővé válik. Vagy inkább elérhetővé? Ez egy olyan változó, amelynek megéléséhez vissza kell nyúlni egészen a gyerekkorig. De hát épp ez az. Hogy kinek van ahhoz kedve?

És akkor most dobpergést kérek...