Néhány ember úgy tudja várni a villamost, mint egy hűséges kutya a gazdáját.
Áll a megálló végében és kitartóan, teljes testével a várható érkezés irányába fordulva bámulja a távolt, hogy ő legyen a legelső, aki megpillantja a felbukkanó jármű fényét..... éppenséggel nekem ez a kutyás hasonlat jutott eszembe, mindenesetre elég mókás jelenet..

A ma reggeli felkelés és készülődés abszolút robot-üzemmódban zajlott, a kapun kilépve ébredtem rá a valóságra, eladdig a rutin irányított, a megszokott mozdulatok. De a madárcsicsergés, ami arcul fülön csapott, visszahozott az életbe, és biztosított arról, hogy tényleg itt a tavasz.

Tegnapelőtt elkészítettem életem első kenyér lángosát!! Bé nagyon büszke volt rám, pedig a tészta icit vastag lett, mert nem tudtam eldönteni, a tepsibe elég lesz-e annyi vagy sok is. De nem lett semmi gond, annyi csupán, hogy az alja aranybarna volt és ropogós, nem omlós puha. A tészta is szépen megkelt, egészen kurjangattam örömömben, mikor megláttam :) Képet ezúttal nem készítettem (a beillesztett nem az én érdemem), de készülök a hétvégén még egyszer elkészíteni, hogy a vasárnap vizsgázó gazdikat meglephessem vele, jól megérdemelt jutalomként. Nagyon izgulok értük, nagyon szuper csapat!

Egyébként feltétnek Hugi verzióját alkalmaztam (csak kapor nélkül), mert a tejfölös alapot jobban kedvelem a paradicsomosnál, de majd ha pizzát sütök, olyan lesz.

Március a mi hónapunk lesz!! Végre-végre elindulhat a várva várt projektünk, csak még egy kis szerencse kell hozzá, és további kitartás, no meg a félretett pénzünk egésze. Nem baj, mert megéri, hogy cserébe legyen egy saját kuckónk! :)

A melóhelyen visszacserélték a víztisztító gépet a régire tudjátok miért? Mert abból gyorsabban jön a víz, mint abból az egyébként szuperjó modern gépből, amit hetekkel ezelőtt üzemeltek be.
Azért oké, hogy a Zidő pénz meg egyébként is, na de most komolyan. Most komolyan?

A volt idő ízekben, minden más előre.

Műhely

Önvizsgálatot végezni nem könnyű dolog. Elsősorban be kell ismernünk magunknak, de úgy igazán, nem csak felszínesen, hogy jó sok dolgot elcseszünk. Hogy esetenként nem vagyunk megbízhatóak, hogy valamit bevállaltunk, amire nem vagyunk képesek, hogy fájdalmat okoztunk valakinek, merő önzőségből...hasonlók.
De -ha jó emberek akarunk maradni, az ilyen jellegű önelemzés elengedhetetlen. Olykor elégedetlennek kell lennünk a saját életünkkel ahhoz, hogy igazán változtathassunk rajta.

Megváltozni...nos, ez a másik nagy feladat, igen. Sajnos ebben senki nem adhat jó tanácsot, hiszen nélkülözhetetlen hozzá a rendíthetetlen, önmagából mindig új forrást merítő kitartás. Önmagunk társa lenni mindenek előtt, figyelmeztetni magunkat a hibákra, amiket vétünk, és legközelebb másképp csinálni. Ezt tanítani nem lehet, csupán igazán akarni.

És mivel ez egy ilyen kitárulkozó poszt, elárulok nektek valamit. Sokáig gondot jelentett a hibáimmal együtt elfogadni önmagam. Egy dolog ismerni saját gyengeségeinket, s igyekezni változtatni rajtuk, s megint egy másik megbocsátani magunknak őket. Én például túl sokszor éreztem magam frusztráltan, mert valaki vékonyabb nálam, mert szebb a haja, a körme, a kézírása... Sok időbe telt megtanulni vállat rántanom, de legalábbis sokkal kevesebb fontosságot ítélni az ilyen dolgoknak. Nem attól lesz valaki értékes ember, hogy szupermodellnek képzeli magát és belenézve a tükörbe elégedett mosolyra húzza a száját, mert tökéletes az alakja. Tudjátok mit? Pont leszarom.

Szeretnék tovább fejlődni. Ló éve, állok elébed! :)

Valamivel elcsaphattam a gyomromat, mert úgy fáj, mint a fene. Ráadásul mozgásra mégjobban.. Ugyanez volt, amikor a céges csapatépítő esti buliján egymás után ittam pezsgőt-gin tonicot-pezsgőt-bort-bort-gin tonicot és megint pezsgőt... Egy egész álló napig úgy fájt a hasam, ugyanígy, hogy majd belepusztultam. De az másnapra elmúlt.
Ez meg tegnap óta konstans, enyhült egy keveset, de még mindig rossz. Valaki vegye ki a fájdalmat! Légyszi!!