EZEN a kezdeményezésen elbőgtem magam, egyrészt mert hihetetlenül aranyos, kedves gesztus, másrészt mert a képeket látva elszorult a szívem a gazdátlan, szeretetéhes ciccek láttán. Van olyan kép is, ahol a könnyek mellett nevetni kezdtem azon, hogy hiába, a macskavér nem válik vízzé, némelyik olyan tippppikus királynői "temegkiatökömvagy?? Kuss,olvass tovább!" arckifejezéssel fekszik továbbra is a párkányon, mint akinek naná hogy jár saját bejáratú felolvasó csicska személyzet :)

De ez a legelső kép..hát ez szívet szorító..

Hogy a Ló éve a változásé? Tökéletesen így gondolom. Mit gondolom, érzem, tapasztalom!!
A változás viszont nem mindig jót hoz magával, így kijutott belőle hideg is meleg is, és még csak februárt írunk. Állunk elébe a dolgoknak, és megfontoltan haladunk továbbra is előre (bár ez persze relatív, honnan tudja valaki, hogy nem oldalirányba halad például? Vagy felfelé? Na, akkor mi van?). Jó, tudom: minden viszonyítás kérdése, ahogy egyszer álmomban is közölte három tudós és reprezentálták három példán keresztül. Ez nagyon megragadt, azóta is emlékszem rá.

Úgy gondolom továbbá, hogy ez az év (is) emlékezetes lesz, csak úgy, mint a tavalyi.

Kérek mindenkit, hogy küldjön sok pozitív energiát Taitának, akit 13:00 -tól műtenek, immáron 2 órája.

Mai izgalmak

Történt ma reggel, hogy majdnem szívrohamot kaptam. Meg Chili is.

A reggeli sétából egy teljesen eltérő útvonalon sétáltunk haza, kb 500 méterre voltunk a lakástól, ahol egy kis park van, s mögötte több ház sorakozik.
Hegyesfülű elmélyülten szaglászgatott, én pedig hagytam, sétáltam tovább, hadd "olvasgasson". Befordultam a sarkon, ez nem probléma nálunk, úgyis jön majd, de nem hallottam a szokásos lábdübörgést, ahogy ilyenkor 1-2 másodperc múlva mindig. Szólítottam, majd megfordultam és visszanéztem, s ahol eddig még szaglászgatott, most hűlt helye lett. Annyira elmélyülten szaglászott, hogy nem vette észre merre mentem, és minthogy erre nem szoktunk sétálni, fogalma sem volt, merre induljon, ráadásul mikor szólítottam, a házakról visszapattant a hangom, ez teljesen megkeverte.
Egy épp szembejövő szólt, hogy az ellenkező irányba futott el, elég kétségbeesett fejjel a keresett "fekete, felálló hegyes fülű" blökkencs. Hibbant eb. Lökött tyúk.

Persze én -a másik hibbant- totál pánikba estem ("csak át ne rohanjon az úton", "mi van ha valaki megijed tőle?", "mi van, ha odafut másik kutyához, és a gazdája meg akarja őt ütni és én nem vagyok ott, hogy megvédjem?"), szólongattam, szólongattam, ami mind csak azt a hatást érte fel (a folyamatos visszhangzás végett), hogy Hegyesfülű teljesen megkavaradott.

A környéken dolgozó közterületisek nagyon kedvesek voltak és segítettek, mindig informáltak, hogy merre van, csak hogy épp mindig elkerültük egymást. Végül, utolsó elkeseredésében a kapunk felé vette az irányt, akkor láttam meg, és sikerült neki -akkor már én is kiértem a visszhang-zónából- úgy szólnom, hogy meghallotta honnan jön a hang, felém nézett, és észrevett. Olyan száguldásban érkezett a karjaimba, amilyenben még sosem. Micsoda megkönnyebbülés!! A lábam is remegett a félelemtől, hogy elveszítem, és láthatóan ő is teljes pánikban volt. Utána nem tágított mellőlem, és sokszor hozzám bújt, puszikat adott, és szerelmetes Erzsók nézéssel tartott szemmel.

Azt hiszem még sosem ijedtem meg ennyire..

#2

Tegnap álmomban megleptem Bét két Amerikába szóló repülőjeggyel -nagyon olcsók voltak, 70ezer forint darabja! Indulás előtt 1 órával voltunk, mikor eszembe jutott egy apró, icurka bökkenő: Bencének nincs vízuma(!! mintha legalábbis nekem lenne..), és le is késtük a gépet -sebaj, mondtam, majd elmegyünk az egyel későbbivel, no problemo.

Miközben szálltunk be a hatalmas terepjárónkba, amit Sanyi (nevelőapum) vezetett, Chili folyton velünk akart jönni, nekem meg irtózatos bűntudatom lett, hogy őt nem visszük magunkkal, még ha csak 3 naposra is terveztük a kiruccanásunkat.

A reptéren kiderült, hogy vízum nélkül tényleg esélytelenek vagyunk, de becserélhetjük máshová szóló jegyre. Mi pedig vacilláltunk, hogy Skócia legyen vagy Libanon(!!!!). Én előbbi mellett kampányoltam, de Sanyi szerint Libanon csodálatos történelmi helyekkel van tele, amiket mindenképpen érdemes megnézni, és Bét eléggé meggyőzte az érvelése.. :)

#1

Imádom az álmaimat, olyan meghökkentően tudnak lenni :) Csak tudnám, hogy mi alapján dugott ma az orrom alá egy vonalas T-Home telefonkészüléket egy nyomozó, azzal a felkiáltással, hogy "megtaláltuk a régóta kerestetett készülékét!". Már álmomban sem volt fogalmam, hogy azmiaz, amire az egyenruhás csak mérges lett, és elment jegyzőkönyvet írni. Úgy mégis...? :))

Arató játék

avagy újabb sikerek a kutyasulin.

A kezdeti nehézségek (és némi önreflexió) után egyre inkább összeforrt a mi oktatói és megfigyelői gárdánk. Lévén, hogy Fannival ketten oktató-jelöltek vagyunk, a mi szerepünk nagyobb, mint azoké, akik most kezdik első napjaikat megfigyelőként.

Egyre nagyobb felelősséggel járó feladatot is kapunk, a kutyák külön megfigyelésén és a gazdiknak való segítésen túl -bár önmagában ez utóbbi is nagyobb szerepkör, lévén hogy totál nem mindegy mit mondasz a gazdiknak, hisz akár tévútra is viheted őket. A tegnapi feladatom az arató játék levezénylése volt, valamint utána a gazdik rávezetése arra, hogy miért és mire is volt jó ez a játék. Három kis (3-4 fős) csoportban dolgoztunk, míg a másik kettő feladatot tanult, addig a harmadik velünk játszott. Eszter, a segédoktatónk vezényelte le az első kört, a második és harmadik az én feladatom volt. Nagyon örültem neki, és mivel a gazdik többségét már oviból is ismerem, illetve magán a tanfolyamon is nagyon összecsiszolódtunk már, nem voltam frusztrált, sőt. Igaz, az elején izgultam icit, de ez hipp-hopp elmúlt, mihelyst belekezdtem.

A játék lényege, hogy a pályára felállítunk 7 darab 2literes palackot (az alján kavicsok vannak, hogy ne dőljenek föl könnyen), 6 palack kört formáz, míg a 7-edik középen áll. Az éppen soron következő kutyusra egy hosszú (10 méteres) pórázt kötünk. A feladat, hogy óramutató járásával megegyező irányban, a pórázzal(!! tehát nem a kutya és nem is a gazdi dönti le) döntsük le a palackokat, utoljára a középsőt. Motivációként bármi megengedett, hanggal, jutalomfalattal, bárhogy buzdíthatod a kiskutyádat, hogy kövessen (így maga mögött húzva a pórázt, megkerülve a palackot, és így feldöntve azt a továbbhaladásnál).

Nagyon élveztem a dolgot, és ez átragadt a gazdikra is, akik belelkesültek, és a játék közbeni szurkolásom eredményeként abszolút jól érezték magukat a szituációban. A játék után pedig jöttek a kérdések (gazdi-oldalról), és úgy örültem nekik, pláne annak, hogy válaszolni is tudtam rájuk! Fantasztikusan jókat kérdeztek, mint például hogy ez vajon játék-e a kutyának is, és mitől válik azzá.

Később, az oktatói megbeszélésen külön dicséretet is kaptam, az oktatónk, Zsuzsi például mondta, hogy nagyon nehéz volt a kiscsoportjának figyelmét közben magán tartania, mert a tőlünk érkező kurjongatások és éljenzések annyira érdekelték a gazdikat, hogy inkább azt nézték, nálunk mi történik. :)
Szóval huuRRrrrááá!! Szuper-szuper! Imádom!