Már nem is emlékszem mikor talált rám ez a dal, talán a Hatchi -ban hallottam először, de jó sokszor segített már nekem az olyan órákon, mint ez is. Jöjj hát velem, légy a kispárnám még ebben a másfél percben, amíg le nem telik a tészta hűtési ideje, és el nem kezdődik a sütési folyamat túlontúl hosszúnak ígérkező folyamata 😅

Halkan elképzelt

" -Ez most nem lesz...egyszerű, ugye?
-Semmi egyszerű nincs benned.

Aztán megint megcsókol. Most már nyíltan, fékezhetetlenül, mintha a világ peremén állnánk, s csak egymásba kapaszkodva lehetne visszatalálni. "

... 

A fény lassan csúszik be a redőny résein. Valami madár túl optimistán kezdte a napot az ablakpárkányon, de én csak élvezem a dallamát és mosolygok azon, ahogy más korábban a takaró alá fúrta az arcát, mert utálta az ilyen "ricsajt". De nem ő. Ő mosolyogva élvezi a váratlan dallamot. Mintha minden csak miattuk lenne pont így. A Nap ma miattuk kelt fel.

Ő már ébren van. Oldalra fordul, és néz. Nem nyálasan, csak inkább mint aki nem hiszi el, hogy itt vagy. Vele, ebben a pillanatban.

Ő (félig suttogva, rekedten): -Elzsibbadt a karom. De nem mozdulok

- Mert romantikus vagy?

- Nem. Mert nem akarom, hogy azt hidd, el akarok menni.

-Akkor jó. Mert nem akartalak elengedni.

A kávé ilata még ot lebeg a levegőben, mint egy reggeli vallomás. Nem harsány, csak ott van, tisztán, őszintén. Mint ő. A két bögre még félig tele, az egyikben kihűlt már a hab is, a másikon az ujjlenyomatom halványan ott maradt a porcelánon. Ő nem szól, csak halkan megjegyzi:

- Vigyük le őket sétálni.

Ők - a kutyák. A két alibi, akik nélkül talán ez a reggel sosem történik meg.

Önazonos

Sziasztok újra!

Rengeteg idő telt el amióta utoljára rendszeresen posztoltam, és azóta az Élet jó sok lehetőséget talált rá, hogy taszigáljon, meggyűrjön, próbára tegyen. Tudom, ezt nyilván sok mindenki más is elmondhatja még magáról, az emberek élete, ha zajlik, gyakran vált fordulatot, és a megannyi útelágazás mégtöbb lehetőséget ad a teljes kakofóniára. Mondjuk úgy, hogy próbatételből volt sok, de itt vagyok, élek és virulok, de legalább közben mindenki más öregszik csak, én ugye nem :)

Jó polgárhoz méltón az évek alatt igyekeztem foglalkozni a lelkemmel is, hogy ne merüljek el a hullámok tengerében (vagy a tenger hullámaiban), és azt hiszem azt azért állíthatom, hogy eddig jól lavíroztam a kaka és a fos állapotai között. Mondjuk most már jöhetne légyszi egy szuperjó konjuktúra időszak, ahol minden szipi-szuper. 

Úgy alakult, hogy felkerestem egy Life Coach -ot, és közös munkába kezdtünk, elsőre pedig egy elég érdekes házifeladatot kaptam, mégpedig hogy írjak egy levelet önmagamnak - a szimpatikus énemtől. Az egyik kérdés, amire ki kell térnem, hogy "milyen helyzetekben tudsz leginkább önazonosan viselkedni"? Ha bárki olvassa ezeket a sorokat, kérlek, hogy vidd el magaddal te is a kérdést, és válaszold meg, rád vonatkoztatva.

Jó kis kérdés.Lássuk csak.. Akkor vagy önazonos, mikor nem vagy "műsoron". Mikor kontrollált mozdulatok, mondatok, szerep helyett csak te vagy ott, a gondolataiddal, intuícióddal, és azokkal az érzékessel, amiket nem kell kitalálni, mert maguktól találnak kifelé utat belőled.

Azt hiszem akkor tud az ember lánya leginkább elhomályosulni, ha az önazonos alkalmak jelentősen megritkulnak, netán teljesen eltűnnek. És milyen fontos a megfelelő partner is! Ha egy önazonos megélés eufóriájával hazaérve otthon hűvös hangulat fogad, vagy témát elterelő más gondolatokba kell becsatlakoznod - az olyan, mintha a frissen hazavitt Monet festményt egyből letakarnák egy ponyvával.

És akkor most itt hagyom ezt, hogy gondolkozzatok rajta ti is :)

Toxic

 Gondolatok körömfestés közben:

-kislányom, a szart hiába cicomázod, akkor is szar marad

-Gratulálok, egy kupac fos, masnival a tetején

- Ettől még ugyanolyan ronda maradsz

A gyerekkorban sok dolog beleivódik az ember fejébe. Legfőképpen az, hogyan vélekedj magadról. Ezt a torz képet lerombolni és ellenkező irányba fordítani olyan nehéz feladat, mintha valaki azt mondaná "itt ez a kiskanál, vájj alagutat abba a hegybe!". De ha változást akarsz, nekilátsz, mert nincs más választásod. 

Paprika

 -Értem vetted  Anya?

-Érted, Csillagom.

-Akkor már értem,  miért voltál olyan csalódott,  amiért mégsem működött...

Ki a csillagokon lovagol,  titkolva bár,  de rejtve nem,  ott járnak gondolataim vele.. Hol előbb még mosolyt láttál, kishajók útját leled máris,  ha felfut az idegpályákon egy-egy kósza emlék vele. Hisz nemrég még fejed fejemhez buccant, s láttam szemedben, ahogy közös múltunk összefon: mi ketten egészen egyek voltunk már.. ott vagy még minden ugatásban, mit messzebbről hoz a szél,  ott a patakparti sétákat idéző hideg hajnalokban. Ott a parkban labdázásos lágy napsütésben, vagy a szőkőkútban táncolós nyári hőségekben.

És mikor múltbéli utazásból ébredek, kilépve az ajtón téged hívlak kedvesen...Chilim..

 -Hol a fény hazatér, ott szükséges a redőny? - kérdezte, miközben nagyot harapott egy Idared almába.

-már megint egy újabb magvas gondolat -futott át az agyán, és közben rácsapott a homlokára...merthogy megint csak magával beszélgetett..

Katarzis

 Elveszni és megtalálva lenni, a legédesebb érzés lehet azt hiszem, a maga váratlan, könnyeket és felszabadult mosolyt egyszerre idéző pillanatával. Ott van benne a kétkedéssel eltelített gondolatok szurkos, sötét ragacsa, amit tisztává mos az Élet kegye. Újjászületve, boldogan... 

Benne vagy még a reggeli kávé emlékeiben, benne az elmosódott sminkben, elkapott illatfoszlány szétmálló gondolatmorzsájában. Ott vagy a padlás szénaillatában, a tavak visszhangzó kődobásaiban, ködös hajnalok madárfüttyében.

És közben azt ismételgetem:

"Nem veszett el, csak jól el van rejtve"

Nyár

Szemeivel hunyorgott az áradó napsütésben, ahogy a repce illatú réten haladt át. Bogarakat sodort le szoknyájával a magas fűszálakról, s azok boldogan kapaszkodtak a textilbe, majd engedték el pár lépéssel odébb, kalapjukat emelve aztán az ingyen fuvarért.

Láttam a szalmakalapod, ahogy gyors tempóban fel-felbukkan a szárak, levelek sokasága között, s láttam, hogy fel-felvillanó szemed engem kutat a sűrűség között. Mosolyod, ahogy kacérkodva reméled, csak te láttál engem felbukkanni, de fordítva egyszer sem... Végül aztán tekintetem belebotlik a tiédbe, s te kacagva, felsikkantva futottál, én meg szökellve utánad, hogy elkapva végigguruljunk hangyák boján, elszáradt terméseken, és tömény virágillat között. Nyár volt, és én csak azt éreztem, hogy a szívem táján egyszerre fáj és éltet ez a valami, ami közted és köztem közös halmazokat alkot, párhuzamos egyeneseket rajzol és felhőkarcolókat épít odafönn. 

 Ősz volt már, majdnem tél. A megsárgult falevelek sűrű konvojokban hagyták el a fák ágait. Sokáig halogatták az elválást, mint mikor a kisgyermek első tétova lépései előtt még szorosan fogja anyja kezét, majd fejében a gondolat végül elhatározássá érik, és megindul.

S egy tintacsepp mily változást indít egy pohár vízben..s még tartja magát pár pillanat, majd lengén, szélfúttán, áttör a varázson a fuvallat, s a molekulák nem lesznek már többé oly tiszták, mint hajdanán . Így kezdi útját a kósza gondolat is, mely először csak körbenéz, majd tartósan berendezkedik, behatolva a legkisebb réseken át a legféltettebb rejtekhez is. "Kísérjen szerencse utadon!" - suttogom, majd nézem, ahogy alakodat a függöny mögé rejtve kitárod a terasz ajtaját. Egy fénynyaláb kacéran átkandikál vállad fölött és intve várja, kövessem, kilépek hát én is, hogy meztelen hátadat átölelve együtt faljon fel minket a rét édes illata. Sötét és világos táncol kergetőzve, nászukat hűvös fuvallat és langyos hő kíséri, előbbi megdermeszti a homokot, utóbbi foltos szárnyú lepkéket idéz.

És végül beköszönt a tél,

 -Mik azok a nyomok, anya? -kérdezte, miközben fejét enyhén oldalra fordította, szája nyitva, tőlem várva a megfejtést...mint mindig.
- A nyomok... -kezdtem, miközben fejembe véstem a pillanatot, pedig nem is tudtam róla -amiket magunk után hagyunk, egy esős délutánon, mikor a sétából hazaérve rálépünk a parkettára.
-A nyomok rosszak, anya? - kérdezte, és leült, hogy jobban láthassa az arcom, miközben válaszolok.

Gondolkozni kezdtem, míg végül: -Nem, Drágám, a nyomok nem rosszak. -feleltem, de már tudtam mit fog kérdezni ezután.
-Akkor miért kell feltörölni őket, miért nem maradhatnak a földön, Anya?
-Mert mi, emberek ... -kezdtem- nem szeretjük látni, hogy mindennek, de mindennek következménye van...

 Meghalt... elment, itt hagyott, nincs többé... . Az én igaz társam jóban-rosszban... Megéltük együtt ahogy a "Sátán kutyájából" (s-es méretben) együttműködő, szorgalmas társ lesz, a kiabáló, érthetetlen gazdiból pedig megértő, tanulni akaró szülő. Rájöttünk milyen is a másikunk, és ahogy megízleltük a közös tanulás ízét, bedaráltunk E1, Ü2, Ü4, Ü6, városi kutya vizsgát, kézben tarthatósági tanfolyamot, agility, őrző-védő foglalkozást, treibball tanulást majd tanítást, juhok terelését, közös nyaralások, kirándulások, kutyahaverokkal bandázások tömkelegét. És megéltük a rossz dolgokat is, Apa, majd Taita halálát, válást.

Meg persze jöttek a gyerekek, és Chili családi kutya lett, boldogan és felelősségteljesen vállalva a szerepkörét. Sosem felejtem, hogy állandóan azon kaptam őt és Csongit, hogy odaosont egyikük a másikhoz, és össze-vissza puszilgatták egymást, Csongi gurította neki a labdát, ő meg visszabökte az orrával.. Hogy Csongi úgy tanult meg felállni, stabilan a lábán maradni, hogy közben ebbe a fekete tasmán ördögbe kapaszkodott. És soha-egyetlen-alkalommal-sem-morogta-vagy-harapta-meg őket. Hangi stikában jutalomfalatokat osztogatott neki, és a meghagyott falatait a tányérról örömmel adományozta Chilinek.

És most nincs. Csak a fülsüketítő üresség, amit néha tör csak meg a neked hitt ugatásod. Nincs, csak Zsömi, aki értetlenül nézi mit akarok azzal, hogy vegye fel amit leejtettem - míg te, kiskutyám, örömmel ugrottál azonnal, hogy szolgálatomra légy. És az a tekintet...az a szerelmes, rajongó, büszke tekintet, amivel rám néztél...az hiányzik nagyon.

Hiányzol...az illatod, a hangod, a vidámságod, a közös vicceink, ahogy botozás közben eljátszottam, hogy látok valamit, és mikor odanéztél, elfutottam a másik irányba, te pedig ugatva, hogy átvertelek, rohantál utánam, hogy elkapd a faágat. Az az örökké hajthatatlan tudásszomjad, amivel addig nem nyugodtál, míg meg nem tanultuk amit szerettünk volna, mindig készen álltál, és figyelmed egészével csak a feladat létezett. Meg persze néha a pillangók.

Hiányzol...a gyagyásságod, ahogy orrodat a víz alá dugva bugyborékoltál, ahogy a bedobált kavicsokat görgetted a mancsoddal unos-untalan. Az energiád, amivel berobbantál az életembe...az hiányzik nagyon. Egymás szeme láttára nőttünk fel. Köszönöm neked, kiskutyám, hogy megtanítottál arra, hogy csak akarni kell, és meg tudjuk oldani. Hogy nincs leküzdhetetlen akadály előttünk, hogy létezik egy külön dimenzió, amit mi ketten alkottunk, ahol felfedezünk, és ráeszmélünk, ahol sütkérezünk és mélyeket slukkolunk a feltöltődés tiszta levegőjéből. Köszönöm, hogy a kutyám voltál és leszel, amíg élek, el nem feledlek soha. Soha...soha.

 Láttam egy könyvet, minden lapján egy kérdéssel rólad. Magadról. Például "mit bántál meg életed során?" vagy "ki hiányzik?

https://vm.tiktok.com/ZMLLhcost/

Bizalmatlan vagyok, és innen nem rendelném meg, de maga az ötlet nagyon beszippantott. Vannak dolgok, emlékek, életesemények, amiket mélyre temettem magamban. De ez sosem jó taktika, a lepel alatt lassan rothadásnak indul a lefedett titok, mint a meghagyott étel a hűtő hátsó polcán, amit még nincs kedved kidobni. Napok, hetek telnek el, míg végül egy ajtónyitáskor elkerülhetetlenül arcul csap valami szag, és eszedbe juttatja, amit oly sokáig halogattál.

Szerintem így működnek az emlékeink is. Magamnak legalább, ha másnak nem is, fel kell nyitni a sötét szelencét, s szabadjára engedni a vélt démonokat, hogy szembenézve velük elnyerjék végre méltó, nyugodt helyüket bennünk.

Fu de kibaszott bölcs lettem, pedig eskü nem is ittam, csak egy energiaitalt 😁

Dot

 Egy málnabokor tövében piros hátú, pettyes katica szendereg. Óvatosan odébb hajtom az egyik levelet, hogy közelebbről is megcsodálhassam, mire egy vékonyka fénysugár pont a szemébe süt. Hunyorogva, álmosan felemeli a fejét, rám néz, majd becsukja a szemét, és ennyit mond csupán:
-Korán van még az ismerkedéshez, gyere vissza 2 óra múlva. És hozz magaddal valami reggelit is!

És ezzel visszaalszik, kergeti a szellők hátán utazó pollenszemeket, a ki gyűjt be többet játékhoz. Pihenj még, kicsi katicabogár!

A mai..

... Egy olyan nap, ami fényesebben ragyog, mint a többi. Nevezhetnénk emiatt Vénusznak is, de ez olyan elcsépelt és közhelyes volna, hogy leírni is kár volt.

Bár az életem 10 hónapja éles kanyart vett, és azóta hegyeket és völgyeket megmászva jutottam el idáig, rögös utakon át, de megérkeztem. 

Ide. Őértük. És Magamért.

Na hol az a pezsgő? 

Majdnem 2 éve írtam utoljára, de az ujjaim ugyanúgy ütik a billentyűzetet, mintha mi sem történt volna --höhö még jó, elvégre írni csak nem felejt el az ember. Egyébként ez sem igaz, mert Nagyinak 92 évesen már gyakorolnia kellett, hogy alá tudja írni a nyugdíj átvételi papírját.. Sokszor mondta Mama, hogy "semmivé lettem". Sokan annyira közönyösek tudnak lenni az öregekkel, pedig csak le kéne futtatni a képet, hogy ő belül ugyanúgy 27, ahogyan Te is meg én is mondjuk magunkat, csak a teste vagy olykor az elméje mégsem tud úgy reagálni már, ahogyan szeretné. Hogy "tegnap" még ereje teljében hordta a kútkor a vizet az állatoknak, fél kézzel felkapálta és kigyomlálta a teljes kertet, most meg remegő ujakkal fogja a tollat, hogy olvashatóan leírja a nevét, és ebben is elfárad.. Emlékszem, Apa is ezt mondta, mikor Lui megszületett: "Én nagypapa? De hiszen én még gyerek vagyok!"

No de e kenyér-karéj után hogyan is folytassam..azon kívül, hogy egyre nagyobb az olló a "még mindig 27 vagyok" és a valóság között, sok minden átalakult, ami persze törvényszerű, de azt azért nem gondoltam, hogy internetezési szokásaim kifejezetten az alábbiakra szűkülnek majd

• youtube, avagy gyerekdalok és mondókák, valamint kép nélkül is élvezhető mesék
• youtube, avagy idegszálakat kisimító rock vagy egyéb zenék - AC/DC előnyben
• index, mert azért mégis, legyünk képben a főbb eseményekkel
• facebook babamenü és baba-mama adok-veszek csoportok
• messenger - avagy a reményt adó kapcsolattartás a külvilággal, amolyan "még mindig köztetek vagyok" fonal

Ezek az sos körök, amikor több időm van, ennél elmélyültebb is tudok lenni, de lássuk be, ennyivel kell beérnem mostanság, tekintve, hogy az itthon tartott tasmán ördögök száma immáron (Chilivel együtt természetesen) háromra emelkedett.

Az új lakásnak még keressük a stílusát -N-nel együtt valahogy túlságosan halogatjuk a dekorálást, de azzal jegelem a témát magamban, hogy időt hagyok erre, senki nem fél év alatt gerebléyzte össze a "tökéletes kiegészítők és fő stílusirány" otthont magának (hacsak nem olyan vastag a pénztárcája, hogy könnyen von vállat a nagyobb kiadásokra is). Szóval kicsit patópálas, kicsit easyrider, és persze mindenhol gyerekjátékok vagy gyerekigényt kiszolgáló holmik tömkelege --de a miénk. Ahogyan ezek az évek is, amiket igyekszünk jól belenyomkodni a memóriánkba, hogy lehetőleg stabil helyük legyen. Olyan sok megjegyezni való pillanat van, és olyan gyorsan telik az idő, és egy nap mi is ott találjuk magunkat az íróasztalnál, a saját aláírásunkat próbálgatva --mire emlékszünk majd mindezekből?

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta:
"Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer":
1. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
2., Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
3., Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
4., A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a
barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
5., Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6., Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem
értetek egyet.
7., Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
8., Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9., Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10., Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11., Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12., Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13., Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk
miről szól.
14., Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15., Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
16., Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17., Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18., Ami nem öl meg, az valóban erősebbé tesz.
19., Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már
csak tőled függ és senki mástól.
20., Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21., Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, vedd fel a
drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
22., Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
23., Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24., A legfontosabb nemi szerv az agy.
25., Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26., Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27., Mindig az életet válaszd.
28., Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29., Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30., Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
31., Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32., Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33., Higgy a csodákban.
34., Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
35., Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
36., Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37., A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38., Végül csak az számít, hogy szerettél.
39., Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40., Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is
megnézhetnénk, beérnénk a sajátunkkal.
41., Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
42., A legjobb még csak most jön.
43., Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44., Engedj.
45., Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.

Papír kihívás

Megcsináltam ezt a paper challenge-t, és egyébként nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik, de én is meglepődtem, hogy úgy a harmadik-negyedik próbálkozásra, amikorra már eléggé bemelegedtek az izmaim, sikerült! Jó kis mérője annak, hogy ki mennyire van jó formában, általában azoknak sikerül, akik valamilyen rendszerességgel edzenek.

Elkezdtem megint hegedülni. Tekintve, hogy az elmúlt 2-3 évben alig játszottam itthon, még én is furcsálltam, hogy egyszer csak megfogalmazódott bennem a vágy, hogy tán 23 évet mégsem kéne lehúzni a wc-n, hogy aztán már csak a boci-boci-tarkát tudjam eljátszani, azt is hibásan (igaz történet, csak zongorával járt így egy ismerős).

Szóval pár itthoni bemelegítés után felkerestem a régi hegedű tanárnőmet, és nekikezdtünk a dolognak. Találtunk is egy duót, amit együtt játszhatunk, és én teljesen belelkesültem, mert máris látni vélem magam a színpadon, remegő lábakkal és szívvel. Bevallom, ez hiányzik.
Aztán voltunk még a MüPában is, a Liszt Ferenc kamarazenekar Mozart estéjén, és ott meg eszembe jutottak a zenekari élmények, és magamban egy teljes motivációs beszéd került megalkotásra, kész, én továbbra is hegedülni akarok.

Gondolkozom, hogy idén a Hard dog race-re menjek vagy inkább Csehországba többed magunkkal, a fiúk ugyanis beneveztek a kutna hora-i spartan race-re, én meg még nem voltam arrafelé, és nagyon érdekel. Dilemma, dilemma, de csak jó lenne inkább a saját határaimat feszegetni, ráadásul Chilivel együtt! A hogyan jutnék le meg vissza részletkérdés.

2018. Forgatom még, ízlelgetem, még mindig olyan furcsa nekem..  ez még így rímelt is, és persze szeretnék én mindig pozitívan a dolgokhoz állni --de kell? Mármint tényleg, kell, hogy mindig jókedvű legyen az ember?

Úgy érzem, az Élet úgy süvít velünk, mintha egy száguldó vonaton ülnénk, ha kidugnám a fejem az ablakon, érezném a menetszél erős nyomását, ekkora sebességnél az illatok sem jutnak el az orromig, pedig azokat megéri "ízlelgetni"
.
Az év rögtön egy veszteséggel indult. Taita már nincsen velünk. Úgy érzem ezt ki kell írnom magamból, takargatom mindenki elől, magamnak sem merem bevallani, mit is jelent ez nekem egészen. Megdöbbent, hogy ha mások kérdezik, nem szöknek könnyek a szemembe, nem remeg meg a hangom. Talán azt hiszem, hogy azzal, hogy nem veszem tudomásul, még odázhatom a tényt, a hiányát. Majdnem 14 év, amiből közel 4 volt, amit csak velem töltött. És Apa elvesztése óta megélt velem egy válást, magamra találást, N-t, és aztán Hangát. Meg persze rengeteg, rengeteg izgalmas kalandot. És ő mindvégig mellettem állt. Bízott bennem, tanult velem, igen, mert ilyen idősen is nyitott volt az új dolgokra, és talán emiatt vagyok rá a legbüszkébb. Aztán egyszer csak már nem bírta tovább. A tüdeje ki tudja mióta volt telis tele a rák okozta áttétes daganatokkal.. igen, nem tudjuk mióta, mert az égegyadta világon semmilyen jelét nem mutatta, hogy bármi baja lenne. Vidám volt, humorérzékkel és étvággyal teli, játékos, energikus. Aztán másfél hét alatt hirtelen egyre kevesebb lett a lendület. Aztán a játékosság... és a táv, amit meg tudott tenni egy séta alatt...

Miközben ezt a posztot írom, érzem, hogy valami sötétkék felhőből gomolyognak, bugyognak fel a fájdalmas érzések. Eszméletlenül hiányzik. Ezt érzem akkor is, mikor hegedülök, s mikor szétpukkad egy ilyen buborék, végiggurul a karjaimon, és szét a vénákon keresztül az egész testemen, hogy végül nagy kanyarokat véve a nyakszirtemen felfelé haladva távozzon a fejtetőn. Nincs többé. Vagyis...csak remélni lehet, hogy reinkarnáció, meg hogy a Sors újra találkoztat minket..

Édes kicsi Taitánk.

Phiú, de rég nem írtam, bár most úgy érzem kiváltképp jó indokkal tudok takarózni: megszületett Almamag, evilági nevén Vidrovszky Hanga Hangovics. hehe. Na az már kevésbé volt ilyen mosolygósan előadott történet, hogy az utolsó, home office-os beosztást megelőző nap délutánjától érzett fura nyomás a hasam bal alsó részén elültette a bogarat a fülembe: kezdjük már a napot mégis a körzeti nődokinál, csak úgy mégis, a hecc kedvéért, nézze már meg ugyan miért nem múlik el ez az egyre gyakrabban és erősebben jelentkező fájdalom (puff neked 1 hónapos lelki felkészülés a szülővé válásra, amit én nyilván úgy képzeltem, hogy füstölőket gyújtva meditálok egy jóga szőnyegen).

Ja, és hogy miért a körzeti nődokihoz robogtunk augusztus 30-án sebbel-lobbal? Lehet fogadásokat kötni melyik naptól volt szabadságon a fizetett válaszottam. Murphy, egyszer találjalak meg, már sok van a rovásodon!

Pedig a kocsiban még mondogattuk is egymásnak, széles gesztikulációkkal hangsúlyozva: "Szivem, én biztos vagyok benne, hogy ebből nem lesz ma szülés. De persze, nézessük meg, az a biztos, te is, én is megnyugszunk." Hát így áltattuk mi egymást, aztán a kórházban már, ahová a doki javaslatára tértünk be, annyira marasztaltak, hogy meg is ágyaztak nekem a gólyákkal kifestett, színes, jó hangulatú szülőszobán.

Hát így lett egy Hangánk, aki nem Csongor. Merthogy most már azért le merem írni, végig meggyőződésben éltem, hogy fiút hordok a szívem alatt. Még jó, hogy fogadtam is pár emberrel, szerintem szívesen hívnak majd pokerezni eztán, könnyű pénz reményében. Csak mert úgy eltalálom a dolgokat :)
De ettől persze egy kicsit sem vagyok csalódott ám! Mikor bejelentették, hogy nincs kukac, 1 másodperc alatt végigpörgött bennem minden, és örömmel fogadtam be a hírt, hogy kislányunk született. Mert akkor és ott már nem az volt a fontos, hogy milyen elvárásokkal gondoltam erre a percre. Hanem az, hogy anya lettem...