Ősz volt már, majdnem tél. A megsárgult falevelek sűrű konvojokban hagyták el a fák ágait. Sokáig halogatták az elválást, mint mikor a kisgyermek első tétova lépései előtt még szorosan fogja anyja kezét, majd fejében a gondolat végül elhatározássá érik, és megindul.
S egy tintacsepp mily változást indít egy pohár vízben..s még tartja magát pár pillanat, majd lengén, szélfúttán, áttör a varázson a fuvallat, s a molekulák nem lesznek már többé oly tiszták, mint hajdanán . Így kezdi útját a kósza gondolat is, mely először csak körbenéz, majd tartósan berendezkedik, behatolva a legkisebb réseken át a legféltettebb rejtekhez is. "Kísérjen szerencse utadon!" - suttogom, majd nézem, ahogy alakodat a függöny mögé rejtve kitárod a terasz ajtaját. Egy fénynyaláb kacéran átkandikál vállad fölött és intve várja, kövessem, kilépek hát én is, hogy meztelen hátadat átölelve együtt faljon fel minket a rét édes illata. Sötét és világos táncol kergetőzve, nászukat hűvös fuvallat és langyos hő kíséri, előbbi megdermeszti a homokot, utóbbi foltos szárnyú lepkéket idéz.
És végül beköszönt a tél,
