Szeretném, ha a fény szétáradna a testemben, felemelne, el egészen a földtől, széttárnám a karom és egészen az égig repülnék, onnan néznék le és nevetnék, hogy lám milyen pici mindenki, de persze én is az vagyok, de felhőtlen, lám, már nincs is beborulva, haha jó volt ez a szóvicc.

Csak aztán olykor mégis sötét felhők sodródnak a tengerparti tájra vetítve árnyékukat, hjaj, hol vagy sarlós fecske, te, ki röptödben alszol, suhanj erre és fújd el a riasztó fellegeket! Talán túl sokáig voltam túl sok kétely között.