Jó pár évvel ezelőtt történt, belehabarodós történet volt. De hisz mindenki tudna mesélni az Ő "fekete árnyáról". Hűvös éjszakákon forgolódsz miatta, mert álmotokban fűzfa oldalában ültök almát eszegetve vagy épp banánültetvények között kergetőztök, míg felébredve rám nem döbbensz, hogy még mindig nem érted a miérteket.

Aztán...telnek a hónapok, s évek lesznek belőle. Már csak hetente jut eszedbe, és egy nap mosolyogva állapítod majd meg, hogy hónapok óta nem gondoltál rá (persze ilyenkor nullázod le a számlázót ismét). És...miután végre, kínok kínjával törölted őt a gondolatok kusza világából, s elzártad őt, szép temetéssel gyászolva, s végre s tiszta éggel áld meg az ég... akkor, újra a sötétből: előlép. Elegánsan, öltönyben, a külső zsebbe tökéletesen illesztett zsebkendővel. Megigazítja a mandzsettáját, felnéz, és rád mosolyog..
És már megint nem érted a miérteket