Phiú, de rég nem írtam, bár most úgy érzem kiváltképp jó indokkal tudok takarózni: megszületett Almamag, evilági nevén Vidrovszky Hanga Hangovics. hehe. Na az már kevésbé volt ilyen mosolygósan előadott történet, hogy az utolsó, home office-os beosztást megelőző nap délutánjától érzett fura nyomás a hasam bal alsó részén elültette a bogarat a fülembe: kezdjük már a napot mégis a körzeti nődokinál, csak úgy mégis, a hecc kedvéért, nézze már meg ugyan miért nem múlik el ez az egyre gyakrabban és erősebben jelentkező fájdalom (puff neked 1 hónapos lelki felkészülés a szülővé válásra, amit én nyilván úgy képzeltem, hogy füstölőket gyújtva meditálok egy jóga szőnyegen).

Ja, és hogy miért a körzeti nődokihoz robogtunk augusztus 30-án sebbel-lobbal? Lehet fogadásokat kötni melyik naptól volt szabadságon a fizetett válaszottam. Murphy, egyszer találjalak meg, már sok van a rovásodon!

Pedig a kocsiban még mondogattuk is egymásnak, széles gesztikulációkkal hangsúlyozva: "Szivem, én biztos vagyok benne, hogy ebből nem lesz ma szülés. De persze, nézessük meg, az a biztos, te is, én is megnyugszunk." Hát így áltattuk mi egymást, aztán a kórházban már, ahová a doki javaslatára tértünk be, annyira marasztaltak, hogy meg is ágyaztak nekem a gólyákkal kifestett, színes, jó hangulatú szülőszobán.

Hát így lett egy Hangánk, aki nem Csongor. Merthogy most már azért le merem írni, végig meggyőződésben éltem, hogy fiút hordok a szívem alatt. Még jó, hogy fogadtam is pár emberrel, szerintem szívesen hívnak majd pokerezni eztán, könnyű pénz reményében. Csak mert úgy eltalálom a dolgokat :)
De ettől persze egy kicsit sem vagyok csalódott ám! Mikor bejelentették, hogy nincs kukac, 1 másodperc alatt végigpörgött bennem minden, és örömmel fogadtam be a hírt, hogy kislányunk született. Mert akkor és ott már nem az volt a fontos, hogy milyen elvárásokkal gondoltam erre a percre. Hanem az, hogy anya lettem...